„Egyre erősödik a zsidók és cigányok elleni ellenszenv, több alkalommal fizikai támadásokra is sor került, ezért szükséges, hogy a politikai pártok összefogásával határozottan lépjenek fel a szélsőségek ellen”
Határozott büntetőjogi és politikai lépéseket vár az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a politikai pártoktól és a civil szervezetektől, hogy visszaszorítsák az egyre erősödő zsidó- és cigányellenes megnyilvánulásokat – mondta Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke az MTI-nek kedden annak kapcsán, hogy az SZDSZ a Jobbik atrocitása miatt lemondta a liberális majális rendezvényét.
Egyre erősödik a zsidók és cigányok elleni ellenszenv, több alkalommal fizikai támadásokra is sor került, ezért szükséges, hogy a politikai pártok összefogásával határozottan lépjenek fel a szélsőségek ellen – jelentette ki Kolompár Orbán. Az OCÖ elnöke hozzátette: felháborítónak tartják, hogy a liberális pártot azért támadták meg, mert szolidáris a cigányokkal. Emlékeztetett, hogy az MCF és az OCÖ elsőként perelte be „a szélsőséges és fasiszta nézeteket valló” Jobbik-ot és hívta fel a figyelmet arra, hogy nem vélt, hanem valós veszélyt jelent a szerveződés a magyar demokrácia számára.
Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke szerint egy soha nem látott szolidaritásra és összefogásra van szükség, hogy 63 évvel a holokausztot követően újra felhívják a társadalom figyelmét egy beteg eszme újraéledésére.
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke az MTI-nek azt mondta: az SZDSZ lépése nemes gesztus a romák és a faji megkülönböztetést elutasító állampolgárok felé. Hozzátette: ugyanakkor nem fogadható el, hogy az „új nácik” megakadályozhassák május 1. vagy más állami ünnep szabad megtartását.
Az SZDSZ kedden közleményben közölte, hogy elmarad a keddre meghirdetett liberális majális a Hajógyári-szigeten, mert az előkészületek során a Jobbik Magyarországért Mozgalom közeli rendezvényéről érkező garázdák késsel fenyegették az SZDSZ rendezvényén dolgozó roma származású munkatársakat.
Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója elmondta, hogy egy, a rendezvényükről az SZDSZ sátorba átsétált fiatalember nemzeti színű pólója miatt alakult ki szóváltás a két rendezvény résztvevői között. A pártigazgató úgy tudja, hogy a roma származású munkatársak kisfejszékkel és bozótvágó késekkel kergették el a fiatalembert.

