Ha nem kell Madridban, Capello lezárhatja edzői pályafutását
2007. június 20. (20. oldal)
A béke mellett. Kevesebb mint 48 órával azután, hogy megnyerte a bajnokságot, a Real Madrid ma egy közös izraeli-palesztin együttessel játszik barátságos mérkőzést Tel-Avivban. A távozó David Beckham és Roberto Carlos kivételével minden sztár tagja a küldöttségnek. A Real a Simon Peresz korábbi izraeli kormányfő által 1996-ban létrehozott – és a béke ügyét elősegíteni igyekvő – alapítványtól kapott meghívásnak tesz eleget a fellépéssel.Fabio Capello július 19-re már lefoglalta a repülőjegyét Milánóból Madridba, hiszen a spanyol labdarúgó-bajnokság idei győztesénél, a Real Madridnál másnap megkezdődnek az edzések. S ugyan a 61. születésnapját e hétfőn ünneplő olasz trénernek még két évig érvényes szerződése van a királyi gárdánál, egyáltalán nem biztos, hogy ő marad a kispadon. A szakvezető már korábban is beszélt arról, nem érzi, hogy a Real első embere, Ramón Calderón teljes mértékben támogatná. S Capello hét eleji nyilatkozatai is azt a bizonytalanságot érzékeltetik, hogy a Primera División megnyerése, a királyi gárda négy év óta első jelentősebb sikere dacára is útilaput köthetnek a talpa alá: „Ahogy a levegőbe feldobott érme bármelyik oldalára eshet, ugyanúgy kétesélyes az én jövőm Madridban. Csak azt tudom, hogy szeretnék maradni, és megnyerni a Reallal a Bajnokok Ligáját” – nyilatkozta a Gazzetta dello Sportnak, hozzátéve, ha távoznia kell Madridból, akkor elképzelhető, hogy felhagy az edzősködéssel.
Csakhogy miközben Calderón és a klubvezetés egyáltalán nem siet megerősíteni Capellót pozíciójában, a spanyol sajtó változatlanul arról cikkez, hogy a tréner helyébe a Madridban egykoron játékosként is igen kedvelt, legutóbb a Getafe csapatánál sikeresen dolgozó német szakember, Bernd Schuster lép. Schuster hétfőn megerősítette, hogy érdekelné a munka, a keddi As pedig a német edző fotóját is hozva ezt írta a fénykép alá: „a Real Madrid edzője a 2007/2008-as idényben”. S ez sokatmondó…
A hét elején még úgy tűnt, „edzőkérdés” van az ezüstérmes Barcelonánál is, mi több, a The Sun biztosra vette, hogy Arsene Wenger, az Arsenal trénere váltja Frank Rijkaardot. Joan Laporta, a Barca elnöke azonban letette a voksát a holland tréner mellett. Az elnök idényzáró értékelésében azt is közölte, hogy Ronaldinho és a Samuel Eto”o is marad, ugyanakkor „jelentős renoválás következik” a csapatnál, négy-hat új játékos érkezhet.

