2007.04.19., 2007. évfolyam, 16. szám
szerző: Kasza László forrás: 168ra
cimkék: francia elnökválasztás, Francois Bayrou, Nicolas Sarkozy, Ségolene Royal
Öt évvel ezelőtt, az első forduló napján e sorok jegyzője együtt kávézott a Champs- Élysées-n a Libération egyik munkatársával. „Voltál már választani?” – kérdezte tőle. „Majd két hét múlva!” – legyintett. „Jospin most úgyis továbbjut, majd a második fordulóban kell támogatni, Chirac ellen.” És most?
Fotó: MTI Sok baloldali választó gondolkodott akkor így. Az eredmény ismert. A szocialista Jospin csak harmadik lett. A konzervatív Chirac mellett a szélsőjobboldali Le Pen került tovább a második fordulóba. Aztán jött a nagy baloldali nyavalygás, hogy „micsoda szégyen, nem merünk tükörbe nézni, nekünk is a konzervatív jelöltre kell voksolni, nehogy szélsőjobboldali elnöke legyen Franciaországnak”. Chirac nekik köszönhette második elnöki periódusát.
Polgári uralkodó
Nem valószínű, hogy most is fennáll a Le Pen-veszély. A közvélemény-kutatások szerint 13,5 százalékkal a negyedik helyen van az esélyességi versenyben. Első a konzervatív Nicolas Sarkozy 30 százalék körüli kilátással.
Mögötte 25-tel Ségole`ne Royal, szocialista jelölt. Követi a kereszténydemokrata François Bayrou 17 és fél százalékkal. Mégis minden lehetséges. A múlt vasárnapig a választók jelentős része nem döntötte el, hogy kire szavaz. Így lehetetlen megmondani, melyik két jelölt jut tovább.
Pedig sokról van szó. Franciaországban az elnök széles körű hatalommal van felruházva. Ahogy mondani szokták: „polgári uralkodó”. 1958-ban De Gaulle egy önmagára szabott alkotmányt fogadtatott el. Ez felhatalmazza az elnököt a parlament feloszlatására, a miniszterelnök, a kabinet tagjai, bírák, prefektusok, magas rangú tisztviselők kinevezésére és elbocsátására. A kormány ülésein is ő elnököl. Mandátuma öt évre szól, de többször is újraválasztható.
A vasárnapi választáson tizenkét párt jelöltje indul. Esélye a második fordulóra – a papírforma szerint – háromnak van. Ám a felállás érdekes. Egyáltalán nem franciás. Ez a társadalom feltehetően a legbaloldalibb Európában. A baloldaliságnak, sőt szélsőbaloldaliságnak itt hagyománya van. A nyugati kommunista pártok közül a francia őrizte meg legtovább sztálinista jellegét. Híres írók, művészek, értelmiségiek (André Malraux, Louis Aragon, Jean-Paul Sartre, Pablo Picasso, Yves Montand stb.) voltak tagjai és rokonszenvezői. A tagdíjat fizetők tekintetében ma is a kommunista párt Franciaország legerősebb pártja. A legutóbbi parlamenti választásokon a három kommunista párt együtt még mindig 15 százalékot kapott. Ezért is érdekes, hogy a mostani elnökválasztás esélyesei között nincs kimondottan baloldali. A felállás: egy konzervatív, egy liberális-konzervatív és egy mérsékelt szocialista jelölt. De a szocialista Royal is szakított a párt hagyományos jelképeivel. Plakátjain kék szín lépett a piros helyébe, eltűnt a vörös szegfű és az ökölbe szorított kéz. Helyettük ő van: a mosolygós Ségole`ne.
Származását tekintve a három jelölt nem lehetne különbözőbb. Sarkozy apja magyar (Nicolas ötéves volt, amikor apja szó nélkül otthagyta a családot). Anyja francia nagypolgári, zsidó családból származik. Ő maga katolikus, nemzeti érzelmű franciának tartja magát. Második házasságában él, nem mindig zökkenőmentesen. Nagy botrány volt, amikor jómódú felesége, Cécilia a barátjával utazott New Yorkba, és fényképük megjelent a Paris
Match címoldalán. De már „minden rendben”, a lapok legutóbb „Cécil és Sarko” fényképét hozták, amint kéz a kézben sétálnak a tengerparton.
Ségole`ne Royal konzervatív, katolikus vidéki katonacsaládban született. Egy lotharingiai falucskában nőtt fel. Apja nyugdíjas ezredes. Nyolcan voltak testvérek. Ségole`ne ma négy gyerek anyja. Férje, François Hollande, egyetemi tanár, Mitterrand egykori tanácsadója. Ő vitte be Royalt a szocialista pártba.
Bayrou szülei parasztok egy pireneusi falucskában. Míg a másik két jelölt keresi a hangot a vidékiekhez, Bayrou ott van otthon. Az egykor Giscard d”Estaing által alapított kereszténydemokrata párt vezetőjeként került általános meglepetésre az esélyes elnökjelöltek közé. Két hónappal ezelőtt még 6 százalékon állt. Sokakban az a mondás maradt meg róla emlékezetében, hogy „nagy füleivel kedvező szélben vitorlázhat”. Mára senki sem nevet rajta, majd” 18 százalékos a támogatottsága.
Amennyire eltérő a három jelölt származása, annyira azonos a képzettségük. Mindhárman kitűnő tanulók voltak, jogot végeztek, és az egyetem utáni képesítést az ENA-n, Franciaország híres közigazgatási intézményében szerezték. Nemzedékek óta innen került ki a mindenkori kormányok minisztereinek, vezető tisztviselőinek jelentős része.
Legmeredekebb a ma 52 éves Sarkozy karrierje volt: 22 éves korában polgármester, 28 volt, amikor képviselővé választották, 33 évesen lett először miniszter, és az maradt különféle posztokon rövid megszakításokkal máig.
Az 53 éves Ségole`ne Royal elsősorban annak a vezetőegyéniség-hiánynak köszönheti ugyancsak gyors karrierjét, amelyben a szocialista párt Mitterrand halála óta szenved. Lionel Jospint saját pártjának passzivitása buktatta meg a legutóbbi elnökválasztásokon. Azóta többen próbálkoztak, de senki sem tudott, vagy nem akart tartósan a párt élére állni. Most mérsékelt lelkesedéssel tapsolt a jelöltválasztó kongresszus Royalnak, aki legalább szép. Elfogadták a jelszót, hogy „Ségole`ne présidente”, és énekelték közösen a Marseillaise-t.
François Bayrou 55 éves. Pályafutását egyetlen szóval intézi el a Libération: levéltáros. A Le Figaro mégis azt gyanítja: ő okozhatja a legnagyobb meglepetést.
Az EU szempontjából a legfontosabb kérdés, hogy melyik jelölt miként viszonyul az alapszerződéshez. Royal és Bayrou népszavazásra akarja feltenni. Sarkozy ezt feleslegesnek tartja, egy karcsúsított változatot támogat. A programok érdekessége egyébként, hogy a konzervatív Sarkozy és a szocialista Royal egyformán a másik tradicionális területén próbál szavazatokat szerezni. Royal tekintélytiszteletről, a teljesítmény fontosságáról, felelősségvállalásról beszél.
Modernizáció
Sarkozy a baloldali értékeket kívánja feleleveníteni, a munkásmozgalom érdemeit emeli ki. Ugyanakkor széles teret ad beszédeiben a nemzettudat, a patriotizmus fontosságának, a közbiztonság helyreállításának. Ő mondta ki elsőnek, hogy a bevándorlók okozta probléma a kolonializmus következménye. Külön minisztérium felállítását tervezi, amelynek feladata lesz a peremvárosok gettóinak felszámolása. Ezért ellenfelei nacionalizmussal, idegengyűlölettel vádolják. Ennek ellentmond, hogy két évvel ezelőtt kitüntették a Simon Rosenthal-emlékéremmel. Viszont elgondolkoztató, hogy nem utasította azonnal vissza – mint azt öt évvel ezelőtt Chirac tette – Le Pen tárgyalási ajánlatát.
Mindhárom jelölt modernizálni akarja a francia gazdaság elavult struktúráját, drasztikusan csökkenteni a vállalatok járulékos kiadásait. Ezt ki-ki saját stílusában közli. Royal kedvesen mosolyogva mondja, hogy nehéz idők elé néz az ország. Sarkozy mennydörög: „Könnyet, izzadságot, vért követel a reformok megvalósítása. Eleget szépítettük a helyzetet, eleget hazudtunk. Végre meg kell mondani, hogy baj van.” (Mintha ott ült volna Őszödön.)
De a legnagyobb feltűnést François Bayrou alkotmánymódosítási tervei keltették. A De Gaulle-féle ötödik köztársaság elnöki rendszerét akarja parlamentarizmusra változtatni. Erős parlamentet, az elnöki hatalom alapos megnyirbálását, a „checks and balances” elvre alapuló hatalommegosztást javasol. Bármi lesz a választás kimenetele, Bayrou ezzel megtette az első lépést a hatodik francia köztársaság felé.
