2007. március 16. 16:32
MNO
Márton László: A szakértők azt állítják, hogy a tavaly októberben megjelent és most márciusban ismét jelentkezett, magukat Kossuth térieknek nevezők csak három-négyszáz egyénből állnak. Meglehet. De ez a szám már csak azért is nyugtalanító, mert háromszáz, lenini alapelvek szerint szervezett egyén könnyedén állíthat maga mellé három-négyezret. Annál is inkább, mert a három-négyszázas kemény magot nem a rendszerváltás veszteseiből toborozták, hanem az ordas eszmék iránt fogékonyakból, a romboló ösztöneik kiéléséhez ideológiát kereső rétegekből. Ha ez az ideológia és módszerek egy romló gazdasági helyzetben a leszakadók körében is elterjednek, akkor a három-négyezerből gyorsan harminc-negyvenezer válhat. A magukat Kossuth térieknek nevezők jelképeiben, jelszavaiban fel lehet lelni a két világháború közötti szélsőjobb gondolatrendszerének minden jellemzőjét a trianoni revíziótól a zsidó világ-összeesküvésig, a sámánoktól a sumér atyafiakig.
(Népszava, 2007. március 16.)

