Forrás: Origo

Az első helyen kiemelt orosz Marija Sarapovának és a harmadikként rangsorolt Martina Hingisnek is a nyolcaddöntő jelentette a végállomást az Indian Wellsben zajló, 5,38 millió dollár összdíjazású tenisztornán.

Sarapova három játszmában szenvedett vereséget honfitársnőjétól, Vera Zvonarevától. A torna első kimeletjének adogatájátékai során tizenkilenc kettős hibája volt. Búcsúja azt jelenti, hogy a világranglistán is elveszti vezető pozícióját. Zvonareva 2004-ben nyert utoljára Sarapova ellen.

„Nem értem, mi történt velem, a második játszmában 5-4-re vezettem, a mérkőzés megnyeréséért adogathattam, a játék elvesztése után teljesen szétestem” – mondta Sarapova. „A harmadik szett egy rémálom volt, ekkor semmi sem sikerült.”

Hingist a szlovák Daniela Hantuchova győzte le két szettben.

A férfiak versenyének hasonló szakaszában az esélyeknek megfelelően vette az akadályt a spanyol Rafael Nadal és az amerikai Andy Roddick, míg a tizedik helyen kiemelt argentin David Nalbandian kikapott, igaz erős ellenféllel, a nyolcadikként rangsorolt horvát Ivan Ljubiciccsel szemben maradt alul.

Valószínűleg  nem szívesen emlékszik majd vissza az idei, Indian Wells-i tornára Roger Federer, a férfi világranglista éllovasa, hiszen azután, hogy egyesben nagy meglepetésre a második fordulóban kiesett, párosban is már a nyolcaddöntőben búcsúzott. A bázeli klasszis honfitársával, Yves Allergóval indult a viadal párosversenyében, de a legjobb 16 között nem bírt a negyedik helyen kiemelt Paul Hanley, Kevin Ullyett ausztrál, zimbabwei duóval. Federeréknek a harmadik felvonásban, az úgynevezett szuper tiebreakben két meccslabdájuk is volt, de mindkettőt elpuskázták, a rivális pedig kihasználva ezt, megnyerte a találkozót.

Eredmények, férfiak (3,28 millió dollár összdíjazás), nyolcaddöntő:

Nadal (spanyol, 2.) – Ferrero (spanyol) 6:1, 6:1

Roddick (amerikai, 3.) – Gasquet (francia, 15.) 7:6 (7-3), 6:3

Ljubicic (horvát, 8.) – Nalbandian (argentin, 10.) 2:6, 6:4, 6:2

Chela (argentin) – Russell (amerikai) 6:4, 6:4ű

nők (2,1 millió dollár összdíjazás), nyolcaddöntő:

Kuznyecova (orosz, 2.) – Szugijama (japán, 16.) 6:2, 6:2

Hantuchova (szlovák, 14.) – Hingis (svájci, 3.) 6:4, 6:3

Golovin (francia, 13.) – Petrova (orosz, 4.) 6:2, 1:0-s állásnál Petrova visszalépett

Vaidisova (cseh, 6.) – Bartoli (francia) 4:6, 6:3, 6:2

Li (kínai, 12.) – Jankovic (szerb, 7.) 6:3, 7:6 (7-1)

Bammer (osztrák) – Ivanovic (szerb, 10.) 6:7 (6-8), 6:0, 6:3

Peer (izraeli, 11.) – Csakvetadze (orosz, 8.) 6:4, 7:6 (7-2)

Zvonarjova (orosz, 15.) – Sarapova (orosz, 1.) 4:6, 7:5, 6:1

a negyeddöntő párosítása:

Golovin – Bammer

Peer – Hantuchova

Vaidisova – Kuznyecova

Li – Zvonarjova

férfi páros, nyolcaddöntő:

Hanley, Ullyett (ausztrál, zimbabwei, 4.) – Allegro, Federer (svájci) 3:6, 6:2, 13-11

(MTI)

Comments are closed.