Forrás: MNO

2007. március 29. 9:29

MNO

Kállai Ákos: A reménybeli utódjaként általa megnevezett Kóka János február 7-én jelentette be hivatalosan is pártelnöki ambícióját. A kampányrendezvényén mellette korteskedők közül Török Gusztávnak, Kalocsa polgármesterének hívó szava keltheti fel leginkább érdeklődésünket: ha „rétegüzeneteket” fogalmazunk meg, azt csak az adott rétegnek kell elmondani, különben másokat taszíthatunk vele – mondta. Hát akkor ne taszítsunk! Legyen csak a zsidókra tartozó „rétegüzenet” az antiszemitizmustól való elhatárolódás? Vagy – nem bánom – a zsidók és az antiszemiták közös ügye? Netán mindannyiunkat érint, engem, szőke hajú, kék szemű buzit éppúgy, mint mindenki mást, és csak a politikai közösség egésze számára megfogalmazott elhatárolódás fejtheti ki hatását? Azt a hatást, aminek nyilván következménye lesz az antiszemita szavazatok elvesztése is, bár én ezt annyira nem sajnálnám. Vagy itt van még a kérdés, hogy a jogilag is kirekesztett szexuális kisebbségekre és a drogfogyasztás dekriminalizálására gondolva mégis hogyan kíván törvényeket módosítani Török Gusztáv szűk baráti körben, netán éjjel besurrannak a parlamentbe a koalíciós képviselők egy kis gombnyomogatásra?

(Népszabadság, 2007 március 29.)

Comments are closed.