Roger Waters nem pisszegte le a budapesti közönséget
2007. április 15. 23:08
Szilvay Gergely
Régen vártuk, hogy egyszer ellátogasson hozzánk a Pink Floyd. No, ilyen nagy valószínűséggel nem lesz, viszont kárpótlásul immár másodszor koncertezett nálunk az együttes egyik alapítója, egykori agya, Roger Waters. A méregdrága jegyárak ellenére meg is telt a BS. A zeneszerző el is játszotta azt, amit mindenki várt, így meg is lehetnénk elégedve. Mégse vagyunk.
A háttérvetítő egy rádiót mutatott, rajta egy kis repülőmodellel meg piásüveggel. Néha benyúlt egy kéz, és különböző rakendrollok, diszkószámok csendültek fel, ahogy tekergette a hangolót. Aztán végül ráhangolta magát a Pink Floydra. Belépett a színpadra Waters, In The Flesh, azaz személyesen, a The Wall kezdő számának címével élve. S ha már A Fallal kezdte, azzal is folytatta a tíztagú csapat. Mindenki nagy örömére majd” egészében eljátszották a Wish You Were Here albumot, kezdve a Shine On You Crazy Diamonddal, a Floyd tavaly elhunyt alapítója, az együttesből az első lemezek után kitett Syd Barrett emlékére.
Igazi meglepetés volt a korai, pszichedelikus korszakot idéző Set The Controls For The Heart Of The Sun, bár az elején majdnem kilúgozott akusztikus dalt csináltak belőle, a végére elmúlt az ijedelem, megszületett a nagy nóta a maga karcos valójában. Megidézték az Animals lemezt is a Pigs erejéig, és a The Final Cutot a Fletcher Memorial Home-mal.
Tulajdonképpen azt kaptuk, amit vártunk: Pink Floyd besztofot, visszatekintést. Waters több, mint húsz éve tartó szólókarrierjét csak két szám fémjelezte, a Hold On Soldier, és egy új dal, a Leaving Beirut, ami azonban jobb lett volna, ha nem születik meg. A mondanivaló szép: kis korában egy arab család vendégül látta hősünket, ergo, jó emberek az arabok, ne bombázzuk őket. A baj csak azzal van, hogy ez így lapos és közhelyes.
És az egész koncerttel is ugyanez a baj. Ide jön Waters, eljátsza a régi nagy szerzeményeket, persze, mindenki erre kíváncsi, de mégis olcsó húzás. Ettől még persze élvezetes a dolog, és kárpótolva érezzük magunkat. A show is elbűvölő, meg kicsit giccses, hogy konfetti esik az Aréna tetejéből, asztronauta száll el a fejünk fölött, és persze az elmaradhatatlan rózsaszín disznó is megjelenik, csak jobb lenne, ha nem lenne rajta píszjel, és nem lenne telefirkálva, túlterhelve üzenetekkel, csupaszon jobb, és ütős magában is. A háttérvetítések is kiválóak, csak épp olyanok is, mintha neohippik szórakoznának a színekkel. Régen ezekre a számokra tisztességesen összerakott, azokat szinte kiegészítő klippeket készítettek. Persze, lenyűgöző ez is, de többet vártunk.
A negyedórás szünet után következett a teljes Dark Side Of The Moon, mialatt hatalmas, világító prizma szórta fényeit a közönségre a plafonról. A Dark Side-ról mindent elmond, hogy Beethowen kilencedik szimfóniája mellett ezt a lemezt lőtték fel az űrbe a Voyager űrszondával. Évtizedekig a toplisták élén tanyázott, és ma is a legkeresettebb albumok közt van. Biztos siker, nekünk is bejön. Már készülnénk elmenni, amikor (megint) olyan történik, amit nem vártunk Waterstől. Ráadást játszik, mégpedig újra a The Wallt veszi elő, Vera Lynn, Bring The Boys Back Home, Nobody Home, és ezalatt a palesztin falat vetítik a háttérbe. (Azt a berlini falat utánzó építményt, melyet Izrael állam épített az országon belül a palesztin és az izraeli lakosság által lakott területek közé – a szerk.)
Ha ehhez hozzáveszük még a Bush-ellenes képsorokat, azt mondhatjuk, mindez örömteli, de sok a közhelyes aktuálpolitika, és elveszik a személyesség. Waters persze mindig szeretett politizálni. Emlékezetes volt a berlini The Wall-koncert. Vajon Jeruzsálembe is elmegy?
Jó volt a koncert, megkaptuk a kárpótlást, de mégis. Waters régen kibírhatatlan, öntelt zseni volt, aki lekussoltatta a közönséget, mikor vele együtt énekelték dalait, mondván, ezek nem kis hülye slágerek. Ezt most is megtehette volna, mert a csúcsminőség hangzást csúnyán elrontotta, hogy a közönség is énekelt, bocsánat, kiabálta a szövegeket, anélkül, hogy tudta volna azokat. A Richard Gere-dizájnt öltő Waters szentimentális világbéke-harcossá vált öregkorára. Kár. De azért kihagyni is kár lett volna.
Roger Waters, 2007 04. 14. Papp László Sportaréna
