2007. június 1. 19:07
MNO
Életét vesztette pénteken tizennégy ember a libanoni Nahr el-Barid palesztin menekülttábor körül dúló harcokban.
Két libanoni katona is van a halálos áldozatok között – közölték libanoni biztonsági források. Tizenkét személy a menekülttábor területén halt meg – tették hozzá, de azt nem tudták megmondani, hogy a libanoni alakulatok ellen harcoló iszlamista fegyveresekről vagy civilekről van-e szó. 18 katonát sebesülésekkel ápolnak.
A hadsereg reggel óta tartja tüzérségi tűz alatt a menekülttábort, illetve az onnan lövöldöző iszlamista fegyveresek állásait. A katonák 155 milliméteres tarackokat is bevetettek, a nap egyes szakaszaiban percenként tíz darab 155 milliméter átmérőjű lövedék csapódott be a táborba. A tüzérségi lövedékek számos építményt leromboltak, az iszlamisták több állása megsemmisült – közölte a hadsereg illetékese.
Szemtanúk szerint hozzávetőleg húsz harckocsi várakozik egy kilométernyire a tábortól. A tüzérség nagyarányú bevetéséből és a harckocsik felvonulásából sokan arra következtetnek, hogy a hadsereg döntő rohamra készül, de hivatalosan nem erősítették meg ezt a feltevést.
1948-ban keletkezett a Nahr el-Barid tábor. Izrael létrejöttekor palesztinok sokasága menekült el otthonából, sokan közülük a Nahr el-Baridban leltek új, ideiglenesnek gondolt otthonra. Kezdetben sátrakban laktak, de időközben kisebb várossá nőtt a Libanon északi részén létesült tábor – benne alacsony betonépületekkel és szűk sikátorokkal.
Május 20. óta dúl fegyveres harc a tábor körül a libanoni hadsereg alakulatai és az iszlamista fegyveresek között. Már 98 ember vesztette életét a csatározásokban. Mintegy 300 iszlamista fegyveres – mind a Fatah al-Iszlám szervezet tagja – sáncolta el magát, és dacol a megadást követelő libanoni hatóságokkal. A szervezet tagjainak többsége palesztin, de a libanoni hatóságok szerint vannak köztük szaúd-arábiaiak, algériaiak, tunéziaiak és szíriaiak is. Vezetőjük azt mondta egy üzenetében, hogy a Fatah al-Iszlám az al-Kaida ideológiai útmutatását követi, de szervezeti kapcsolata nincs az Oszama bin Laden vezette (terror)hálózattal.
A Szíria-ellenes, Nyugat-barát libanoni kormány szerint a Fatah al-Iszlám a szíriai titkosszolgálat eszköze. Damaszkusz tagadja, hogy köze lenne a libanoni iszlamista szervezethez.
(stop.hu)

