Van-e esély arra, hogy újabb, a II. világháború végén elhurcolt műkincseket kapjunk vissza Oroszországtól?
A sárospataki könyvek sokszorosáról van szó. Hazaszállításuk után van-e esély arra, hogy újabb, a II. világháború végén elhurcolt műkincseket kapjunk vissza Oroszországtól.
A műsorvezető Baló György: Bizonyára emlékeznek rá, hogy most egy éve hozták haza a sárospataki könyveket Oroszországból, Magyarországnak formálisan nem kellett ezeket visszavásárolnia, majdnem 100 millió Ft-nyi állagmegőrzési, őrzési és biztosítási díjat fizetett értük. Egyre többen kérdezik mi van a többi, a háború végén eltűnt és jórészt Oroszországba szállított magyar műkinccsel? Mi van velük? Kérdezi Vigh Zoltán ott.
– R.: Egy éve és egy hete, hogy Magyarország hivatalosan visszakapta a II. világháborúban elhurcolt sárospataki könyveket. A Nemzeti Múzeumban rendezett ünnepség a legfőbb orosz és magyar méltóságok jelenlétében persze jelképes tartalmat is kapott. Vlagyimir Putyin orosz elnök többször is hangsúlyozta Budapesten, a két ország ezzel és egy sor más gesztussal is, lezárhatja a múltat. A háború végén Magyarországról hivatalos fogalmazás szerint elszármazott legértékesebb műkincsek száma több százra tehető. A teljes szám viszont nagyságrendekkel is nagyobb lehet. A rendszerváltás utáni kormányok megpróbálták visszaszerezni őket. A restitúció folyamata azonban hamar elakadt, ahogy erről a Magyar Televízió Objektív című műsora is tudósított 1996 júliusában.
– Még az is bizonytalan volt megvan-e egyáltalán az egykori hadizsákmány, vagy pedig kézen-közön eltűnt a nagy Szovjetunióban. Aztán jött a peresztrojka és a titok lassanként nem volt titok többé. 91-ben feloszlott a birodalom, az Oroszországot kormányzó reformerek pedig engedélyezték, hogy külföldi muzeológusok Moszkvában keressék a hazájukból elvitt értékeket. Volt, amit ki is állítottak. Úgy tűnt, hamarosan minden visszakerül eredeti és jogos tulajdonosához. Már javában dolgozott az állami visszaszolgáltató bizottság is, amikor újra fordult a kocka. Moszkvában felülkerekedtek a kemény vonal hívei. A műkincsek pedig maradtak.
– R.: Ez már a jelen. Itt a Nyizsnij Novgorod-i Megyei Könyvtár különleges részlegében őrízték a sárospataki könyveket. Az egyik munkatárs, Marina Lipsic mutatja az üresen maradt polcokat. Kicsit sajnálja is, hogy annyi év után meg kellett válnia tőlük. Az igazgató stábunknak elmondta, a sárospataki könyvek vizsgálata közben előkerültek más, feltehetőleg szintén Magyarországról származó kiadványok is.
– Natalja Kuznyecova, könyvtárigazgató: Azonosítottunk több olyan darabot, amely a bennünk található ex libris címkék alapján Korfeld báró budapesti gyűjteményébe tartozhatott. A restitúciós törvény azonban ezekre nem vonatkozik.
– R.: Ezeket a könyveket most digitalizálják, hamarosan bárki megnézheti őket az interneten. Az igazgató egyébként készségesen kalauzol a nyizniji kormányzóság könyvtárában. Az épületben jól látható mire fordították azt a pénzt is, amelyet a sárospataki könyvek megőrzése fejében a magyar állam adott. Tény, a megőrzés sem volt könnyű feladat. A Szovjetunió összeomlása után zavaros időszakban szinte naponta jöttek ide Moszkvából gyűjtők, üzérek és spekulánsok. Kuznyecova asszony úgy meséli, elkergette őket, pedig mesés pénzeket kínáltak egy-egy ritkaságért. Hadizsákmány műkincsek akadnak a helyi Szépművészeti Múzeumban is. Ezek a gótikus szobrok Németországból vándoroltak idáig, hogy végül klasszikus orosz festmények mellett nézegethessék őket a látogatók.
– Valentyina Krivova, múzeumigazgató: A szovjet 46. hadsereg adta le őket a Belbiztonsági Minisztériumnak, aztán 1960-ban vettük át mi. És van egy, vélhetően a holocaust magyar áldozataitól származó zsidó gyűjteményünk is, amelynek egy része később átkerült a moszkvai Grabar Intézetbe.
– R.: A megmentett műkincsek elnevezésű tárlat látogatásunk idején zárva volt. A múzeum munkatársai azt mondták, az orosz állam legfeljebb a vészkorszak túlélőinek, vagy az áldozatok közvetlen leszármazottainak adhatja vissza a képeket. Itt a fővárosban a moszkvai hatóságok azt mondják, az innen elhurcolt milliónyi műkincsből szinte semmi nem került elő Nyugaton, így 62 évvel a háború után az elszármazott kincsek kérdését egyszer s mindenkorra le kellene zárni.
– Mv.: Az Este vendége Mrvaik László, művészettörténész, a téma szakértője. Jó estét kívánok. Mit mondunk, kb. az ön megítélése szerint hány műtárgy lehet a Szovjetunióban?
– Mravik László, művészettörténész: Hát ezt borzasztó nehéz megmondani, mert amit itthoni adatbázisokból, levéltárakból össze lehet állítani az olyan 30 ezer darab, de nagyon sok irat elveszett.
– Mv.: De 30 ezer darab, ami, hogy mondjam csak, dokumentálható.
– M.L.: Annyit dokumentáltunk, igen.
– Mv.: Ebből a 30 ezer darabból, csak, hogy értsük a problémát, annak idején mekkora volt állami és magántulajdon Magyarországon? Erről lehet tudni valamit?
– M.L.: Gyakorlatilag nem volt állami benne. Egyáltalán. Ez miután banki széfekből került ki, tehát ez a németországi mese, hogy onnan kerültek oda, ez persze nem igaz, az egyetlenegy nagyon sokkal a háború után készült nyilván művi dokumentumra alapozva mondják ők ezt. De nekünk ugye egyidejű dokumentumaink vannak azért ezrével még így is, hogy sok minden megsemmisült, tehát szó sincs arról, hogy ezek Németországon keresztül kerültek volna oda, ezek a magyar bankok páncéltermeiből kerültek ki.
– Mv.: Mi a teendő?
– M.L.: Hát a teendő ugye, először is az volna, hogy a magyar illetékeseknek el kéne gondolkodniuk azon, hogy mi a teendő.
– Mv.: Gondolkodjunk el! Vagy gondolkodjon el ön nyilvánosan helyettük.
– M.L.: Legfeljebb mi tehetjük ezt, de ennek olyan sok foganatja nem lesz, én már nagyon sokszor elgondolkodtam rajta. Először is tudni kéne, hogy vissza akarjuk-e szerezni igazán. Mert azért rengeteg ám ebben a pótcselekvés, az úgy csinálunk, mintha csinálnánk, de közben nem történik semmi. Nézze, 15 éve történik a dolog.
– Mv.: Bocsásson meg azzal a megjegyzéssel, ha jól értem önt, hogy Oroszországban orosz törvényeket hoztak arról, hogy ezek orosz tulajdont képeznek.
– M.L.: Ez így van.
– Mv.: Egyfelől.
– M.L.: Igen.
– Mv.: Másfelől pedig fel kell tételeznünk azt, hogy most tegyük fel, ami nem történik meg, de tegyük fel, hogy hirtelen a magyar kormány elhatározza, hogy ezeket visszaszerezzük, kénytelen lenne utána ezeket, ha másképp nem, akkor peres úton visszaadni az eredeti magántulajdonosok utódainak, nem?
– M.L.: Hát mindenképpen vissza kell, hogy kapják a tulajdonosok, ugyanakkor azonban az államnak vannak itt kötelezettségei. Hiszen az egész II. világháború utáni rendezés az végül is állami úton történt meg. Akkor is, ha magánszemélyek voltak a kedvezményezettjei. Tehát az államnak van ilyen kötelezettsége. Erről van szó. És itt kellene lépni a magyar államnak, mert a magántulajdonos nem tud lépni. Nincs hozzá semmiféle lehetősége, sem anyagi, sem egyéb szempontból.
– Mv.: Jó, hát akkor nézzük meg, van egy másik ország, sok más ország érintett, de érintett például Németország. Mi lett a Németországból elhurcolt műkincsekkel. Kérdezzük, jó estét, Zentai Pétert, a Magyar Rádió berlini tudósítóját.
– Zentai Péter, Magyar Rádió berlini tudósítója: Jó estét kívánok! Itt annyiban más a helyzet, hogy itt dokumentálhatóan komoly állami tulajdont tulajdonított el Oroszország, illetőleg a Szovjetunió. Itt pl. Brehma város teljes műkincsgyűjteményét vitték el az orosz katonák. És így tovább, tehát nem ugyanaz a helyzet, nem magángyűjteményekről van szó hanem városoknak a kincseiről, vagy pl. olyan értékekről, mint a Schliemen által fellelt felbecsülhetetlen értékű Piamos kincse, vagy az eberfaldi aranyleletek. Itt dokumentált…
– Mv.:…bocsáss meg Péter, és a német költségvetésnek már része egy nagyobb összeg, amit évenként majd ki fognak fizetni Oroszországnak, hogy visszakapják?
– Z.P.: Bizonyos dolgokat nem mondanak el, de mindenre hajlandóak, volt már arra példa, hogy a németek felajánlottak és oda is adtak saját új, tehát régi kincseket Oroszországnak cserében visszakaptak bizonyos dolgokat, sőt Oroszország adott vissza bizonyos kincseket még a néhai NDK-nak, az Odera menti Frankfurt város templomának és így tovább, de jelenleg 253 százezer dokumentált kincs, műtárgy van Oroszországban, amely Németországból származik, és ezekre ez a bizonyos általad említett törvény úgy vonatkozik, hogy ezek, merthogy időközben felpuhították ezt, nem tudom hogy szó esett-e erről a műsorban, az oroszok felpuhították ezt a törvényt, de a német műkincseket lefoglalják és nem hajlandók csak és kizárólag orosz tulajdonnak tekinteni ennek ellenére a németek minden alkalmat megragadnak, hogy tárgyaljanak és borzasztóan diplomatikusan teszik ezeket a dolgokat, mindig elismerik, hogy a nácik kezdték a műkincsrablásokat, és bocsánatot kérnek az orosz néptől, de mégsem járja, hogy ennyi évtized után még mindig ezek, pl. a trójai kincs az ott van Oroszországban, holott azt a Heinrich Schlieman találta meg és így tovább. Tehát…
– Mv.:….erről fogunk nyitni Péter egy új műsort, külön neked, bocsáss meg, most nekünk tovább kell mennünk. Nagyon szépen köszönjük, jó éjszakát. Ebből mi a tanulság?
– M.L.: Ebből az a tanulság, rengeteg más mellett, hogy amíg az NDK fennállt, addig az NDK mint jó tanuló, rengeteg dolgot kapott vissza, hát ez így működött. Magyarország nem volt olyan jó tanuló, meg talán azért az is számított, hogy ott azért múzeumi dolgokat vittek el, és azt azért mindenki tudta, nálunk azért olyan sokan nem tudták, hogy itt milyen hatalmas nagy, hát valljuk meg, háborús fosztogatás történt.
– Mv.: Ön szerint, tényleg be kell fejeznünk a beszélgetést, de azt szeretném érteni egy fél mondatban, ez egy kardinális ügy ön szerint? A magyar kultúr és a magyar művészet szempontjából?
– M.L.: Hát nézze, a becsület a tét én azt hiszem. Egyébként olyan hallatlan értékekről van szó, ami a magyar kultúrának fontos.
– Mv.: És, ha jól értem önt, akkor ön támogatná például, csak, hogy valamit mondjak azt, hogy X milliárd Ft érvente szerepeljen a Magyar Köztársaság költségvetésében azért, hogy…
– M.L.:…semmiképpen.
– Mv.: Semmiképpen, tehát nem fizetne.
– M.L.: Semmiképpen.
– Mv.: Hanem verjük az asztalt, hogy adják vissza.
– M.L.: Hát én úgy gondolom, hogy akár egy per is megérné, attól ugyan még nem kapnánk vissza, de lenne egy…
– Mv.:…hol kéne ezt perelni?
– M.L.: Hát gondolom európai bíróságoknál.
– Mv.: Megpróbálunk utánajárni, köszönjük, hogy eljött, jöjjön máskor is.
Az Este
