A spanyol bajnokságot és a klubvilágranglistát egyaránt vezető, címvédő Sevilla hazai pályán meglepetésre csak 2-2-es döntetlenre volt képes, s csak a 89. percben menekült meg a vereségtől a Sahtar Doneck ellen a labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A találkozót Kassai Viktor vezette: a magyar játékvezető három büntetőt is ítélt, és hét sárga lapot osztott ki.
A másik három pályára lépő spanyol csapatnak sem sikerült győznie, a Celta Vigo „átmentette bajnoki formáját”, és otthonában kapott ki 1-0-ra az esélyesebb Werder Brementől, az Espanyol és az Osasuna viszont idegenben ért el értékes döntetlent a Maccabi Haifa, illetve a Rangers ellenében. A pamplonaiak egy fokkal jobb helyzetben vannak, hiszen gólt szereztek Glasgow-ban, azt azonban annál inkább sajnálhatják, hogy az utolsó percben engedték ki a kezükből a győzelmet.
Az idei kiírásban eddig legtöbb gólt szerző AZ Alkmaar mestere, Louis van Gaal gólzáporos mérkőzést várt a Newcastle ellen, de valószínűleg nem arra gondolt, hogy jóslata a Szarkák 4-2-es győzelmével fog beteljesedni. Az angolok mind a négy góljukat az első félidőben lőtték.
Jó napjuk volt a franciáknak, a Lens a Bayern Leverkusent, míg a Paris Saint-Germain a Benficát verte 2-1-re hazai pályán. Az eredménnyel a párizsiak különösen elégedettek lehetnek, mert a portugáloknak több helyzetük volt.
Odatette magát a Sahtar Sevillában, itt éppen Duljaj bánik keményen Barbosával
UEFA-kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Glasgow Rangers (skót) – Osasuna (spanyol) 1-1 (0-1)
gól: Hemdani (92.), illetve Raúl Garcia (17.)
Celta Vigo (spanyol) – Werder Bremen (német) 0-1 (0-0)
gól: Hugo Almeida (84.)
Paris St. Germain (francia) – Benfica (portugál) 2-1 (2-1)
gól: Pauleta (36.), Frau (40.), illetve Simao (10.)
FC Sevilla (spanyol) – Sahtar Doneck (ukrán) 2-2 (1-1)
gól: Marti (8., 11-esből), Maresca (89., 11-esből), illetve Hubschman (20.), Matuzalem (60., 11-esből)
Newcastle United (angol) – AZ Alkmaar (holland) 4-2 (4-1)
gól: Steinsson (7.-öngól), Dyer (21.), Martins (23., 38.), illetve Arveladze (31.), Koevermans (72.)
Maccabi Haifa (izraeli) – Espanyol (spanyol) 0-0
Lens (francia) – Bayer Leverkusen (német) 2-1 (1-0)
gól: Monterubbio (17.), Cousin (70., 11-esből), illetve Haggui (51.)
piros lap: Haggui (68.)
A visszavágókat jövő szerdán és csütörtökön rendezik.
[origo]

