2007.05.11., 2007. évfolyam, 19. szám
szerző: Kasza László forrás: 168ra
cimke: Erdogan
Törökországban előre hozott parlamenti választást tartanak július 22-én. A politikai pártok így próbálják megoldani azt a válságot, amelyet az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulóját megsemmisítő döntése és a katonaság puccsal fenyegető nyilatkozata okozott.
Fotó: MTI Általános vélemény, hogy az eredetileg november 4-ére tervezett parlamenti választás előrehozatala nem oldja meg, legfeljebb elnapolja a kormány és a katonaság közötti nyílt konfliktus kirobbanását. Ugyanakkor közismert: ez a feszült helyzet immáron normálisnak tekinthető Törökországban. Az elmúlt ötven évben három katonai puccs vetett véget a demokratikusan megválasztott kormány munkájának, de a katonák bizonyos idő után vissza is vonultak a laktanyákba.
Ez a furcsa helyzet arra a tényre vezethető vissza, hogy a modern Törökország alapítója, Kemal Atatürk alkotmányba foglalta a vallás és az állam különválasztását. Ám a szekularizált állam lakosságának kilencven százaléka mohamedán. Ez nem okozott problémát az első harminc évben. A zömében mezőgazdasággal foglalkozó, vidéki társadalom nyugodtan élt (a maga fejkendőt viselő női többségével) falvaiban. A probléma a nyolcvanas években kezdődött, amikor a radikalizálódó iszlám eljutott Törökországba is. Azóta alakult ki a társadalomban az a hármas tagozódás, amely a mostani konfliktusban is főszerepet játszik: szekularizált, főleg városi értelmiség, amelynek élére most az alkotmánybíróság állt; az Erdogan miniszterelnök mérsékelt mohamedán pártjába, az AKP-be tömörülő, főleg vidéki többség; és harmadikként a katonák.
Magunkfajta európai nehezen érti, hogy ezek a csoportok korántsem úgy működnek, olyan célokat követnek, amilyenekre mi a jellegüknél fogva gondolnánk. „Számunkra Törökország labirintus, amelyben már az első lépések után eltévedünk” – írta a Corriere della Sera. Nem értjük, hogy egy laicisztikus államban hogyan lehet a születési dokumentum „vallás” rubrikájába mindjárt odanyomtatni, hogy „mohamedán”. Más vallásnak, kereszténynek, zsidónak vagy akár ateistának hivatalosan nincs helye a török társadalomban. Így akarja a törvény. Tiltja az egyetemen a fejkendőviselést, és azt taníttatja, hogy az iszlám múltba tekintő, fejlődésellenes vallás.
Az 1980-as katonai diktatúra kellett ahhoz, hogy a török iskolákban kötelező tantárgygyá tegyék a Korán tanítását. Nem mintha a tábornokok túlságosan vallásosak lennének, hiszen az előző puccs alkalmával épp ők tiltották be a vallásoktatást, az alkotmány szekularizációt rögzítő paragrafusára hivatkozva. Inkább a baloldali mozgalmak elleni intézkedés volt, hogy a Korán oktatását újból kötelezővé
tették.
A tábornokok nem vallásosak, nem ateisták, hanem nacionalisták. Minden kormánytól megkövetelik, hogy maradjon hajthatatlan a ciprusi kérdésben, ne ismerje el az örmények elleni vérengzést, tagadjon meg minden jogot a kurdoktól, és ne engedjen az EU csatlakozási feltételeinek.
Erdogan kormánya – ellentétben elődeivel – nem mindig követte a katonák útmutatását. Ezért azok ellene fordultak. Meglepő, hogy a tábornokok a mostani felállásban éppen a harmadik csoporttal, az Erdogan ellen tüntető, iszlámellenes, magukat laicistának valló, zömükben városi lakosokkal léptek szövetségre. Azokkal, akik kritériumaink szerint baloldali liberálisok lennének. Vezérük az alkotmánybíróság elnöke, Tülay Tugcu, aki annak idején a halálbüntetés megszüntetése ellen szavazott. Viszont támogatta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja a kurdoknak anyanyelvük oktatását. Nem éppen európai viselkedés.
Tugcu és bírótársai egy jogi trükkel érvénytelenítették az elnökválasztás első fordulóját – amiért a mostani konfliktus kitört -, amivel okot adtak a tábornokoknak kormányellenes hadüzenetükhöz.
Erőszakos iszlám
A probléma az, hogy Törökországban Erdogan miniszterelnök mérsékelt iszlamista pártjának nincs demokratikus ellenzéke. A katonaság, amely magának követeli nemcsak a politikai ellenzék szerepét, de Atatürk örökségének védelmét is, természeténél és eredeti feladatánál fogva alkalmatlan erre. Ugyanakkor a fundamentalista, erőszakot alkalmazó iszlám térhódítása jogossá tesz bizonyos tartózkodást egy bármennyire is mérsékelt mohamedán párttal szemben. Nem tudni, hogy mennyire erős Erdogan helyzete. Pártja mennyire marad mérsékelt esetleg nélküle, ha radikális ellenfelei ráuszítanak egy öngyilkos merénylőt.
Pedig kormányának mérlege pozitív. Négy év alatt megduplázódott az egy főre jutó nemzeti jövedelem, a külföldi befektetők sorban állnak, az infláció az ország történetében soha nem volt enynyire alacsony, enyhült a feszültség a szomszédos országokkal, és megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások az EU-val.
Mérsékelt muzulmánok
Isztambul a térség legjókedvűbb városa, nyoma sincs benne a radikális iszlám minden világi örömet megtagadó mentalitásának.
Ha komolyan vesszük azt az érvet, hogy a nyugati világ számára az elkövetkező évtizedekben legnagyobb veszélyt a radikális iszlám jelenti, akkor nem lehet közömbös számunkra az, ami a mérsékelt muzulmán Törökországban történik. Attól, hogy már sokan sokszor elmondták, akár igaz is lehet a tétel: a Boszporuszon átívelő híd jelképesen összekötő kapocs lehet a keresztény-zsidó kultúrájú Európa és az iszlám világ között. A mi érdekünk az olyan irányzatokat támogatni, amilyet Erdogan miniszterelnök képvisel. Ez a támogatás az EU és Törökország viszonyának rendezésében is kifejeződhetne. Saját érdekünkben tennénk.
