2007.08.07., 2007. évfolyam, 31. szám
szerző: Sándor Zsuzsanna forrás: 168ra
cimkék: Gábor S. Pál, Kovács Kati, Szécsi Pál, Szenes Iván, zene
A hatvanhét éves pszichiáter, a pánikbetegség hazai „apostola” egykor legendás táncdalfesztiválok állandó zeneszerzője volt. Most musicalt írt pánikbetegekről.
Fotó: Bazánth Ivola A budai villában antik bútorok, a szalonban zongora, Wagner, Beethoven és Liszt portréi a kanapé fölött. – Többek között ők a kedvenceim – mutatja Gábor S. Pál pszichiáter, zeneszerző, aki Szécsi Pálnak, Kovács Katinak, Cserháti Zsuzsának írt örökzöldeket.
A slágerkirály egyben a pánikbetegség hazai „apostola”. S téved, aki úgy véli: nehéz a könnyű műfajt a pszichés zavarokkal összehangolni. A doktor úr elkészült a pánikbetegekről szóló musicaljével, csak az állandó szerzőtárs, Szenes Iván szövegei hiányoznak. A történet egy fiúról és egy lányról szól, akik folyton egymásba botlanak az orvosi rendelőkben. Bajaikat nem enyhíti sem kardiológus, sem kínai csodadoktor. Végül persze meggyógyulnak a szerelmesek: gyógyszerelésen, hangszerelésen nem múlhat a hepiend. Az első magyar pszichodiagnosztikus dalmű célja, hogy felhívja a figyelmet a pánikbetegségre, s arra is: van kiút.
Házigazdánk a billentyűkhöz ül, a zongora tetején a Lelki egészség tankönyve. Az akkordok túlcsordulnak a lapjain.
Gábor S. Pál élete nem „könnyű műfaj”: 1940-ben született Budapesten. Bombázásra, halottakra egy pszichiáternek is fájdalmas emlékezni. Édesanyja rendszeresen ételt vitt a gettóba, életét kockáztatta a foglyokért. Édesapja is azt tanította neki: minden rászorulón segíteni kell. Pedig nekik is alig volt miből adni. A papa mint szabómester, majd mint kiváló szabász tartotta el a családját. Amikor Pál kilencévesen bejelentette, karmester lesz, anyja összeomlott: komolyabb pályát képzelt a fiának. A gyereknek az orvosi hivatás is tetszett, csakhogy a zeneimádatról nem tudott lemondani.
Szülei végül beleegyeztek, hogy zongoraleckéket vegyen. Még csak két hete gyakorolt, amikor Mozart stílusában komponált születésnapi dalt édesanyjának. „Őstehetsége van a harmóniákhoz” – mondogatta a zongoratanár. A fiú sokoldalúsága már gimnáziumban is kitűnt: a magyardolgozatokat – a tanár helyett – gyakran ő vitte haza javítani. Az orvosi egyetemre elsőre fölvették „58-ban. S hogy legyen miből fizetni a tanulmányait, éjszakánként bárokban zongorázott. Édesapja viszont még a zenészek szakszervezetét is felhívta: nehogy munkát ajánljanak Pálnak. Meg akarta óvni a muzsikusélet kiszolgáltatottságaitól.
De hiába: ha a fiú a billentyűkbe csapott, a Savoy közönsége hajnalig tvisztelt, rock and rollozott. És a füstös Moszkva bárban is összesimultak a párok, ha ő játszotta Gershwin melódiáit.
– Nagyon élveztem az éjszakai életet. Amikor a vendégek megtudták, hogy orvosira járok, körberöhögtek. Senki sem akarta elhinni – mosolyog a professzor.
Pedig az ifjú bárzongoristának egyre fontosabbá vált a gyógyítás. Kezdettől úgy érezte, nem elég a testi kínokat csillapítani, a lelki nyomorúságot is orvosolni kell. Pszichiáternek készült. És hogy ehhez minden tudást megszerezzen, négy szakvizsgát is letett: radiológiából, belgyógyászatból, neurológiából és pszichiátriából. Közben súlyemeléssel trenírozta magát: száztíz kilót ingujjban is kinyomott, s edzői oklevelet szerzett a
Testnevelési Főiskolán. Amúgy „mellékesen” még egy esztétikadiplomát is szerzett a marxista „szakosítón”. A szóbeli szakvizsgán Goethe A vándor éji dalának nyolcféle fordítását elemezte, majd Schubert versmegzenésítését játszotta el a zongorán.
Kattintson a képre! Nem csoda, hogy ennyi biflázás mellett saját szerzeményekre nem maradt ideje. Tudta, komolyzenei babérokra nem törhet, de a könnyű műfajokban nem utolsó. Akkoriban táncdalfesztiváloktól pezsgett az ország. Gábor S. Pál „70-ben, két receptírás között komponálta első dalát. A partitúrát bevitte a Magyar Rádióba. Boldog volt, amikor hamarosan értesítették: a Dönteni kell című számát Ambrus Kyri énekli majd. Az országos siker azonban váratott magára: a doktor úr első számait „központi utasításra” még a rádióarchívumból is törölték. Az ok: a dalok szövegírója, Mózes Endre – aki ma is jó barátja – Izraelbe emigrált, s a pártbizottság „meg akarta kímélni” a honi slágerrajongókat egy disszidens nótáitól.
Gábor S. Pál felhívta az akkor már befutott szövegírót, Szenes Ivánt. Aki rögtön „meghallgatásra” invitálta. Amikor az utolsó zongorafutamot is befejezte a doktor, Szenes lelkesen kiáltotta: „Tisztára Michel Legrand!” Attól fogva minden dalt együtt írtak. Már a második közös munkájuk sláger lett: a Kicsi, gyere velem rózsát szedni Cserháti Zsuzsa kérésére született. Kovács Kati pedig azóta sem tud fellépni úgy, hogy közkívánságra ne énekelje el: Úgy szeretném meghálálni… Vagy: Találkozás egy régi szerelemmel…
A Hosszú, forró nyár című dal azonban először egyik magyar sztárnak sem tetszett. Végül Zalatnay Sarolta vállalta: meg is bukott vele Made in Hungaryn. Nemsokára viszont már ez vezette a honi slágerlistát, és a hollywoodi nemzetközi zenei fesztiválon hatvanezer dal közül választották az egyik legjobbnak. Gábor
S. rutinosan vette át az elismerést: előző évben, „74-ben a japán Yamaha fesztiválon már megnyerte a kiváló zeneszerzői díját. Akkor a Hány éjjel vártam című szerzeményét méltatták.
A világsiker ellenére abbahagyta a komponálást. A beat- és rockőrületben már másféle zenékre tombolt az ifjúság. Az orvos életébe amúgy sem fértek bele a bohém éjszakák: a Belügyminisztérium kórházában éjfélig vizitálta a betegeket.
Egyébként a pszichiáter „kettős életét” a szakma is felemásan fogadta. Egyszer egyik professzora ráförmedt: „Csak nem te írtad azt a Hosszú, forró nyárt?!” Gábor S. némán bólintott, mire a prof: „Kitűnő szám! Mindig ezt hallgatom.” Máskor viszont egyik kollégája fennhangon azt kérdezte tőle: „Ezzel sok pénzt lehet keresni, vagy csak szimpla blamázs?”
De az intrikák nemigen zavarták: a pánikbetegség gyógyítása minden energiáját lekötötte. Nem titkolja, egyszer ő is átesett egy pánikrohamon.
– Diploma után a Pető Intézetbe jelentkeztem konduktornak. Személyesen Pető András felvételiztetett. Minden furcsa kérdésére tudtam felelni. Például arra: „Hogyan halt meg Webern?” Majd tripla kávéval jutalmazott, amelytől olyan rosszul lettem, hogy mentőt kellett hívni. Valójában az intézetben látott gyerekek viseltek meg ennyire. Végül nem is vállaltam a munkát.
Ám nemcsak emiatt kezdte kutatni a pánikot. Észrevette: a kórházak tele vannak olyan betegekkel, akiket hiába vizsgálnak a különféle specialisták, súlyos tüneteikre – fulladás, heves szívdobogás, szédülés, ájulásérzet, infarktusra utaló jelek stb. – nem találnak magyarázatot. Minden leletük negatív. Gyakran szimulánsnak vagy egyszerűen hisztérikusnak bélyegzik őket, és senki nem akar velük foglalkozni. Gábor S. Pál viszont saját tapasztalatából is tudta: a szenvedések nagyon is valódiak.
A pánikbetegek fele depressziós is, fóbiák, kényszerek gyötrik őket, sokan követnek el közülük öngyilkosságot. Állítja, a világon nálunk a legnagyobb a női pánikbetegek aránya. Rengeteg előítélet, súly terheli itt a gyengébb nemet.
A pszichiátert betegei közül többen csodadoktornak tartják. Akadnak, akik évtizedek óta hiába szedtek mindenféle gyógyszert. Nála viszont hetek alatt rendbe jöttek. Pedig – mondja – módszerében nincs semmi különös: megfelelő antidepresszáns, sok együttérzés és humor. Ő írta le először a pánikbetegség neurológiai és hasi tünettanát. Vizsgálta azt a gyógyszert is, amely a pánikkal együtt a magas vérnyomásos rohamokat is megszünteti, diagnosztikus és terápiás fontosságú, és ma már az egész világra szabadalmi oltalmat kapott.
Munkásságát az egész világon elismerték, az Amerikai Pszichiátriai Társaság tagjának választotta.
Kattintson a képre! Az orvos ma már csak hetente két napot rendel, igaz, akkor éjfélig folyamatosan jönnek hozzá a betegek. Előfordul, hogy hajnali kettőkor zárja a rendelőjét. Gyakorta ingyen is gyógyít. Meséli, egyik tévéinterjú után – Szilágyi János készítette vele – benyitott hozzá egy férfi: „Ma én leszek az ingyenbetege.”
Orvosi szobájában is áll egy zongora: elővigyázatosságból nincs felhangolva, nehogy elcsábuljon, s játszani kezdjen a pacientúrának. Évekkel ezelőtt a televízióban bemutatták a pánikról szóló ismeretterjesztő filmjét. Még be sem fejeződött az adás, máris csengeni kezdett a telefonja: kezelésre jönnének. Hónapokig naponta hatszáz hívás érkezett a kórházba.
Hatvanhét évesen súlyzózik, hogy bírja a tempót. Dzsesszzenekarával olykor fellép, ám inkább már csak hallgatni szereti a muzsikát. Mostanában Bachot leginkább. A táncdal: pihentető nosztalgia. De reméli, musicaljüket sikerül majd bemutatni. Betegei örülnek, ha megtudják: orvosuk a neves komponista. Hisz a dalszerzés és a gyógyítás egyaránt szívműfaj.
