Április 15-én a Holocaust Emléknap előestéjén az intézmény előtt egy koncerttel emlékezhetnek majd a jelenlévők a holokauszt áldozataira
A műsorvezető D. Bányász Gergő: Országos megemlékezés-sorozat lesz április 15-én a Holocaust Emléknap előestéjén. A Terror Háza Múzeum előtt ezúttal egy egészen különleges koncertsorozatot láthatnak az érdeklődők.
Az Este vendége Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Kik a szereplők és kiket hívtak meg?
– Schmidt Mária, Terror Háza Múzeum főigazgatója: A holokauszt olyan tragédia volt, amely Európa sok országában nagyon súlyos veszteségeket okozott az ottani nemzeteknek, az ottani zsidó közösségeknek és az ottani társadalmakban. De egyben egy magyar tragédia is, hiszen Magyarország is nagyon súlyos vérveszteséget szenvedett a holokausztban. Több mint félmillió honfitársunk pusztult el és esett ennek az embertelen diktatúrának az áldozatául. Emlékeznünk kell, mert csak a közös emlékezés tudja újra egységbe forrasztani a közösséget, és újra nemzetté kovácsolni a közösséget. Tehát szükségünk van az emlékezésre, a FIDESZ-kormány 2000-ben Pokorni Zoltán javaslatára vezette be azt, hogy minden évben emlékezzünk meg a kommunista diktatúra áldozatairól és a holokauszt áldozatairól is.
– Mv.: Bocsánat, most mivel emlékeznek, mi az a program legfontosabb eleme?
– Sch.M.: Szeretnénk egy új hagyományt elindítani azzal, hogy a Terror Háza Múzeum előtt egy hangversennyel, egy koncerttel emlékezünk a holokauszt áldozataira. Azokra a honfitársainkra, akik közül nagyon sokan Budapest szívében vonultak végig az utcákon, félelemmel a szívükben, batyuval a hátukon, kisgyerekeik kezét fogva, és azt gondoljuk, hogy egy ilyen a zene segítségével ki tudjuk fejezni azt a sokkot, azt az érzelmi megrendülést, amit egy ilyen szörnyű tragédia indokol. Szeretnénk, ha ebből hagyomány lenne. És ezért a Magyar Országgyűlés, a Magyar Országgyűlésnek a Kisebbségi és Etnikai Bizottsága, Terézváros Önkormányzata és a Zeneakadémia, valamint a Terror Háza Múzeum közös szervezésében elindítjuk ezt a hagyományt és vasárnap délután 4 órakor tartanánk egy emlékkoncertet az áldozatok emlékére.
– Mv.: Hadd szakítsam félbe, ez egy nagyon-nagyon fontos kérdés a holokauszt, illetve a kommunizmus áldozatainak a megemlékezése, azok az emléknapok, csúnyán teszem fel szándékosan a kérdést, fejlődtünk vagy visszafejlődtünk ebben a kérdésben? Tudunk normálisan emlékezni akár a kommunizmus áldozataira, vagy akár a holokauszt áldozataira?
– Sch.M.: Tanuljuk, tanuljuk, tanuljuk azt, hogy hogy kell méltósággal emlékezni, tanuljuk azt, hogy azért, mert az egyik áldozat előtt is fejet hajtunk, attól még a másikról se kell elfelejtkezni és a másik előtt is illő meghajtani a fejünket és azt, hogy empatikusnak kell lennünk a mások szenvedéseivel szemben is. És mindenki megérdemli az együttérzést és azt, hogy a nemzet közösen emlékezzen rá, aki valamely kollektív üldözés miatt esett ezeknek terrorisztikus diktatúráknak áldozatul. Hiszen…
– Mv.:…bocsánat, ön szerint miért nem lehet bezárni mégis csak a Terror Házába ezeket az emlékeket?
– Sch.M.: A Terror Háza Múzeum egy hely arra, hogy emlékezzünk. És arra is egy hely, hogy megtanítsuk azoknak a fiataloknak, akik olyan szerencsések, hogy már nem kellett egy diktatúrában élniük, hogy milyen is, milyen kegyetlen is volt a diktatúra. De a közösségnek a feladata az emlékezés, csak a közös emlékezés formál egy nemzetet, formálja közösséggé az ország lakosságát. Nekünk szükségünk van arra, hogy legyenek közös emlékeink, közös gyökereink, közös történeteink, még akkor is, ha ezekben a történetekben sok olyan dolog van, ami szembefordított minket egymással vagy elválasztott minket egymással és nem is nem is kell elérni azt, hogy a történelemben a múlt különböző eseményeire mindannyian azonosan gondoljunk, vagy ugyanúgy emlékezzünk, vagy ugyanúgy, ugyanazt tartsuk fontosnak, de tudnunk kell, hogy összetartozunk, és, hogy méltósággal meg kell emlékeznünk azokról, akik ártatlanul szenvedek.
– Mv.: Igazgató asszony, egy kicsit más, a Terror Háza Múzeum előtt február 25-én ön azt mondta, hogy „a hétköznapi – ezt idézem – a hétköznapi kis kommunizmusok itt vannak még velünk, hisz fenyegetéssel, kordonnal, rendőri erővel, jogszabályok semmibe vételével éppen azokat a véleményeket, kritikákat és felelősségre vonásokat próbálják elhallgatni, amelyek a valódi demokráciák lényegét jelentik.” Nem gondolja úgy, hogy egészen addig, amíg a politika beleszól ennek a két ügynek a tisztázásába, addig csak kérdések maradnak, válaszok nem?
– Sch.M.: Azt gondolom, hogy nagyon sok mindent rábíztunk a politikusokra, ami nem az ő dolguk, vagy nem csak a ő dolguk, vagy túl fontos dolgok ahhoz, hogy csak a politikusok foglalkozzanak vele, az értelmiségnek megvan a felelőssége, és ezt a felelősséget a magyar értelmiség az utóbbi időben nem mindig vállalta és nem mindig tett eleget. Tehát nem szabad ezeket a kérdéseket átengedni a politikának és egyáltalán nem szabad semmilyen kérdést átengedni a politikának, a demokráciának épp az a lényege, hogy közünk van mindehhez, és mindenért, mindenki felelős. Az is, aki nem megy el szavazni, az is, aki elmegy, az is, aki tiltakozik, az is, aki egyetért.
– Mv.: Egy kérdést engedjen meg azért, vagy néhány kérdést a politikával kapcsolatban, tudja már ki az a Horváth Zsolt, aki írta az önnel kapcsolatos Magyar Nemzetes cikket?
– Sch.M.: Én nem tudom, de, ha ön tudja, akkor segítsen.
– Mv.: Megpróbálta megtudni?
– Sch.M.: Hát nézze, én szerettem volna egy nyilvános vitára kiállni vele, a Hír Televízió kamerái előtt, de őt nem találták meg.
– Mv.: Azt sem tudja, hogy miért írta?
– Sch.M.: Nem. Ön tudja?
– Mv.: Nem, de nekem itt szerencsére csak kérdeznem kel. Azt szeretném még megkérdezni, hogy miután megtámadták a Magyar Nemzetben szervezett-e még olyan háttérbeszélgetéseket, politikai háttérbeszélgetéseket, amelyekről a sajtóban lehetett olvasni?
– Sch.M.: Nézze, én nemcsak a Terror Háza Múzeumnak vagyok a vezetője, hanem van a közalapítványnak két intézete is, a XX. Század Intézet és a XXI. Század Intézet is, és ennek az intézetnek a keretében mi évek óta nagyon sok konferenciát, beszélgetést, vitát szervezünk. Tehát ezek folytatódnak és folytatódni is fognak.
– Mv.: Köszönöm. Ez már egy másik téma. Köszönöm, hogy megtisztelt minket.
