Forrás: Híradó

A zsidó állam ahhoz a feltételhez köti a palesztin kormánynak járó, annak nevében beszedett adóbevételek átutalását, hogy az elismeri Izrael létét

Izrael felújítja a palesztinoknak járó adóbevételek átutalását, ha az új palesztin kormány elismeri a zsidó állam jogát a létezésre – közölte Cipi Livni izraeli külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

A zsidó állam diplomáciájának vezetője az EU-külügyminiszterek tanácskozására jött a Luxembourgba. Noha a találkozót már hetekkel ezelőtt megszervezték, tehát az nem az elmúlt napok palesztinai eseményei miatt jött létre, az időzítés mégis tökéletesre sikerült: így ugyanis az EU és Izrael azonnal egyeztethet a gázai események (a Hamász radikális iszlamista szervezet ottani hatalomátvétele, s a Hamász nélkül működő, ám csak Ciszjordániát ellenőrző új palesztin szükségkormány létrejötte) nyomán.

„Készek vagyunk együtt dolgozni azokkal, akik támogatják a két államon alapuló megoldást” – nyilatkozta Livni a tanácskozásra érkezésekor, ezzel arra utalva, hogy a palesztin és az izraeli államnak egymás mellett, békében kellene élnie. Mint hozzátette, Izrael együtt fog működni egy ilyen típusú kormánnyal, s természetesen átadja neki a visszatartott bevételeket.

Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Javier Solana hétfőn délelőtt bejelentette, hogy az Európai Unió felújítja a közvetlen pénzügyi támogatás folyósítását a Palesztin Autonóm Hatóságnak. Benita Ferrero-Waldner, az EU-bizottság külügyi biztosa pedig közölte: kérni fogják Izraelt, hogy szintén lépjen, s utalja át a szükségkormánynak azokat a vám- és adóbevételeket, amelyeket a zsidó állam a palesztinok nevében szed be, de amelyeknek a folyósítását – a Hamász hatalomra kerülése miatt – annak idején felfüggesztette. Szakértők szerint mintegy 550 millió dollárról van szó.

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök már korábban közölte, hogy készek elismerni egy olyan palesztin kormányzatot, amelyben a Hamásznak nincs egyetlen tagja sem.

MTI/hirado.hu

Comments are closed.