A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetőjének március 15-vel kapcsolatos intelmei miatt kedden több zsidó származású magyar értelmiségi fogalmazta meg bírálatát – a Zsidók vagyunk és nem félünk című nyílt levelükben többek között ezt írják: „minden józan polgártársunkhoz hasonlóan, minket is aggodalommal tölt el az elmúlt hónapok során tapasztalt utcai erőszak (…), ez az agresszió nem egyszer primitív rasszista és antiszemita megnyilvánulásokkal járt együtt.
A félszáz aláíró elsősorban azt nehezményezi, hogy Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke a hét elején a „Magyarországon régen nem tapasztalt intenzitású antiszemitizmus miatt” azt javasolta hittestvéreinek, hogy a március 15-i nemzeti ünnepen inkább maradjanak otthon. „Teljességgel elhibázottnak tartjuk, hogy a közelgő március 15-i nemzeti ünnep kapcsán eleve veszélyeztetettnek ítélték a magyarországi zsidó közösség egészét”.

