Forrás: Híradó

Tal Ben Haim korábban kijelentette, nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését a Bolton Wanderersszel

Sam Allardyce, aki a szezon végén távozott a Boltontól, és ült le a Newcastle United kispadjára megpróbálta „a szarkákhoz” csábítani az izraeli védőt, de Ben Haim ezt az ajánlatot is elutasította. Allardyce szerint, a játékos az iránta korábban aktívan érdeklődő Chelsea-ben folytatja majd pályafutását.

Tal Ben Haim korábban közölte nem hajlandó meghosszabbítani júniusban lejáró szerződését jelenlegi munkaadójával. A Bosman-szabály értelmében a 25 esztendős védő így szabadon igazolható játékossá válik.

Sam Allardyce, a Newcastle jelenlegi a Bolton előző trénere a Newcastle hivatalos honlapján csütörtökön úgy fogalmazott, hogy hosszas és megerőltető tárgyalások után, az izraeli nemet mondott a „szarkák” ajánlatára, így minden bizonnyal a Chelsea-hez szerződik.

A Chelsea 2006 decemberében már ajánlatott tett Ben Haimért, de az akkori kétmillió fontos (800 millió forintos) ajánlat süket fülekre talált. Amennyiben Ben Haim szerződése lejárta után ír alá a Chelsea-hez, úgy a Bolton egy pennyt sem kap majd a játékos után.

A Newcastle kívánságlistáján így jelenleg három védő szerepel: a Paris Saint-German játékosa, David Rozenhal, a marseille-i Habib Beye, és a Liverpool finn klasszisa Sami Hyypia.

FH

Comments are closed.