Forrás: Híradó

A palesztinelnök felszólította Izraelt, hogy „kedvezően válaszoljon” az amerikai tervre

Mahmúd Abbász palesztin elnök felhívást intézett Izraelhez, hogy „adjon kedvező választ” az Egyesült Államok által a múlt héten előterjesztett biztonsági tervre.

A palesztin kormányban lévő radikális Hamász ugyanakkor mozgalom elutasította a javaslatot.

Abbász pártjának, a szintén a kormányalkotó – mérsékeltebb – Fatahnak a gázai ülésén szólalt fel hétfőn. „Úgy véljük, (a tervben) fontos szakaszok vannak arra vonatkozóan, hogy stabilizáljuk a közbiztonságot, és véget vessünk népünk szenvedéseinek. Arra kérjük Izraelt, hogy adjon kedvező választ erre a tervre” – mondta.

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a német külügyminiszterrel tartott hétfői jeruzsálemi találkozóján úgy nyilatkozott, hogy Izrael „hamarosan” választ ad a tervre, amellyel kapcsolatban korábban fenntartásainak adott hangot.

Háled Mesaal, az iszlamista Hamász mozgalom szíriai emigrációban élő vezetője nemrégiben „bohózatnak” nevezte az amerikai tervet, amely menetrendet határoz meg a palesztin személyek és javak áramlását megkönnyítő intézkedések végrehajtására. Cserébe az Abbász elnökhöz hű erőknek el kell érniük, hogy megszűnjenek a Gázai övezetből kiinduló rakétatámadások, valamint a fegyvercsempészet a Gázai övezet és Egyiptom között. A kezdeményezés előírja bizonyos izraeli úttorlaszok felszámolását Ciszjordániában, ezenkívül palesztin autóbuszkonvojok indítását a Gázai övezet és Ciszjordánia között, amit jelenleg tilt a zsidó állam.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.