2007. március 11. 18:25
MNO
Közel-keleti csúcs zajlik Jeruzsálemben. Egyelőre a legkevesebbnél egy kicsivel több eredménnyel, annak ellenére, hogy korábban Olmert, izraeli elnök azt mondta: hajlandó komolyan venni az arab kezdeményezést, amely arról szól, ha Izrael kivonul a megszállt területekről, az arab országok elismerik a zsidó államot.
Mahmud Abbász palesztin elnök délután ismét tárgyalt Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel. A találkozó elsősorban magáról a kapcsolattartásról szólt, miután mindkét oldalon igyekeztek előre minimumra csökkenteni minden egyéb elvárást. Ehud Olmert várhatóan némi könnyítést helyez kilátásba a palesztinok számára. A Gázába vezető Karni átkelőhely szigorú szabályainak enyhítését és továbi együttműködést ígér a mérsékelt Fatah párt erejének növelésében.
Abbász nyilván nem utasítja el ezeket a gazdasági és biztonsági könnyítéseket, de őt elsősorban a várhatóan hamarosan felálló új palesztin egységkormány elfogadtatása érdekli. Célja, hogy Izrael ismerje el az új palesztin vezetést és segítse annak nemzetközi befogadását. Erre a mekkai Fatah-Hamász megállapodás alapján Izrael nem hajlandó, úgyhogy továbbra is süketek párbeszéde zajlik a Közel-Keleten az elsősorban amerikai kérésre megrendezett mai csúcstalálkozó ellenére.
(radio.hu)

