Forrás: Híradó

A Fehér Ház szóvivője nem erősítette meg azt a pénteki lapjelentést, amely szerint Washington nagyon elégedetlen Szaúd-Arábia Irakot illető magatartásával

„Az Egyesült Államok szorosan együttműködik Szaúd-Arábiával a terrorizmus elleni küzdelemben” – mondta Dana Perino szóvivő, amikor arra kérték, hogy kommentálja a The New York Times jelentését

A lap jelentése szerint az amerikai kormány mélységesen csalódott Szaúd-Arábiában, mert arab szövetségesének területéről akadálytalanul jutnak Irakba olyan önkéntesek, akik az iraki kormány és az Irakban állomásozó nemzetközi erők ellen harcolnak. Névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesek elmondták a New York-i lapnak: havi átlagban 60-80 külföldi önkéntes jut be Irak területére – csaknem felerészben Szaúd-Arábia területéről, s a rijádi kormány nem tesz ez ellen semmit. Hozzátették: Rijád ráadásul anyagi támogatásban részesíti az iraki szunnita fegyveres csoportokat, mert alá akarja ásni a síita többségű iraki kormány hatalmát.

Közben egy névtelenül nyilatkozó Pentagon-illetékes elmondta egy külföldi tudósítónak, hogy Washington jelentős mennyiségű korszerű fegyvert szándékozik szállítani (a szunnita és Amerika-barát) Szaúd-Arábiának, hogy felvértezze (a síita és Nyugat-ellenes) Irán felől érkező stratégiai fenyegetéssel szemben. Robert Gates védelmi miniszter a jövő héten az arab országba utazik Condoleezza Rice külügyminiszter társaságában, és megtárgyalja e fegyverszállítások ügyét szaúdi vezetőkkel – mondta a Pentagon-illetékes, hozzátéve, hogy hivatalos bejelentés nem várható e témában Gates látogatása alatt.

Nem tért ki a szállítandó fegyverek fajtáira, de a The Boston Globe azt írta nemrégiben, hogy légvédelmi és rakétaelhárító rendszerekről, radarral felszerelt felderítő repülőgépekről és hadihajókról van szó. A The New York Times tudni véli, hogy már korábban létrejött volna a szerződés ezekről a fegyvereladásokról, de Izrael aggályai miatt elhalasztották megkötését. A zsidó állam állítólag azt nehezményezte főleg, hogy nagy pontosságú, távirányítású fegyverek is kerülnének az ügylet révén egy arab állam tulajdonába.

Comments are closed.