Forrás: Híradó

2007. augusztus 8-tól 15-ig könnyű- és komolyzenei koncertekkel, tánc- és színházi programokkal, művészeti előadásokkal és vidám nyári hangulattal immár 15. alkalommal várja a Sziget Fesztivál a szórakozni vágyó belföldi és külföldi közönséget

A Magyar Turizmus Zrt. az idei évben is aktívan közreműködik a multikulturális fesztivál népszerűsítésében, a rendelkezésre álló összes marketingeszközét felhasználja annak érdekében, hogy minél többeket csábítson a Szigetre, Budapestre, Magyarországra. Az MT Zrt. tanulmányút szervezésével, koncertsorozatokkal, plakátokkal, szórólapokkal, médiamegjelenésekkel hívja fel a figyelmet Közép-Európa egyik legnagyobb kulturális rendezvényére.

A hazai közönség számára a Szigettel kapcsolatos információk a nemzeti turisztikai marketingszervezet honlapján, a júniusban indított ifjúsági honlapon és az országos Tourinform hálózat irodáiban is elérhetőek.

Az évek óta megrendezett és nagy népszerűségnek örvendő nemzetközi újságírói tanulmányutat a Zrt. az idei évben is megismétli, nyolc ország 18 újságírójának és riporterének részvételével. Olyan neves médiumok képviselői érkeznek augusztus 7-11. között hazánkba, mint az osztrák Visa Magazin, az ukrán MTV Music Television, a cseh Magazín Travel Digest, a dán Jyllands Posten, a német Presse Agentur, a Radio X Frankfurt vagy az izraeli Yedioth Ahronot lap. A hagyományos tanulmányút mellett az MT Zrt. közreműködésével a Fesztiválra érkezik többek között a francia MTV Music Television forgatócsoportja, a Le Monde újságírója, a spanyol Telecinco TV forgatócsoportja és az ukrán Mir Turizma magazin munkatársa is.

A Fesztivál koncertjei mellett az újságírók számára számos érdekes programot szervez az MT Zrt. Az érkezést követő napon „Budapest-retro” jeligével a vendégek ellátogatnak a Szoborparkba, a Millenárisra és a főváros retro üzleteibe. Emellett szentendrei városnézés, kenuzás a Dunán és további aktív, kulturális és gasztronómiai programok gondoskodnak arról, hogy az itt-tartózkodás minél emlékezetesebb legyen.

A Magyarország szempontjából fontos küldőpiacokon a Zrt. erőteljes marketing-kommunikációval járul hozzá az esemény sikeréhez. A fesztivál németországi népszerűsítése érdekében a rendszeresnek mondható Sziget-tanulmányút mellett 10 német és osztrák újságíró külön tanulmányút keretében érkezik hazánkba augusztus 10-12. között. A Zrt. emellett számos németországi rendezvényen szórólapok segítségével is tájékoztatta a nagyközönséget az augusztusi programról. Ausztriában a Zrt. sajtókapcsolatait hívta segítségül: a Szigetet népszerűsítő cikkek jelentek meg a Faktum, Kurier, Jazzeit lapokban, internetes hirdetések kerültek elhelyezésre a külképviselet és több osztrák partner honlapján.

Nagy sikert aratott az a június 14-én tartott koncert is, amelyet magyar zenekarok és DJ-k fellépésével rendeztek a Sziget Fesztivál népszerűsítése érdekében Hollandiában. A koncerten közel nyolcszázan hallgatták népszerű magyar előadók zenéjét. A fellépések helyszínén turisztikai standot állított fel a Zrt., ahol a magyarországi ifjúsági programokról is tájékozódhattak a holland fiatalok. A rendezvénnyel egy időben, a Magyar Turizmus Zrt. együttműködésével kiadták a Hungarian Hot Summer programfüzetet, amely a Sziget Fesztivál mellett további nyári ifjúsági fesztiválok programjait is népszerűsíti.

Franciaországban a Zrt. tájékoztató-programfüzet terjesztésével, szórólapokkal, a nyomtatott és elektronikus médiában megjelenő hirdetésekkel, nyereményjátékkal hívta fel a figyelmet a multikulturális eseményre. A párizsi metróban július első két hetében 200 db 100*150 cm-es plakátot is kihelyeztek, amelyen szintén a Fesztivál kapta a főszerepet. Az MT Zrt. közreműködésével a Párizsi Magyar Intézet különleges nyelvtanfolyamot hirdetett meg: a nyelvi akadályok leküzdése érdekében magyarul tanulhattak a Szigetre ellátogató franciák.

A Sziget Szervezőirodával együttműködésben Ukrajnában és Olaszországban is koncertsorozattal népszerűsítette a zenei fesztivált a Zrt. Sziget Pre Party in Ukraine néven három, a Szigeten is fellépő zenekar adott koncertet május-június folyamán Ukajnában. A koncerteken a zenészek a hazai Sziget Fesztiválra invitálták a közönséget. Az akció nagyszabású sajtótájékoztatóval indult, amelyet követően öt televíziós csatorna, és számos lap is hírt adott az eseményről.

Olaszországban egy, az egész országot behálózó koncertsorozat keretében csábították az olasz fiatalokat a Hajógyári-szigetre. Az olaszországi Sziget Sound Festival rendezvénysorozat állomáshelyei között szerepelt a tíz legjelentősebb olasz nagyváros. A Szigetet népszerűsítő akció keretében olasz zenekarok versenyeztek egymással, a legjobb fellépő nyereménye bemutatkozási lehetőség a budapesti Sziget Fesztiválon.

A május 19-én Oroszországban megrendezett Európa Napon az MT Zrt. standjának fő témája a Fesztivál volt, amelyen plakátokkal, szórólapokkal hívta fel rá a figyelmet, valamint vetélkedőt szervezett a nagyközönség számára. A különböző akciók, kampányok mellett számos külföldi lap adott hírt a Szigetről, többek között a svéd Allt om Resor utazási magazin, a holland Metro hírújság és a szintén holland CJP Magazine, az orosz Bolsoj Gorod és a Tourbusiness szakmai lap, valamint az orosz TTG is.

hirado.hu

Comments are closed.