2007. április 7. (14. oldal)
Varga Klára
Ha majd valamelyik internetes honlap szavazást indít arról, mi az a komplex képsor, amellyel leginkább jellemezhető napjaink szürreális magyar valósága, a TV2 április 4-i Koffeinmentes mokkája bizonyára dobogóra kerülhet.
Aznap reggel fél kilenckor Csiszár Jenővel szemben két koffeinmentes, egymástól nehezen megkülönböztethető hölgy üldögélt. A koffeinmentes jelzőt jobb híján alkalmazzuk rájuk, hiszen mint arra Kósa Lajos esete is rávilágít, nem illik embertársainkat külsejükkel jellemezni. Még akkor sem, ha az illető kifejezetten a külsejéből próbál megélni, illetve más gondolatra nem sarkallja a nézőt azon kívül, hogy tájékozatlanságában eltipródjon: botox vagy szike szükséges a jelenlegi végállapot eléréséhez. A hölgyek a fenti dilemmát nem oldották meg, sőt egyikük azt állította, azért néz ki így, mert édesapja, Keleti György, a Horn-kormányzat egykori honvédelmi minisztere jóképű, helyes férfi. Csiszár később a nővérek bulvár-álellenségeskedésével próbálkozott, s aztán ebből is valami koffeinmentes válasz lett, már ha a koffeinmentes az enyhén veszélyes verbális hulladék szinonimája is lehet.
Míg ők hárman elbíbelődtek egymással, az csak nyomelemekben derült ki, mi okból is keveredtek a hölgyek a stúdióba, a képernyő alján viszont buzgón szaladtak körbe az sms-ek, amelyek nyolcvan százaléka azzal foglalkozott, minek tekintsük április negyedikét, ha egyszer az ország tekintélyes hányadát még a későbbi hetekben „szabadították fel” a szovjetek, figyelembe kell-e venni, hogy a deportált zsidók számára mégiscsak a szovjetek érkezése jelentette a megmenekülést. Hogyan értékeljük Horthy szerepét a második világháborúban, mi történhetett Kárpátalján a magyarok bevonulásakor a II. bécsi döntés után és így tovább. Fölül a kétségbeesett megélhetési gályázó Csiszár, alul a történelem viharzó, eleven árja. Egyébként ennyit azokról a cinikus önigazolásokról, amelyek szerint a nézőt nem lehet eléggé alábecsülni.
És még valamit. Napjaink értelmisége látszólag a jelen-jövő kontra múlt pártiság mentén áll egymással szemben. Az egyik szekértábornak nem kell a múlt, mert az régen volt, és már nem értelmezhető, nem alkalmazható a türelmetlen és a szélsőséges aktivitás- és hasznossági kultusz szemszögéből, a másik csapat azzal érvel, hogy múlt nélkül nincsen jelen és nincsen jövő, de nagy részük valójában abban ismeri fel személyes és szűk csoportérdekeit, hogy halott és így ártalmatlan, vitrinbe való gondolatokat, praxisokat dédelgessen, vagy ami életképesnek tűnhet, azt is gyorsan mumifikálja, bedobozolja keze és esze szorgos munkájával. A szembenállás látszólagos: mindkét csapat azt szereti igazán, aminek se íze, se bűze, se következménye, s nem vet viharokat a lélek mélyén, nem szólítja nevén, nem viszi veszedelmes utakra az embert, nyugodtan lehet tőle aludni, és nappal sem inog tőle hokedli az alatt, aki idejében rácsüccsent.
Az április negyedikei sms-ezőket – lenézett, névtelen, úgynevezett egyszerű embereket – pedig éppen ez választja el a fenti tanult acsarkodóktól. Az viszont összeköti az utóbbiakat egymással – emlékektől, tapasztalatoktól, pártállástól, származástól függetlenül -, hogy kérdéseikben, felvetéseikben, válaszaikban, érzelmeikben egyetlen eleven pontba sűrűsödik össze múlt, jelen és jövő. És nincs elbeszélés egymás mellett, ha a teljes kibeszélés várat is magára. Drága Magyar Értelmiség! Ha nem tudsz tanulni a plebsedtől, szerintem monnyál le.
