Állambiztonsági játszmák

sofar, 2007. augusztus 01. 04:15 JNA24 médiafigyelő, 168 Óra Add comments

2007.07.31., 2007. évfolyam, 30. szám

Újabb bizottság alakult a kormányfő felkérésére a pártállam idejében keletkezett állambiztonsági iratok minél szélesebb megismerésének jogi lehetőségeit vizsgálandó. A testületnek a hírek szerint hetei vannak arra, hogy megoldják a másfél évtizede megoldatlan ügynökkérdést. Munkatársunk a grémium egyik tagjával beszélgetett.

Fotó: Riskó Gáspár Miért fontos megint ez az egész ügynöktéma?

Most a munka nem az ügynökökről szól, hanem a kádári diktatúra működésének megismeréséről.

Ez fontos történészi munka lehet, de ebben a reformterhes időszakban az ország legkisebb gondja is nagyobb ennél.

Abból indul ki, hogy a társadalom monomán: egyszerre egy vagy két kérdéssel képes foglalkozni. Ha ez igaz, a történészeket nyugdíjazni kéne, mert normális viszonyok között a történelem nem kerül be abba a körbe, ami a napi sajtót izgathatja.

Az átlagember életébe ez az egész az ügynöktörténetek révén lép be, amikor kiderül, hogy a rendező úr vagy a bíboros úr is besúgó volt. De a mindennapokat nem ez „tematizálja”.

A történelem folyamatosan jelen van, és ha nem dolgozzuk fel, akkor folyamatosan kísért. Ha a források hozzáférhetőek lennének, ha a történészek egymással vitatkozva, tisztességesen feldolgozhatnák az eseményeket, akkor a társadalom számára is sokkal könnyebben megoldhatóak lennének az olyan kérdések, mint például a Horn Gyula kitüntetése körül kialakult vita vagy a tavaly októberi – forradalomnak képzelt – zavargássorozat. Enélkül a történelem relativizálódik, nem nyújt támpontot a társadalomnak.

Történelmi kánon 1848 kapcsán alakult ki, az azt követő eseményekről azonban nincs társadalmilag elfogadott összkép.

Ez természetes, mindenki megtalálja a saját hagyományait, előképeit a történelemben. Kinek a reformáció, kinek az ellenreformáció. Ez rendjén van így. Abnormális állapot, hogy a társadalmat ilyen mértékben megosztja a történelem, mint Magyarországon. Amely abból ered, hogy nem ismerjük saját múltunkat.

Ám attól, hogy a kutatók elé borítanák a pártállami állambiztonságnál keletkezett összes dokumentumot, még az átlagpolgár nem lenne tájékozottabb. Hiszen az fel sem merült eddig, hogy ne csak kutatói, hanem teljes nyilvánosságot kapjanak az akták.

Magyarországon valóban az a cél, hogy legalább a történészek hozzáférjenek az iratokhoz. Velünk szemben a németek úgy döntöttek: nem hallgathatják el megint a múltjukat, miként tették ezt mindkét államban sokáig a nácizmussal. Még NDK-s időkben az első szabadon választott parlament hozott egy törvényt, amely kimondta az irategyesítést, a teljes nyilvánosságot és az ügynökök megismerhetőségét. Célja elsősorban az érintettek, a megfigyeltek, az áldozatok információs kárpótlása volt. Fanyar, hogy e kifejezés Kenedi Jánostól származik, de nálunk ebből csak egy szólam lett. Nem tudatosult senkiben, hogy az emberek nem ismerik a saját sorsukat, mert abba rejtélyes kezek avatkoztak be: a hatalom – anélkül, hogy ezt észlelték volna. Vannak, akiknek az állambiztonsági szolgálat tette tönkre a karrierjét, és nem mondták meg nekik, miért. Valójában az állambiztonság játszott velük. A németeknél ezért elsődleges cél, hogy az érintettek mindent megismerhetnek.

Ez nálunk is működik, hiszen az állampolgárok kikérhetik a rájuk vonatkozó anyagokat az iratok között.

A „96-os alkotmánybírósági döntés óta Magyarországon is létezik valami csírája az információs kárpótlásnak, de egy jó hivatal pontosan tudja, mit is várnak tőle. Akkoriban a Történeti Hivatalhoz fordulókkal azt érzékeltették: mit képzelnek magukról, nem voltak ők olyan fontos emberek. Egy példa a német hozzáállásról: 2000-ben kutattam Berlinben, és még tavaly év végén is kaptam egy paksamétát, mert a kutatási területemet érintő iratokat találtak. A Történeti Hivataltól soha nem jött ilyen értesítés, és a megfigyeltek sem kapnak. A beadványok feledésbe merülnek.

Mi az oka az ellentétes hozzáállásnak?

Mi az oka annak, hogy másképp ítéljük meg 1944-45-öt, mint egész Európa? Ha a németek ki merik mondani: 1945-ben felszabadultak a fasizmus alól, akkor mi miért nem? A holokauszt kapcsán más se ömlik a médiából, mint hogy a nyilasok deportálták a vidéki zsidóságot. De hát a nyilasok októberben kerültek hatalomra, a vidéki zsidóságot viszont a csendőrök deportálták! A magyar állam, amelynek az államfője Horthy Miklós volt. Mindig megpróbáljuk másra hárítani a felelősséget. Ez Mohács óta így van. Vagy a török, vagy a Habsburg, vagy a német, vagy az orosz a felelős mindenért, mi ártatlanok vagyunk, nincs szükségünk önvizsgálatra. A szembenézés azt jelenti, hogy mindenki maga vizsgálja meg saját felelősségét.

Miért kell ehhez a remélt vagy vágyott folyamathoz az állambiztonsági iratok minél szélesebb körű megismerése?

Egy demokrácia történetének kutatásakor könnyű dolga van a történésznek, hiszen az nyílt társadalom, szabad sajtóval, hozzáférhető iratokkal. De ha 1956-tal vagy a hatvanas évekkel foglalkozunk, alig lehet előkaparni használható levéltári forrást. Az állambiztonsági szolgálat nem demokratikusan működő állambiztonsági szolgálat volt: lefedte az egész országot, az egész társadalmat az igazi mély történések szintjéig. Ha a Vörös Csillag Traktorgyár azt jelentette: 105 százalékra teljesítette a tervet, szerencsés esetben találunk egy állambiztonsági szolgálati jelentést, amelyből kiderül, mindez hazugság, sőt feltárják benne a valódi problémákat is. A pártállami valóság nem ismerhető meg ezen iratok nélkül. Tudom, ha egy volt külügyminiszterről vagy miniszterelnökről kiderül, hogy együttműködött az állambiztonsági szolgálattal, az nagyobb hír, mint a Vörös Csillag Traktorgyár története, csakhogy a sajtónak is megvan a felelőssége: az egész témát „eltolja” az ügynöközés felé.

A mostani koalíció már kétszer nekifutott a szabályozás átírásának, kudarc lett a vége. Mondják: egyként állnak ellen a kapunyitásnak a pártok – félve, az ő soraikban többen buknának le – és a sokat emlegetett, de láthatatlan titkosszolgálati lobbi.

Az állambiztonsági szolgálat és a demokrácia titkosszolgálatai között semmiféle kapcsolat nem lehet. Ezt a köldökzsinórt el kellett volna vágni 1990-ben.

Ahogy tették a csehek.

Megtették a németek is, még az egyesítés előtt. A berlini menetrend ugyanaz volt, mint nálunk: felszámolják a belső reakcióval foglalkozó részlegeket, a többit átkeresztelik, és némi tisztogatás után minden megy tovább. De – erős társadalmi tiltakozás hatására – végül úgy döntöttek, ez nem demokratikus átalakulás, és felszámolták az egészet.

Nálunk a titkosszolgálati lobbi azzal érvelt: ha egy jogfolytonos szolgálat dekonspirálja az ügynökeit, életveszélynek teheti ki őket, másrészt ezek után senki nem vállalná az együttműködést.

Ez miért csak Magyarországra igaz, a csehekre és a németekre miért nem? Mi bedőltünk az állambiztonsági játszmáknak. Ez az egy, amihez igazán értettek: miként lehet az emberekkel hamis híreket elhitetni. Azzal sem foglalkozunk sokat, hogy ezt a nemzetbiztonsági hálót a KGB irányította. Berlinben azt is pontosan tudni lehet, mely információkat továbbítottak Moszkvába, a központi bizottság mely anyagait kellett kivinni, miként az állambiztonság teljes nyilvántartását is. A CIA megszerzett egy mikrofilmet az NDK hírszerzéséről, azaz az „ellenség” számára hozzáférhetővé váltak a kommunista ügynökök. 2003-ban visszaadták az anyagot a németeknek, ma már kutatható. És nem történt tragédia, senkit nem öltek meg, a német alkotmányvédelem sem bénult meg.

Még egy klasszikus ellenérv: nyilvánosságra kerülnének azok a bűnök, amelyekkel egyes ügynököket „bezsaroltak” a hálózatba.

A németeknek nincs ilyen dilemmájuk. Az együttműködés közérdekű adat, de a hálózati személy adatait csak az érintett fedheti fel, ha akarja. Ott nincs az a hihetetlen hallgatás, mint Magyarországon. Nálunk ritka kivétel, ha valaki megbánást mutat a tettei miatt, miután lelepleződött. A többség elkezdi magyarázni, hogy hősies cselekedet hajtott végre. Sólyom Lászlónak igaza volt a Hornról szóló vitában: nem az számít, mit csinált 1956-ban, hanem ahogyan ma viszonyul a pufajkás múltjához.

Miért gondolja, hogy tizenhét év után éppen most sikerülhet eredményt elérni?

Szkeptikus vagyok, nem várok csodát. De dolgozni kell, és soha nem szabad feladni a múlt megismerhetőségének igényét. A demokrácia fogyatékosságaival együtt lehet élni – de jobb volna, ha ezek nem lennének. A nyilvánosság kizárása az állambiztonsági iratok megismeréséből a magyar demokrácia súlyos fogyatékossága.

Szóljon hozzá! Ugrás a teljes fórumhoz

Az téma címe: Állambiztonsági játszmák

A hozzászóláshoz, kérjük, lépjen be!

Qkory 2007.07.31. 22:26 [3]

Előzmény: viki [2] 2007.07.31. 18:40

viki 2007.07.31. 18:40 [2]

Előzmény: dubitandum [1] 2007.07.31. 13:15

dubitandum 2007.07.31. 13:15 [1]

Más a véleményem, mint Varga Lászlónak. A bizottságuk munkájának valóságos tétje A PÁRTOK HITELESSÉGE: 17 év után az ügynök ügyek bulvárszenzációk. A történelmi kérdések nagyon keveseket érdekelnek. Viszont a pártok iránti bizalom megingása alapkérdés. És ezen belül nem rmellékes, hogy mennyiben született egyik és másik párt „bűnben”, mennyiben volt folyamatosan bűnpártoló ebben a kérdésben és hogy ha szükséges, hogyan tud látványosan megtisztulni. Ezért kell borítani az akták ügyében!

Feliratkozás a hírlevélre

168óra rádió

Redakció

Tour de dopping

2007.07.30.

Nagyítás

Tágan értelmezett elnöki szerep

2007.07.27.

Hallota már?

A stressz következményei

2007.07.26.

Fórum