2007.03.22., 2007. évfolyam, 12. szám
szerző: Bita Dániel forrás: 168ra
cimkék: március 15., MIÉP
Bár első nyilatkozatai szerint magánemberként, fogászati kezelés céljából érkezett Magyarországra a holokauszttagadó brit történész, végül beszédet mondott a MIÉP március 15-i rendezvényén.
Szívünknek kedves vendég – így szólítja színpadra a MIÉP előttünk ismeretlen háziasszonya David Irvinget.
A történész két, még 1989-ben tett – az auschwitzi gázkamrák, illetve a holokauszt létezését tagadó – kijelentéséért egy évet ült a közelmúltban egy osztrák börtönben, míg Németországból és Olaszországból már korábban kiutasították.
Mi pedig majdnem lemaradtunk hazai székfoglalójáról.
Történt ugyanis, hogy szívünknek kedves társaságban – vagyis nem hajlott korú irredenták között – töltöttük tizenötödike délelőttjét, s mire észbe kaptunk, kis híján késő lett. Ijedten vágtuk táskánkba a Szerb Antal-kötetet, és rohantuk a Hősök terére, hogy teljesítsük ünnepi kötelességünket. Megnyugvással csak az töltött el, hogy negyedórával az esemény kezdése után MIÉP-szimpatizáns nyugdíjasokkal és egy a revizionista irodalom nagyjait kínáló férfiúval együtt szállhattunk a kisföldalattira. Ők pedig, mi tagadás, értenek az időzítéshez.
Irving amúgy ezúttal meglehetősen lágy formát hozott, egyetlen alkalommal sem tagadta például a holokausztot.
Fotó: Simon Márk
Annál élesebben kritizálta Jack Straw egykori brit külügyminisztert, hajdani iskolatársát, amiért az mit sem tett kiszabadításáért, s bírálta a közös Európát (amelynek gondolatától „Petőfi forogna a sírjában”) és a bankhatalmakat. A történelmi párhuzamokra fogékony hallgatóság tán csak az iraki megszállást vezénylő George W. Bush és Tony Blair Hitlerhez hasonlításának örülhetett. Megtudhattuk még, hogy ők (Bush és Blair) az igazi holokauszttagadók: több százezer iraki lemészárlását titkolják.
Azok, akik belpolitikai üzeneteket reméltek Irvingtől, csalódtak, sőt egy pillanatig úgy érezhették: Tony Blair még Gyurcsányhoz képest is diabolikus figura, ami számukra fogalmi nonszensz. Reményt egyedül az adhatott, hogy Irving szerint a szabadság megvédhető, még akkor is, ha a kabinet kétszáz idegen zsoldost telepített hazánkba. Hozzátette: miként „56-ban a vörös csillagot a magyar zászlóból, úgy kell ma is eltávolítani a gonosz erőket. Ám hogy itt mire gondolt (esetleg a bolsevikok ollóval történő elkergetésére), nem értettük pontosan.
Ezután a MIÉP Pest megyei elnöknője szórakoztatta a megjelenteket. Bükkfalvy Beatrix antiroyalista kilengésekre, nevezetesen Habsburg Ottó és György alázására használta föl az alkalmat – tetszetős gondolatmenetének ismertetésétől megkíméljük önöket. Győri Béla szóvivő és Kovács László hódmezővásárhelyi kórházigazgató ugyancsak feledhető fölszólalása után a továbbiakban Csurkáé volt a terep.
Ő, mint rendesen, a kormány és a rendszer pusztulását sürgette, és mindezt egy általunk részletesen még nem ismert aláírás-gyűjtési akcióval reméli elérni. David Irving méltatásán túl szó esett egy „Lámpás-program”-nak nevezett kísérletről, amely – mint kutatómunkánk eredményeként kiderült – nem a kommunisták felkötését célozza, csupán azt, hogy fény gyúljon az emberek fejében. Csurka szerint amúgy, és ebben egyet kell értenünk vele, álforradalom zajlik Budapesten, igaz, hozzátette, ha nem takarodik el Gyurcsány, lehet igazi is. Ám mivel gyűlésén – biciklis futárokkal és idegen ajkú bámészkodókkal együtt – sem lehettek többen ötezernél, ezt a forgatókönyvet a magunk részéről elvetettük.
Gyanítjuk, egyelőre így tesz a MIÉP-elnöke is, aki híveit a kezdődő Fidesz-dzsembori felé irányította.
