2007.08.06., 2007. évfolyam, 31. szám
szerző: Erdélyi S. Gábor forrás: 168ra
Nem olvastatja könnyen magát. Bele kell tanulnunk egy másik kultúra fogalomrendszerébe, topográfiájába, mitológiájába, amely szuverén, s erősen különbözik az európaitól, a görögtől-rómaitól, a zsidó-kereszténytől. Meg kell birkóznunk az egzotikusan s hosszan csengő nevekkel, mint amilyen például a politikai fogoly tanáré, Abatulip Kuttubajulué vagy Szupatajé, Szengirbajé, Kojcsumané, Tokoné.
Más népek lakják e sztyeppéket, olyanok, akiknek nevét hétköznapokon sohasem hallottuk: a dzsungár ojrátok, a csorosz, dörböt, kosút, torgút, őlötök törzsek fiai. Más a történelem is: a rettegett Dzsingisz itt még poroszkáló seregében dzsaszaulok és keszigtenek lovagolnak, nojanok állnak őrséget, akiket ilyenkor torgautoknak neveznek.
Más a földrajz: Szári-Özek, a Sárga-völgy e könyv több történetének is helyszíne. Itt kanyarog valahol a Dzsajik folyó. Andizsán és Akszi városok hiányoztak az atlaszainkból, s csak innen tudjuk, e könyvből, hogy Kizil-Orda állomásán mint vigadnak a KGB-sek.
Más istenhez imádkoztak arrafelé: Köke-Tengrihez, a Kék Ég istenéhez. Másból lakmároznak: ízletes, remegő csikóhúsból. Másképpen büntettek: a fa nélküli sivatagban az elítélt kötelét a teve púpjára hurkolták, s az állatot meghajtották. Így fulladt meg, ily praktikusan a kezén-lábán megkötözött akasztott ember. (Találékonyságunk biz végtelen!)
Mások a legendáik, amelyek Csingiz Ajtmatovnak annyira fontosak. A legfontosabbak. Errefelé egybeér régmúlt és közelmúlt. Dzsingiszről beszéltek, Sztálinra gondoltak. És oly bonyolultan rétegzett minden: az író vezető pártkáderként dolgozó apját is megölték a harmincas évek végén (a tömegsírt hatvan esztendő múlva tárták fel), de a terror ellen lázadó író nemcsak az olvasók, irodalmárok megbecsülését vívta ki: kapott Lenin-rendet, lett belőle a szocialista munka hőse, Gorbacsov mellett volt központi bizottsági tag. Most meg diplomata Brüsszelben.
De megmaradt a maga kultúrájában is. E történet szintén az övé. Beleszervült a kirgiz múltba, mitológiába, hagyományba. A mondandó viszont általános. Egyetemes, mint egy világmagyarázattal szolgáló eposz.
(Csingiz Ajtmatov: Dzsingisz kán fehér fellege. Fordította Somfai Kara Dávid, versfordítások: Buda Ferenc. Holnap Kiadó.)
