Magyarországon elhatárolódási düh, illetve járvány pusztít
2007. március 13. (7. oldal)
Seszták Ágnes
Akarok én rosszat valakinek? Van nekem szavam a médiában? Valakit lehetetlen helyzetbe szeretnék hozni? Akkor felszólítom, hogy határolódjon el. Mindegy, hogy mitől, kitől, a lényeg, hogy az aktus hangos legyen, kattogjanak a fényképezőgépek, a szóvivők harsogjanak, az érintettek tiltakozzanak, kínosan feszengjenek, védekezzenek. Minél többször játszod el a bátor vitézt, aki mindig tudja, kitől, mitől kell elhatárolódni, annál szilárdabb, ideologikusabb színben tűnsz fel.
Magyarországon elhatárolódási düh, illetve elhatárolódási járvány pusztít, ebben élenjárnak a kormánypártok. Képzeljük el, hogy a politikus, a pártelnök alszik otthon az ágyikójában, egyszer csak cseng a telefonja, és egy olyan újságíró van a vonalban, akit amúgy a háta közepére kívánna: Jó reggelt kívánok, pártelnök úr, már hajnali hét óra van, és ön még nem határolódott el X. Y. azon kijelentésétől, hogy a halál előtt is van élet. A szocialisták és a szabad demokraták már elhatárolódtak, Dávid Ibolya kommünikét ad ki, és mit tesz ön? Először is megborotválkozom – válaszol a pártelnök kábán. Aznap főcímekben közli az újság, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnöke szégyenletes és ravasz módon kikerülte a választ, gyáván sunyított, kinyilvánítva ezzel, hogy titokban támogatja a szélsőséges nézetek hordozóit. Ezen csak rontott cinikus kijelentése, hogy előbb borotválkozik. Innen már egy lépés, hogy az alapkérdés tagadásából kibújjon a súlyos antiszemita.
És ezzel eljutottunk az alapkérdéshez. Mitől kell elhatárolódni? Kitől muszáj, illik elhatárolódni? Mitől lenne egészségesebb az ország? Mondjuk attól, hogy az egészséges baloldal elhatárolódik a „dicsőséges” tanácsköztársaságtól, Kun Bélától, a Lenin-fiúktól és attól a vörös terrortól, melynek áldozatait mély hallgatás övezi, ellentétben a fehérterror áldozataival. A haladó baloldal még történelmi szinten sem tudatosította a nemzettel, mi történt 1945 és 1948 között. Nem határolódott el azoktól a végzetes lépésektől, melyeknek hatását ma is érezzük: az államosítás, a kisajátítás, a demokratikus pártok felmorzsolása, az „összeesküvések” leleplezése, a parasztok tragikus becsapása a földosztás színjátékával.
Hányszor határolódott el az MKP, az MDP, az MSZMP ideológiai, gazdasági, jogutódja és örököse, az MSZP Rákosi ötös fogatának szocializmusától? A kitelepítések, a kuláklisták, a bélisták, a koncepciós perek, az oktalan kivégzések, a büntetések, az internálások, a kitiltások garmadájától? A parasztok berugdosása a téeszbe, a padlásseprés, a vasfüggöny, a szovjet tudomány és technika dicsőítése, ami ötven évvel vetette vissza az országot, a „szabotázsok”, az egyház és a vallásos emberek üldözése, a rendek szétkergetése, a népnevelők, a falujárók, a beszervezések, a megfigyelések, a lehallgatások, a félelem és a jegyrendszer. Ki beszél ma róluk?
Hogy mennyire nem határolódott el soha semmitől a haladó baloldal, mi sem bizonyítja jobban, mint az a molyrágott kifejezés, amit szégyenszemre most kezdett újrahasznosítani a Gyurcsány-kormány: „Voltak sajnálatos túlkapások, elvtársak.” Túlkapások? A legundorítóbb mentegetése az akasztásoknak, a börtönöknek, Recsknek és a törvénytelenségeknek. Elhatárolódott valaha az MSZP Horn Gyulától, amikor fehéren feketén kiderült, hogy 1956-ban karhatalmistaként részt vett a forradalom felszámolásában? Nemhogy nem határolódtak el, de miniszterelnököt gyártottak belőle. A kommunisták soha nem határolódtak el az „56-os megtorlások kiagyalóitól, sőt Buda elegáns negyedeiben élvezik kiemelt nyugdíjukat, miközben az igazi „56-osok morzsákat sem kaptak szenvedéseikért. Hány szocialista és szabad demokrata szólította fel egymást a Medgyessy Pétertől való elhatárolódásra? Amikor kiderült, hogy a miniszterelnök D-209-es néven bejegyzett fedett ügynök volt, akkor az SZDSZ egy pillanatig elgondolkodott azon, hogy erkölcs vagy zsíros stallumok? Aztán pillanat múltán győzött a „pragmatizmus”.
Gyurcsány Ferenc telehisztériázta a világsajtót azzal, hogy zsidó feleségének a kezébe antiszemita röplapot nyomtak. Ezen felbuzdulva habzó szájjal bizonygatta, hogy ha kell, cigány, ha kell, zsidó azok védelmében, akiket származásuk miatt igaztalanul támadnak. Gyurcsány sok hazugsága mellett ez a kicsi már fel sem tűnik. Hányszor határolódott ő el attól, amikor hívei Orsósnak, büdös cigánynak, cigányfattyúnak nevezik nap mint nap sms-ben, interneten, televíziós csatornán egyenesen, bele a néző, olvasó képébe politikai riválisát? A betegesen érzékeny baloldal még egyszer sem érezte szükségét annak, hogy elhatárolódjon magától Gyurcsány Ferenctől. Kétszáznál több haladó baloldali frakciótag hallgatta végig Balatonőszödön azt a „történelmi” beszédet, amelyből kiderült, hogy a miniszterelnök évek óta telibe hazudta az országot, nem mellesleg a csőd szélére vitte, de mostantól minden másképp lesz. Gondoljuk bele abba, hogy a szocialista párt frakciójában nem akadt egyetlen tisztességes ember, akit morálisan sikerült volna felháborítani. Nem. Az MSZP tagjai olyanok, amilyeneknek Gyurcsány leírta őket: autó, zsíros állás, magas fizetés, nettó lelkiismeret. Egyetlen igaz nem akadt Szodomában, aki elhatárolódott volna ettől az embertől.
Közbevetőleg a technikáról. Amikor a hamisított Teller-levelet, díszzsidózást, a keresztények kiirtását, Horn Gábor aljas karácsonyi képeslapját, a kóbor kutyázást, a Magyar Nemzet újságíróinak fejbe rúgására, a MIÉP-esek gödörbe lövetésére, Orbán és Kövér likvidálására való burkolt vagy nyílt felszólítást, az olaszliszkai és zámolyi lincseléseket, a huszonhárommillió beözönlő román vendégmunkás ordas hazugságát kérik számon, akkor a haladó baloldal megvakul, megsüketül, és analfabéta lesz. Nem tudnak elhatárolódni, mert nem ismerik a konkrét ügyet, nem voltak ott, nem tudják, mi történt, tanulmányozni kell az esetet, szakértőkre kell bízni. Egész arzenáljuk van hazug alibikből és kifogásokból.
Most pedig nézzük meg, miként születik meg egy elhatárolódási performance, Gyurcsány és Klára meg a kommunikációs csapat dicsőségére. A dolgok rosszul mennek, már az Economist is csődről beszél, a reformoknak becézett rablás kiváltotta az ország haragját, az életszínvonal a hetvenes évekéhez közelít, a törvényekre fittyet hánynak, a kormány hitelessége nulla. Kellene valami oltári nagy balhé, bátran számíthatunk a neofita Debreczeni Józsefre, a drága Friderikusz Sanyira balján Gerő elvtárssal, és ráerősít Havas Henrik elvtárs is. Mivel a magyarok javíthatatlanul maradiak, és ragaszkodnak az ócska közhelyeikhez (címer, zászló, himnusz), ott kell megcsípni őket, ahol a legjobban fáj. Itt van ez az Árpád-sáv. Ideje felfedezni, hogy nyilas, hungarista jelkép, mely zászló alatt hatszázezer zsidó honfitársunkat lőttek a Dunába és vittek Auschwitzba. Azt nem szabad engedni, hogy Árpádra hivatkozzanak. Ha kell, bebizonyítjuk, hogy Szálasi hamarabb volt itt, mint Árpád. És kiadjuk a jelszót: elhatárolódni, elhatárolódni, elhatárolódni. Aki meg nem határolódik elég gyorsan és látványosan el, antiszemita csőcselék, horda, csürhe, szélsőjobbos bandita. Aztán kiderítjük, a háromszínű zászló alatt is sok törvénytelenséget követtek el. Majd elhatároljuk magunkat a címertől, az országtól, utoljára az egész magyarságtól.
Akkor végre nyugalom lesz. Egymillió ázsiait úgysem érdekelnek majd az ilyen részletkérdések.
