Forrás: Origo

Háled Mesal, a Hamász palesztin iszlamista szervezet száműzetésben élő politikai vezetője pénteken felszólította a palesztinokat, hogy „készüljenek a harcra”, és közölte: „forró lesz a nyár”.

„Készüljetek fel a harcra. Máris harcban állunk (…) a telepek létrehozásával, a fal (az Izraelt Ciszjordániától elválasztó biztonsági kerítés) építésével és 11 ezer palesztin Izraelben való fogva tartásával” – jelentette ki Háled Mesal a Damaszkusz elővárosában található Jarmúk palesztin menekülttáborban, a „palesztin mártírok” emlékére tartott megemlékezésen.

„Nem adjuk fel a palesztin foglyok cseréjére vonatkozó feltételeinket” – szögezte le a Hamász-vezető, hozzátéve, hogy miután elfogták Gilád Salit tizedest, Izrael kénytelen volt tárgyalni palesztin foglyokkal való kicseréléséről.

Gilád Salitot a Gázai övezet határán fogták el palesztin fegyveresek 2006. június 25-én. Mesal üdvözölte az iraki lázadókat, akik „sártengerbe fojtották az amerikaiakat”, valamint a Hezbollah libanoni síita szervezetet, amely „széttörte Olmert (Ehud Olmert izraeli kormányfő) politikai jövőjét”.

Mesaal a palesztin kormány elleni bojkott feloldását követelve kijelentette, hogy a „palesztin demokrácia visszafordítására irányuló kísérletek kudarcra vannak ítélve”, és felszólította „az arabokat, hogy járjanak elöl a bojkott megtörésében”.

„Ne várjatok amerikai engedélyre. Népünk soha nem bocsátja meg nektek” – mondta a Hamász politikai vezetője, szavait az arab országokhoz intézve. A Hamász és a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah alkotta palesztin nemzeti egységkormány márciusi megalakulása óta több ország vette fel a kapcsolatot a kabinet azon tagjaival, akik nem a Hamászt képviselik, de továbbra is bojkottálják az iszlamista szervezet minisztereit.

(MTI)

Comments are closed.