2007.06.28., 2007. évfolyam, 26. szám
szerző: Nagy József forrás: 168ra
cimkék: Kármán Irén, olajügyek
Azt mondja, nem fél. Most, a verés után sem. Dolgozni akar, filmet forgatni a rendszerváltás utáni nagy simlikről. Kármán Irénnel beszélgettünk.
Fotó: Nehéz-Posony Kata És most?
Filmforgatókönyvet írok már egy hónapja. Folytatom.
Nem gondolkodtat el, hogy támadóid nem mondták meg, konkrétan miért kapod a verést?
Nem. Kevésbé fájtak volna az ütések és a rúgások, ha tudom, miért kapom? Aligha.
Mire számíthattak? Azt csak nem hitték, hogy az erőszak hatására abbahagyod a filmkészítést, a könyvírást, abbahagysz mindent.
Nem tudom, mit hittek. Azt viszont tudom, hogy le fogom forgatni a rendszerváltástól napjainkig ívelő, a gazdasági és a politikai elitet, valamint az alvilágot érintő korrupciós ügyekről, elsősorban a privatizációról és az olajszőkítésről szóló filmet.
A verés előtt figyelmeztettek?
Levelet kaptam „a vörös zsidó kurva anyádat, te, felbérelt…” felütéssel. Jöttek fenyegető e-mailek is, s olyan is, hogy „apám is olajszőkítő volt, mi ezzel a baj?”.
Mit remélhettek az attaktól a megbízók? Nyilván tudták, előbb-utóbb valaki rád akad a rakparton, abból pedig országos botrány lesz.
Bizonyára botrányt akartak.
Miért jó az nekik?
Így üzennek minden újságírónak.
Hála istennek, hogy élve megúsztad, de ha igazán üzenni akartak volna a médiának, még alaposabban helybenhagynak.
Belső vérzésem volt, ha nem jár arra az a horgász, ha órákkal később találnak meg, akár el is vérezhettem volna.
Most félsz? Vagy inkább bedühödtél?
Elszánt vagyok. A film célja, hogy távozzanak a közéletből mindazok, akik belekeveredtek az említett ügyekbe, ezzel hatalmas kárt okozva az országnak. Az olajügyek összesen 1500 milliárd forintot vettek ki az állam, vagyis mindannyiunk zsebéből. Az ilyen politikus ne akarjon magának szobrot! Vigye a pénzt, viheti is, persze, hiszen rég elévültek azok a bűncselekmények, de tűnjön el.
Ma is zajlanak olajos bírósági eljárások.
Igen. Például az Energol-ügyet nyolc éve tárgyalják, de valahogy csak nem akar vége szakadni.
A politika kiállt melletted.
Nem kérek belőle. Tetszettek volna annak idején ilyen karakánnak lenni. Ma pont az a Dávid Ibolya követeli leghangosabban az olajakták titkosításának feloldását, akinek igazságügyi miniszterként esze ágában nem volt nyilvánossá tenni az anyagot.
Szóval folytatod.
Ülök az intercityn, száguld a szerelvény, nincs köztes megálló: teszem a dolgomat.
Meddig?
Nem feltételezem, hogy a családomban kárt tennének. Bűnözők között sem divat a hozzátartozókkal való zsarolás. Egymást lerendezik, de messzebb nem merészkednek.
Tavaly megjelent olajoskönyved fő informátora, Papa, az exzsaru mit tanácsol?
Nincs napi kapcsolatunk. Ahogy olvastam a nyilatkozatait, ő is úgy véli: ezt a harcot most már nem szabad abbahagyni.
Rendőr áll a kórterem előtt, s vélhetően ha kijössz is kísérőt kapsz. Nem zavar?
Annak örülnék, ha a házam előtt strázsálnának pár hónapig. A szomszédunk szólt a múltkor, hogy egy kocsiból hetekig figyelték a lakásunkat. Még 1997-ben a 168 Órában írtam riportot arról, hogy egy magyar olajbáró vette meg Ceauºescu ménesét. A cikkben idéztem egy mondatot a főszereplőtől, amelyben védelmi pénzről viccelődött. Amikor beolvastam neki a szöveget, kért, maradjon ki az a sor, de én ragaszkodtam hozzá. Először 200 ezer forintot kínált, azt hitte, megvehet kilóra, a végén pedig azzal fenyegetett, ne csodálkozzam, ha egyszer lábon lő valaki a Király utca és a körút sarkán. Aztán nem lőtt lábon senki. Szóval most mi jöhet? Rám lőnek? Azt egy testőr sem tudná kivédeni. De odáig csak nem fajul a helyzet, nem?
