2007.04.27., 2007. évfolyam, 17. szám
szerző: Trencséni Dávid forrás: 168ra
cimkék: Cserni János, Fleck Zoltán, igazságszolgáltatás, Lomnici Zoltán, Vásárhelyi Mária
Európai bíráknak panaszkodik a magyar igazságszolgáltatás a bírákat ért kritikák miatt – a hibás verdiktekről és a tendenciózus ítéletekről azonban szó sem esik, magyarázatot senki nem kap az olykor követhetetlen jogalkalmazásra. A jogszociológus állítja: ha a jelenlegi trendek folytatódnak, néhány évtized múlva nem a bíróságtól, hanem a helyi maffiafőnöktől kérünk majd igazságszolgáltatást.
Fotó: Kovalovszky Dániel Kényelmes helyzetben van: szabadon bírálhatja a bíróságot, miközben az érintettet törvény kötelezi hallgatásra.
Igen, ez néha zavarja az embert. A törvény azt tiltja, hogy konkrét ügyekről beszéljenek, de ennek alkotmányszerűsége megkérdőjelezhető. Ahogy ezt Cserni János bíró meg is kérdőjelezte nemrég az Alkotmánybíróságon.
Rá is koppintottak az orrára.
A közvetlen ok látszólag nem a beadványa volt. Azért feddték meg, mert ezzel kapcsolatban utalt egy lezárt jogesetre. A törvényt tehát lehet úgy értelmezni, hogy ezt sem tehette volna meg.
Az elmúlt néhány hónapban megint divatja van a bíróságkritikáknak: könyv és cikksorozat is megjelent.
Kicsit pejoráló „divatnak” nevezni ezt. Valóban hullámokban jön elő a kritika, ahogy az ellene szóló, erőteljes védekezés is. De fel kell ébreszteni az érdeklődést bizonyos kérdések iránt, mert önmagától honnan is tudná a közvélemény, mi a baj. Ha nem tesszük, a problémák csak súlyosbodnak.
Problémának itt van mindjárt a móri ügy. A bocsánatkérést vagy akár csak az egyre nyilvánvalóbb hiba belátását hiába vártuk.
Katasztrofális reakció volt a bíróság részéről, amikor közölték: hibás ítéletek bizony születhetnek. Semmi különös nincs ebben. Pedig valószínűleg „különös dolog” történt, ennek megfelelően kellene kezelni. Nem a bezárkózás a megfelelő út.
A másik felkapott ügy a Fővárosi Ítélőtábla kettes számú bírói tanácsának esete. Vásárhelyi Mária cikksorozatbantártafel, hogy e bírói hármas sajtóval kapcsolatos ítélkezései gyakran a politikai jobboldalhoz tartozó peres fél számára kedvezőek. Számos esetben függetlenül az elsőfokú ítélettől. Erre sem érkezett válasz.
Noha a táblabíróság elnöke többször is válaszolt Vásárhelyi cikkeire, azok semmitmondók voltak, a szokásos indokkal: jogszabályok kötik a kezét. Az ügy felveti a kritika legitimitását is: lehet-e politikai elemeket keresni az
ítélkezési gyakorlatban.
Maga a politika vonja be a bíróságot a saját játszóterére, amikor sajtóperekben kényszeríti a jogalkalmazót, hogy állásfoglalást sugalló ítéleteket hozzon.
Ez világjelenség, a politikusok szeretik használni az igazságszolgáltatást. A bíróság pedig nem szereti ezeket a játszmákat. De meg is szabadulhatna tőle, ha lenne konzekvens jogalkalmazás. Ez esetben minden érintett, politikus és média egyaránt tudná, érdemes-e perre menni.
A legutóbbi ügy: egy kiáltvány 16 aláíróját a 2. számú tanács megbüntette, mert nyilasmosdatás vádjával illették az egyik fideszes képviselő közleményét.
Ebben az esetben a tanács megfordította a közszereplők bírálhatóságát erősítő alkotmánybírósági érvelést. Pedig az AB állásfoglalása egyértelmű: a közvélemény akkor tudja megítélni egy-egy politikus tevékenységét, ha az kevés védelmet kap a szólásszabadság ellenében. Nem vonhatom meg a közvéleménynek a kritikához való jogát, különben hogyan döntsön voksáról az állampolgár.
A mai szabályozás nem segíti a közvélemény informálását. Egyik kollégám azért is vesztett pert, mert szó szerint idézte a parlamenti jegyzőkönyvet, s az ott elhangzottak valóságtartalmát neki – és nem a politikusoknak – kellett volna bizonyítani.
Nagyon veszélyes gyakorlat – amit a Legfelsőbb Bíróság többször is megerősített -, amikor újságírókat tudósításukért marasztalnak el a törvény „híresztel” fordulatára hivatkozva. Azzal érvelnek, hogy egy véleménynek teret adó lap visszhangot ad a megszólalónak, aki enélkül nem érné el a kívánt hatást. Veszélyes logika. Az újságírónak az a kötelessége, hogy nyíltan beszámoljon a közélet eseményeiről. A jog azt akarja elérni, hogy bizonyos eseményeket a sajtó hallgasson el, a saját érdekében. Mi a magasabb rendű érdek? A korlátozás nélküli tájékoztatás, vagy hogy egy sértőnek vélt kijelentés ne kerüljön nyilvánosságra. Ha megnézi a szólásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatot, a Fővárosi Bíróság konzekvens. A verdiktek egy részét rendszeresen hatályon kívül helyezik.
Amíg a bírát konkrét ügyben köti a hallgatás törvénye, addig nem tudjuk egymást meggyőzni igazunkról.
Pedig jót tenne a bíróságnak, ha a kompetens, felkészült bírák nyilatkozhatnának. Azzal a kikötéssel, hogy nem kötelező a közszereplés. Egy durva példa: a móri ítélet kapcsán mindenki szabadon beszélhet arról, hogy téves ítélet született. Pedig nemcsak a bíró a felelős. Egy hosszú eljárásban sok apró szervezeti torzulás vezetett idáig. Most a bírának egyedül kell elvinnie a balhét, mert nem állhat ki: itt és itt volt egy bizonyíték, amelyet nem lehetett másképp értékelni. Tegyék fel az ügyésznek a kérdést, hogyan szerezték.
A legtöbb ítélet indoklása – a főbíró szerint – nyilvános, hozzáférhető. Kiderül az ítélkező motivációja.
Próbálta már keresni a móri ítéletet az interneten?
Nem.
Nem is találná. Erős túlzás, hogy minden ítélet hozzáférhető. De ha ez megoldódna is, további gondot jelentene az indoklások szövege. Rendszeresen tetten érhető az elidegenítő nyelvhasználat, amely kifejezetten értelmezhetetlené teszi a tényleges indokokat. Ebben is változást hozhatna a nyilvánosság. Megváltozna az indoklás szerkezete, nyelvhasználata. Vegyük tudomásul, az emberek szabadidejükben nem olvasgatják a Btk.-t.
Ez a normaadó funkció akkor érvényesülhet, ha konzekvens a joggyakorlat.
Kollégáim egy kutatás során bizonyították, hogy a büntetéskiszabásban sincs egységes gyakorlat. Nincs két egyforma ügy, de a közvélemény elvárja, hogy erőszakos rablás esetén, ne legyen statisztikailag kimutatható, jelentős különbség a büntetésben az egyik megyében, illetve és a másikban.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke, Lomnici Zoltán többször kijelentette: jogállamban nem követendő magatartás jogerős bírói ítéletek kritizálása.
Ez tévedés. Számos alkotmányos érdek fűződik ahhoz, hogy a jogerős ítélet kritizálható legyen. Nincs a bíróság fölött kontroll. Ezért a kritika nélkül hagyott bíráskodás súlyosan eltorzulhat.
A bíróság belügyeit a bíróság intézi, abba senkinek beleszólása nincs.
Az autonómiát magam sem ellenzem. De az az érvelés már nem legitim, hogy azt is nekünk kell megítélni, jól végezzük-e a dolgunkat.
Hova vezet a jelenlegi irány?
Súlyos következményei lehetnek ennek az útnak. Ha nem próbáljuk megtörni a hallgatás falát, előfordulhat, hogy néhány évtized múlva irracionális hatalommá válik a bíróság. Azt fogják gondolni róla, hogy korrupt és megvesztegethető. Elfordulnak a bíróságtól, és problémás ügyeik elintézésével inkább a szomszéd maffiafőnököt bízzák meg.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács egyik tagja a napokban panasszal fordult az európai bírák egyesületéhez, hogy bepanaszolja a kritizálókat.
Így van, Újkéri Csaba elpanaszolta, hogy Magyarországon megengedhetetlen módon támadják a bíróságokat. Egyesek arra vetemednek, hogy azt mondják: a bírói kar xenofób, antiszemita, homofób, nőgyűlölő – ez Tamás Gáspár Miklós emlékezetes kirohanásában is szerepel. Könyvében Kende Péter a háborús bűnösök felmentésére hivatkozva kijelenti: fasisztabarát ítélkezés folyik. És vannak olyanok – így a panasz -, akik komplett bírósági vezető testületeket tartanak alkalmatlannak. Szerinte ez megengedhetetlen. De egyik kijelentés sem légből kapott, komoly alapja van. Úgy tudom, az uniós bírák megígérték, vizsgálóbizottságot küldenek Budapestre. Két kimenetele lehet a dolognak. Vagy bemennek Lomnici Zoltán szobájába, és kávézás közben tájékozódnak, és nem tudnak meg semmit. Vagy ha alaposabban ismerkednek a témával, tájékozódhatnak is. Itt tartunk. Lehet, hogy ez a feljelentés öngól volt. Lomnici már másfél éve fenyegetőzik azzal, hogy nemzetközi szintre viszi a piszkálódó kritika ügyét.
Most megtette.
Hál” istennek.
