A kamaratárlat a Ráday Galériában látható
Anna Margit (1913-1991) kisméretű festményeiből, a baba-sorozatból nyílik kiállítás Zsidó nyár címmel kedden Budapesten, a Ráday Galériában.
Szilágyi Pál, a tárlat szervezője elmondta az MTI-nek, hogy Anna Margit a színes, de szomorú szemű babafigurákat 1944-től férje, Ámos Imre elvesztése után kezdte festeni egészen a 60-as évekig. A baba a művésznőnél érzelmeket hordozó tárgy, a kiszolgáltatottság jelképe.
A nagyításhoz kattintson a képre
A tárlaton a művésznő 1944-45-ben készült két nagyméretű vászna is látható lesz: alapozott vászonra ceruzával rajzolt babák. 22 festményét is láthatja az érdeklődő, valamennyin színes, táncoló bábu és egy rémült szemű trombitás.
Anna Margit a Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János növendékeként 1936-ban diplomázott. 1937-től nyaranta férjével, Ámos Imrével együtt a szentendrei művésztelepen dolgozott. 1946 és 1948 között az Európai Iskola rendezésében állította ki a naiv gyermeki látást és a szürrealista asszociációkat egyesítő műveit.
A nagyításhoz kattintson a képre
Anna Margit művészetébe a 70-es évektől kezdve népművészeti motívumok épültek bele. Harsány színvilág, paraszt rokokónak mondható buja díszítményesség lett jellemző a munkáira.
A népi bábukat idéző, rikítóan színes és virágokkal, csipkékkel, girlandokkal felcicomázott figurák kihívó esendőségükben az emberi lét groteszkségét sugallják. Művei 1984 óta Szentendrén állandó kiállításon láthatók.
Az Anna Margit kamaratárlat a Ráday Galériában, a VIII. kerület, Ráday utca 8. alatt szeptember 4-ig tart nyitva.