Kádár Jánosra emlékeztek a kommunisták
Több százan vettek részt vasárnap a Magyar Kommunista Munkáspárt budapesti rendezvényén a Fiumei úti Sírkertben, ahol a 18 évvel ezelőtt elhunyt Kádár Jánosra emlékeztek.
„Ha egy országban meg lehet gyalázni egykori miniszterelnök sírját, akkor ott már nincsenek erkölcsök (…) egy országban, ha ezt büntetlenül el lehet követni a kormány, s a rendőrség szeme láttára, akkor ott már a hatalom nincs a helyén” – fogalmazott Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke.
A politikus a május elején meggyalázott síremlékkel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek üzenve hozzátette: „a kormány hiába tagad meg mindenféle információt” a sírrongálás ügyében, a párt szerint az ügy csak akkor lesz lezárva, ha méltó módon újratemetik az egykori kormányfőt és pártelnököt.
Thürmer Gyula a többnyire idősek körében elmondott beszédében éles hangon bírálta a kormánykoalíciót, kiváltképp annak vezetőjét, Gyurcsány Ferencet. „Gyurcsány Ferencnél jobboldalibb politikus nincs ma e hazában” – vélekedett a pártelnök. Megfogalmazása szerint a legrosszabb jobboldali politikára emlékeztet” a kórházak és az iskolák eladása, valamint az ország javainak izraeli és amerikai tőkések kezére juttatása.
A szónoklatokat és a visszaemlékezéseket követően a rendezvény koszorúzással zárult. Virágokat helyeztek Kádár János sírjára, a kubai, a kínai, a vietnami, és a koreai követségek képviselői is.
MTI

