2007.06.01., 2007. évfolyam, 22. szám
szerző: Aczél Endre forrás: 168ra
cimkék: Adam Michnik, glóbusz, Lech Walesa
Nyolcvanezer folyóméter anyag hever a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) archívumaiban. Az egykori (pártállami) állambiztonsági szervezet (SB) dokumentumai. Valami különös – bár nálunk nem ismeretlen – módon mindig kiröppen közülük egy-egy. Soha nem olyan, amelyik ártana a jelenleg kormányzó Kaczyñskiak (elnök és miniszterelnök, ikertestvérek) érdekeinek. Olyan viszont halomszámra, amely kétségeket támaszt mindennel szemben, ami eddig a lengyelek szemében szentnek számított.
Lech Valesa a Szolidaritás nagy napjaiban (Fotók: Reuters) A Kaczyñskiak privát történelme más, mint Lengyelországé. Láttunk már ilyet. Klasszikusnak mondható politikusi ambíció, hogy semmi ne legyen igaz, ami előttem történt, és minden az, éntőlem számítva.
Az ikerpár semmilyen komolynak mondható szerepet nem vitt a Szolidaritás 1980. augusztusi születésében. Ugyancsak nem volt szerepük a békés, demokratikus átmenet (1989) előkészítésében. A rendszert váltott Lengyelországban ugyan birtokoltak bizonyos pozíciókat, de meghatározó, politikaalakító funkcióhoz még a jobboldali kormányokban sem jutottak.
Innen adódik önnönmaguk és pártjuk (Jog és Igazságosság – PiS) sajátos történelemszemlélete. Amelynek az a lényege, hogy Lengyelországban mindent „elcsaltak”. Legenda a Szolidaritás harca az államhatalom ellen. Legenda a kerekasztal (lásd még: magyar Nemzeti Kerekasztal), ahol Wa³êsáék kicsikarták az első, félig szabad választásokat. Legenda maga a rendszerváltozás is, hiszen akkortájt valami sötét alku jött létre – akarva vagy akaratlanul – a korábbi kommunista elit, az önmagukat vastagon túlélő titkosszolgálatok, a politikába frissen belépett Wa³êsa-párti politikusok, a média és az ugyancsak frissiben támadt vállalkozók között.
A Kaczyñskiak szerint nekik maguknak kellett a politika színterére lépniük ahhoz, hogy valamiféle „tiszta” Lengyelország képződjék, és megsemmisüljön az, amit egyetlen szóval „uklad”-nak (rendszernek) neveznek. Az általuk elképzelt reformhoz sokféle eszközt találtak, de a leghatékonyabbnak a teljes mértékben befolyásuk alá vett IPN (állambiztonsági levéltár) látszik.
Rémületes történet
A történet, amelyet elmondunk, az IPN-hez kötődik, és teljességgel rémületes. Az IPN kuratóriumában ott ül Andrzej Gwiazda, a „szakállas ember”, akit 1980-ban a Wa³êsa utáni „másodikként” – és amannál radikálisabb figurának – ismertünk meg a Szolidaritás vezérkarában. Gwiazda a minap előjött azzal, hogy az egész tengermelléki lázadást, sztrájkmozgalmat, amely finoman szólva is megrengette Lengyelországot, sőt a fél kommunista világot – a lengyel állambiztonság „inspirálta”.
Ezt a nyilatkozatot Gwiazda nem magánemberként, hanem az állambiztonsági levéltár egyik főembereként tette.
Lech Wa³êsa, aki egyébként hozzászokhatott ahhoz, hogy a Kaczyñskiak az ő egész történelmi teljesítményét lenullázzák, visszavágott. Nyilvánosságra hozta (egy korábbi, hozzá az IPN-től eljutott aktatömeg átfésülésével), hogy mindazok az érvek – autokrata vezetési stílus, szoros kapcsolat a klérussal, de engedékenység a kormánnyal szemben -, amelyek negyedszázaddal ezelőtt érték őt saját háza tájáról, voltaképp az SB konyhájában főttek ki, és az állambiztonsági tisztek nem mással, mint Andrzej Gwiazdával remélték felcserélni őt. (Szó, mi szó, a reálpolitikusnak sem utolsó Wa³êsa mindig is céltáblája volt azoknak, akik, a néhai Antall Józseffel szólva: „tetszettek volna” forradalmat csinálni, de nem csináltak, nem tudtak. Most bosszúért lihegnek.)
Adam Michnik érdemeit is kétségbe vonják Mindebből az átlag lengyel, elsősorban az, aki megélte az elmúlt évtizedeket, azt olvashatta ki, hogy privát szentjei nem szentek voltak, hanem parasztok az állambiztonsági szervezet sakktábláján. A Kaczyñskiak épp ebben érdekeltek: elvitatni minden érdemet, akár azon az áron is, hogy a nyolcvanas évtized egész lengyel ellenállása valami sötét játszmának tűnjék az emlékezet színpadán.
Az általuk kezdeményezett – és a lengyel Alkotmánybíróság által de facto megsemmisített – átvilágítási törvény erre futott ki. Hétszázezer – szinte kizárólag értelmiségi foglalkozású – lengyelt kényszerítettek volna arra, hogy vallomást tegyen a hajdani állambiztonság és önnön „kapcsolatairól”. És a vallomásokat az IPN hitelesítette vagy nem hitelesítette – volna. Értsd: egy állami, pontosabban kormányszervezet – Adam Michnik megfogalmazásában: egy „undorító politikai rendőrség” – döntötte volna el, hogy az illető igazat mond-e vagy sem. A gazda akarata szerint.
A Kaczyñskiakat szíven lőtte, hogy Michnik, Lengyelország messze legnagyobb példányszámú és legsikeresebb napilapjának (Gazeta Wyborcza) alapító főszerkesztője ilyen kifejezést használ. Tehát maga a miniszterelnök, Jaros³aw kezdte feszegetni Michnik múltját, valami egészen ordenáré módon.
Túl azon, hogy az Európában is, odahaza is köztiszteletben álló főszerkesztő – Wa³êsa egykori legbizalmasabb barátja – a regnáló lengyel miniszterelnök által kikiáltatott a „posztkommunista” SLD ügynökének, elővétetett a múltja is. Soha nem hittük volna, hogy 2007-ben, tizennyolc évvel a rendszerváltozás és közel negyvennel a varsói diáklázadás után – Michnik mindkettőnek főszereplője volt, ellentétben a Kaczyñskiakkal – nyilvánosan kétségbe lehet vonni ennek az embernek az érdemeit. De ami történt, nagyon tanulságosan történt, magyar áthallásokat sem mellőzve.
Abszurdkép-festés
Arról van szó tudniillik, hogy ki milyen szolgálatokat tett a rendszerváltozás előtt. A magyar radikális jobboldalon a „demokratikus ellenzéket” (a mai SZDSZ-t) divat volt egykoron Aczél-boyoknak nevezni Aczél György, a kultúrpápa után/okán; na, kicsit később, ugyanez zajlik le Lengyelországban, mutatis mutandis. A pártfogó nincs ugyan nevesítve, de a sugalmazás ugyanarról a tőről fakad, mint idehaza. Azok, akiket ellenzékinek hittünk, voltaképp nem az országot, a demokráciát, a jövőt szolgálták, hanem a pártállam reformereit. Azok, akik ma liberálisok, soha nem szolgálhattak „nemzeti” célokat.
Ez az abszurd kép elevenedik meg a „mi vagyunk a nulla kilométerkő” Lengyelországában. Wa³êsa mondatát idézzük erre: „Kicsi emberek a szemünk láttára rombolják le a győzelmünket, és teszik ezt egyre nagyobb elszántsággal. Ma hősök, annak idején nem voltak ennyire bátrak.”
Ami pedig Michniket illeti. Jaros³aw Kaczyñski miniszterelnök az általa kezdeményezett átvilágítási törvény bukása és Michnik kommentárja (lásd mint fent) után támadóállásba helyezte magát. Egy interjúban közölte, hogy a lengyel ellenzéknek ez a legendás, hat évre börtönbe zárt alakja voltaképp mindig is egyfajta álruhás liberális kommunista volt, azaz a kommunista frakciók küzdelmében (1968-ban és előtte is) a reformereket (a lengyel közszáj szerint: a „zsidókat”) pártfogolta, s ennélfogva nem is tekinthető a lengyel függetlenség, a szovjetektől való szabadulás harcosának.
A Kaczynski fivérek hazugul historizálnak E rettenetes (és hazugul historizáló) nyilatkozat csak egyféle olvasatnak kínált terepet. Hogy Lengyelország nem 1989-ben, hanem 2005-ben, a Kaczyñskiak trónra lépésével támadt fel. Ami előttük történt: kamu. 1968, 1980, 1989, Wa³êsa, Michnik stb. – mind. A „rendszer” – noha kialakultak és megszilárdultak a parlamenti demokrácia, a piacgazdaság intézményei – fennmaradt, oroszok és kommunisták meg a velük szövetkező sunyi liberálisok vannak minden „spájzban”.
Kölcsönös kijátszás
P.S. Illik nyugtázni: ez a háborúság olyan emberek között zajlik, akik (a Kaczyñskiak is) minden vitán felül szemben álltak a kommunista rendszerrel. Ám amikor az egyik tábor a hajdani állambiztonsági szervezettől örökölt dokumentumokkal „baltázza le” a másikat (e tekintetben Wa³êsa sem volt sportszerű), voltaképp magának az állambiztonságnak a stratégiai tervét hajtja végre. Annak tisztjei ugyanis egyvégtében azon fáradoztak, hogy az ellenzéki csoportokat és azok vezetőit egymás ellen játsszák ki.
