Forrás: Híradó

Az Evening magyar bemutatója szeptember végén várható

Hétszáz moziban vetítik péntektől az Egyesült Államokban Koltai Lajos új, amerikai filmjét, az Eveninget. A kritikusok véleménye megoszlik.

Koltai Lajos a napokban fejezte be második rendezői alkotásának tengerentúli kampánykörútját, megfordult egyebek között New Yorkban, Bostonban, Chicagóban, San Franciscóban és Los Angelesben.

„Pozitív és nagyon érzelmes” volt a közönség reakciója a nantucketi filmfesztiválon – nyilatkozott Jill Burkart, a június közepén rendezett mustra igazgatója az MTI-nek. Mint mondta, az Evening című filmet – amelynek forgatókönyvét Susan Minot nagy sikerű, azonos című 1998-as regénye alapján a Pulitzer-díjas Michael Cunningham írta – telt házzal vetítették.

Az Este díszmutatóját június elején tartották New Yorkban, Manhattanben. Több kritikus a fantasztikus szereposztást méltatta; a filmben olyan világsztárok szerepelnek, mint Vanessa Redgrave, Meryl Streep és Glenn Close.

„A filmet briliáns alakítások jellemzik, mesteri a rendezés. Nagyszerű alkotás hipnotikus erejű Oscar-díjas színészi gárdával” – nyilatkozott korábban Steve Oldfield, a Fox TV kritikusa.

A The New York Times pénteki kritikája szerint a film egy haldokló asszony visszaemlékezéséről szóló klausztrofóbiás történet adaptációja. A regényt nem lehet könnyen megfilmesíteni, mint ahogy nem is így történt. Az adaptációt – amelyben eltérő képességű színészek játszanak – hamis, mesterkélt párbeszédek nehezítik el és egy olyan rikító vizuális stílus jellemzi, amely inkább a tündérmesékhez és képeslapokhoz illik.

„Ez a téves megközelítés csak kiemeli, mi történhet akkor, ha egyes műveket átemelnek a filmes műfajba. Annak is bizonyítéka, hogy nem minden könyvből szabad filmet készíteni” – írta a lap.

Az Evening magyar bemutatója szeptember végén várható.

Nem csoda, hogy a magyar rendező, Koltai Lajos – akinek előző alkotása, a Sorstalanság nagyon jó, megrendítő holokausztdráma – ebben a filmjében elsüllyed, még mielőtt úszni tudna. Megpróbálta a csodálat érzését csepegtetni egy giccses szerelmi történetbe, és nagyot bukott. Ebben azonban nincsen egyedül.

A sztárokat felvonultató filmet a The Washington Times is lehúzta, az újság bukásnak minősíti az alkotást. Az alkotók szívbemarkoló filmet szerettek volna varázsolni egy haldokló nőről és arról a felismeréséről, hogy az egyes döntések és hibák milyen mértékben át tudják alakítani az ember sorsát. De túlzó a mély értelműség iránti igyekezet, amikor a néző olyan válaszokat kap, amelyek valójában nem azok, úgy érzi, becsapták.

Az Eveningben elbűvölő képek vannak és remek alakítást nyújt például Claire Danes vagy Meryl Streep. A film mégis túl sokat akar kihozni túl kevésből: angyalt kreálni egy éjjeli nővérből, szimfóniát alkotni egy esküvői dalból és csodás csillagzatot teremteni abból, ami valójában csak néhány sztár közös szereplése.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.