Forrás: MNO

2007. március 16. 15:49

MNO

Nem csak 2001 szeptember 11-ért vállalt felelősséget a guantanamói börtönben őrzött Halid Sejk Mohamed, akit Oszama bin-Laden helyettesének tartanak, hiszen vallomásában több merényletet is magára vállalt. Kihallgatásából újabb részleteket hozott nyilvánosságra a Pentagon.

Kiderült, hogy a pakisztáni-kuvaiti származású terrorista – aki a Guantanamón tett vallomásában beismerte felelősségét a 2001 szeptember 11-i terrortámadásokban – felelős a 2002-ben meggyilkolt Daniel Pearl amerikai újságíró haláláért is. Egészen pontosan saját kezével fejezte le a 38 éves újságírót, aki a Wall Street Journal munkatársa volt.

„Áldott jobb kezemmel vágtam le az amerikai zsidó Daniel Pearl fejét” – olvasható abban a leiratban, amelyet a Pentagon közzétett. Nyilatkozatában Halid Sejk Mohamed úgy fogalmaz: „ha valakinek bizonyságra van szüksége, akkor az interneten találhat képeket rólam, amint a kezemben tartom Pearl fejét”.

A 38 éves Pearlt 2002-ben rabolták el Pakisztánban, ahol Karacsi városában gyilkolták meg. Gyilkosa most azt állítja: a lefejezés nem az al-Kaida akciója volt.

A Pentagon magyarázata szerint a vallomásnak ezt a részét azért hozták nyilvánosságra későbben, mert előbb értesíteni szerették volna tartalmáról a Pearl-család tagjait.

(radio.hu)

Comments are closed.