2007.06.04., 2007. évfolyam, 22. szám
szerző: Erdélyi S. Gábor forrás: 168ra
Az első világháború elveszítésének tényét nem bírta tudomásul venni Németország hazafias közönsége. Ezért született meg a vigasztaló és hamis legenda arról: őket hátba döfték, ezért buktak el.
S hogy kik döftek? Gazdag volt a repertoár: mikor kinek a politikai érdekei hogyan kívánták. Mondták, hogy a baloldal rárontott nemzetére. Mondták, hogy a liberálisok, a szocialisták, a zsidók döftek. A rágalmaknak és megbélyegzéseknek célzott továbbfejlesztésével aztán szép kövér nácizmust, antiszemitizmust lehetett hizlalni. S ami kelendő volt a német belső piacon, azt többnyire gusztálódva nézte a magyar szélsőjobb.
A hazugságot most egy osztrák történész cáfolja. Kimondja, hogy a háborút nem Németországban veszítették el holmi ötödik hadoszlopos ármány miatt. A háborút már a Piavénál, Doberdónál, Verdunnél, Sedannál, Gorlicénél elveszítették, némi túlzással azt is mondhatjuk: Szarajevónál. Amikor a trónörökös sofőrjének elfelejtettek szólni arról, hogy megváltozott az útvonal.
A kiváló kötet egyetlen napját vizsgálja a k. und k. tragédiának. A fináléét. Azt kutatja, mit csináltak, hogyan huzakodtak, tanácstalankodtak Bécsben, Pesten a korábbi államférfiak a bukás előtti órákban (lassanként a hullamosó szerepébe kényszerülve). Mint hintették a port önszemükbe s a másikéba. Hogyan forrta ki magát reggeltől estig a prágai forradalom, egy nagyhangú zöldséges tüntető fellépésének folytatásaként. (Estig berekedt, de a függetlenség ki volt kiáltva.) Ezenközben mi történt a Burgban, a badeni főhadiszálláson, az udinei hadtestnél? Mi történt a frontokon? Miért lázadtak fel a katonák? Mik voltak a teljes csőd tünetei? (Az uralkodói pár békésen, majdnem elégedetten étkezett Schönbrunnban.)
A szerző feldolgozta a házi, udvari, állami és hadi levéltárak dokumentumait, a parancsnokságok, törzsek napi jelentéseit, parancsait, a sajtót, bemutatja a fontosabb szereplőket, kitér a logisztika összeomlására, az éhezés, a spanyolnáthajárvány, a teljes széthullás katonai és politikai következményeire.
Egyetlen nap alatt megérett a temetésre a Monarchia. A történésznek az a véleménye, hogy IV. Károly a maga kétbalkezes politikájával, a nemzeti tanácsokat generáló kiáltványával egyik előidézője a helyzetnek. Amihez nem kellett semmiféle tőr. Elég volt a vakok hite és az ostobák szorgalma.
(Johannes Sachslehner: Összeomlás. Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918. október 28-án. Fordította: R. Keresztény Györgyi és Reviczky Béla. Az Athenaeum kiadása.)
