Forrás: Origo

Bár a Debrecennek a Bajnokok Ligája második selejtezőköréből is bravúr kéne a továbbjutáshoz a svéd Elfsborg ellen, az már kiderült, hogy ha a Loki sikerrel venné a skandinávok elleni párhacot, akkor a harmadik fordulóban egy igazi nagyágyú, a spanyol Valencia következne. Az UEFA-kupában a Budapest Honvéd is topligából kapott ellenfelet, a kispestiek a német Hamburggal kerültek össze.

Plusz motivációt jelenthet a Valencia

A Valencia az elmúlt években szinte mindig résztvevője volt a Bajnokok Ligájának, a 2006/2007-es szezonban például a negyeddöntőig jutott, ahol a Chelsea 3-2-es összesítéssel búcsúztatta. Az elitligában kétszer is eljutott a fináléig, de 2000-ben Párizsban 3-0-s vereséget szenvedett a Real Madridtól, majd egy évvel később büntetőkkel vérzett el Milánóban a német Bayern Münchennel szemben.

A Turia-parti klub hatszor végzett élen a spanyol pontvadászatban, szintén hatszor hódította el a Király-kupát, háromszor ért révbe az UEFA-kupában (kétszer akkor, amikor még Vásárvárosok-kupája néven futott a sorozat), KEK-győztesnek mondhatja magát, és bekerült a vitrinbe az Európai és a spanyol Szuperkupa is.

Az előző idényben a csapat a negyedik helyen zárt a Primera Divisiónban, így került a selejtezőbe, a gárda házi gólkirálya David Villa lett 16 találattal. A nyári átigazolási időszakban a meghatározó játékosok közül csak a kőkemény argentin hátvéd, Ayala távozott, míg az érkezők között a Stuttgartból igazolt Hildebrand és a Real Madridtól elcsábított Ivan Helguera a két legnagyobb név. A keret tele van sztárokkal, a már említett Villa mellett Canizares, Miguel, Marchena, Baraja, Vincente, Albelda, Angulo vagy Morientes neve is ismerős a futballbarátoknak.

Ha összejön a Loki-bravúr az Elfsborg ellen, akkor David Villa (középen) ellen csatázhatnak a hajdúsági védők

A Loki az első mérkőzésen 1-0-ra kikapott a svéd Elfsborgtól, így idegenben kéne bravúkodnia a magyar bajnoknak ahhoz, hogy utána megmérkőzhessen a Valenciával. „A sorsolástól függetlenül a csapat mindent megtesz a továbbjutásért, de a Valencia olyan plusz motivációt jelent, mint annak idején a Manchester United” – mondta Herczeg András pályaedző az MTI-nek.

Ami a további magyar érdekeltségű csapatokat illeti: amennyiben Bodnár László klubja, a Red Bull Salzburg legyűri a lett Ventspilset, akkor a Sahtar Donyeck-Pjunik Jerevan párharc továbbjutójával mérkőzhetne a csoportkörért. Szintén feltételes módban kell beszélni Tóth Balázs és a Genk esélyeiről, a belga egylet ugyanis otthon kapott ki a Sarajevótól, de egy idegenbeli győzelemmel a Dinamo Kijev kerülne Tóthék útjába, ahol a fiatal tehetség, Farkas Balázs keresi a kenyerét.

Nem lesz könnyű dolga Juhász Roland munkaadójának, az Anderlechtnek sem, a belga bajnok a török Fenerbahce testén keresztül juthat a csoportkörbe. Tőszér Dániel a kétszeres UEFA-kupa-győztes Sevilla ellen léphet pályára az AEK Athén színeiben, míg a két magyar fiatalt igazoló, előző kiírásban döntőt játszó Liverpool a BL-ben először szerencsét próbáló Toulouse-zal került szembe.

Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör:

Valencia (spanyol) – Elfsborg (svéd)/DVSC-TEVA

Hafnarfjördur (izlandi)/BATE Boriszov (fehérorosz) – Zaglebie Lubin (lengyel)/Steaua Bucuresti (román)

Tampere United (finn)/Levszki Szófia (bolgár) – Astana (kazah)/Rosenborg (norvég)

Szpartak Moszkva (orosz) – Celtic (skót)

Werder Bremen (német) – Domzale (szlovén)/Dinamo Zagreb (horvát)

Ventspils (lett)/Red Bull Salzburg (osztrák) – Pjunik (örmény)/Sahtar Donyeck (ukrán)

Ajax (holland) – Zilina (szlovák)/Slavia Praha (cseh)

Genk (belga)/FK Sarajevo (bosnyák) – Dinamo Kijev (ukrán)

Fenerbahce (török) – Anderlecht (belga)

Rangers (svéd)/Zeta (montenegrói) – Crvena zvezda (szerb)/Levadia Tallinn (észt)

Toulouse (francia) – Liverpool (angol)

Benfica (portugál) – FC Köbenhavn (dán)/Beitar Jerusalam (izraeli)

Lazio (olasz) – Dinamo Bucuresti (román)

Sparta Praha (cseh) – Arsenal (angol)

FC Zürich (svájc) – Sheriff Tiraspol (moldáv)/Besiktas (török)

Sevilla (spanyol) – AEK Athén (görög)

Az első mérkőzéseket augusztus 14-én és 15-én rendezik a 3. körben, a visszavágókat két héttel később.

UEFA-kupa: a Hamburgot kapta a Honvéd

Az UEFA-kupában ismét földrajzi alapon osztották be a mezőnyt északi, déli és közép-keleti csoportra. A Magyar Kupa-győztes, és a moldáv Nistru Otaci ellen továbbjutó Budapest Honvéd az egyes számú közép-keleti csoportba került, ahol a nem kiemeltek közé kapott besorolást, így a lehetséges ellenfelek listáját a svájci Sion és Basel, a szlovák Artmedia, a német Hamburg, valamint az ukrán Dnipro alkotta.

A sorsolás végül a Hamburgot sodorta a Honvéd útjába, amely az előző szezonban pocsék őszi szereplés után a hetedik helyen végzett a Bundesligában, és így indulhatott az Intertotó-kupában, ahol a moldáv Dacia Chisinau ellen 5-1-es összesítéssel jutott tovább, ez a győzelem jelentett bérletet az UEFA-kupa selejtezőkörének második fordulójába.

A HSV története 1887 óta íródik, a kikötővárosiak hatszor hódították el a bajnoki címet, ebből három diadal született azóta, mióta bevezették a Bundesligát, aminek alapító tagja a gárda. A német kupát háromszor emelhették magasba a klub játékosai, akik a nemzetközi porondon is kitettek magukért, hiszen 1977-ben a Kupagyőztesek Európa Kupáját, 1983-ban a BEK-trófeát hódították el.

A Huub Stevens edzette alakulat jelenleg a jövő héten kezdődő német bajnokság előtti utolsó simításokat végzi a felkészülésben, ennek keretében csütörtökön az olasz Juventusszal játszott edzőmérkőzést a Hamburg, amelyen ez a csapat lépett pályára:

1. félidő: Rost – Reinhardt, Mathijsen, Benjamin, Brecko – De Jong, Trochowski, Demel, Van der Vaart – Zidan, Castelen.

2. félidő: Hesl – Atouba, Reinhardt, Kompany, Otto – Jarolim, Brecko, Sam, Castelen (Saka, 66.) –  Olic, Choupo-Moting.

A végeredmény 1-0 lett a Hamburg javára, a győztes gólt a 18 éves Eric Maxim Choupo-Moting szerezte. A névsorból is kitűnik, hogy hemzseg a válogatottaktól a Hamburg kerete, a legnagyobb sztár a csapatkapitány, a holland Rafael Van der Vaart, de minden poszton találunk még klasszisokat, így például a védelemben a belga Vincent Kompanyt, a középpályán a holland Nigel de Jongot, elől pedig az egyiptomi Mohamed Zidant vagy a horvát Ivica Olicot.

„Kaphattunk volna könnyebb ellenfelet is, sőt, szerintem lehetséges riválisaink közül a legnehezebbet húzták mellénk” – mondta Supka Attila, a kupagyőztes együttes vezetőedzője az MTI érdeklődésére. „Abszolút a Hamburg a párharc esélyese, ha számszerűsítenem kell, akkor magunknak optimistán is csak 30 százalék esélyt adok a továbbjutásra. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem a két bajnokság közti különbséget, vagy a játékosanyag minőségbeli eltérését.

Ettől függetlenül számos példa volt eddig is meglepetésre a selejtezők során és mi is erre készülünk. Talán jobb lett volna idegenben kezdeni, mert egy szoros eredmény esetén biztosan telt ház lett volna a visszavágón, de remélem, így is sokan kíváncsiak lesznek a találkozóra”.

Comments are closed.