A hazugság és az erőszak kultúrájának groteszk keveréke – mondta Bush és Gyurcsány politikájáról a magyar televíziózás hetvenéves nagy alakja
2007. március 28. 0:06
A magyar televíziózás nagy korszakából olyan műsorok kötődnek a nevéhez, mint a Panoráma, a Nemzetközi Stúdió, a Kockázat vagy a Parabola. Az MTV legnézettebb műsorai voltak. Külpolitikai szerkesztőségével iskolát teremtett, új oknyomozó stílust honosított meg, magyar szemmel kutatta az igazságot, bemutatva az ellenvéleményeket is.
Ez rendkívül újszerű, merész tettnek számított az egyhangú televízióban és a szürke pártsajtóban. Chrudinák Alajos újságíró 1968-tól 2004-ig több, mint százhetven riport-dokumentumfilmet készített az erdélyi magyarok szenvedéseiről, a közel-keleti háborúkról, az izraeli megszállásról, Trianon tragikus következményeiről és a kommunista diktatúrák embertelenségéről. Filmjei hét televíziós fesztiválon elnyerték a nagydíjat. Háború a Szaharában című filmje 1979-ben megkapta a monte-carlói filmfesztiválon az Arany Nimfa fődíjat. A rendszerváltás után, 1990-ben a Magyar Köztársaság Aranykoszorús Csillagrendjével, 1991-ben az „56-os Hősök Nagyjelvényével tüntették ki rendszerváltozást sürgető, bátor műsoraiért és „56-os forradalmi tevékenységéért, amiért fél évet ült a Fő utcai börtönben, és az ország összes egyeteméről kizárták.
Az interjút teljes terjedelemben a Magyar Nemzet szerdai számában olvashatják.

