2007.03.02., 2007. évfolyam, 9. szám
szerző: Krug Emília forrás: 168ra
cimkék: GKM, Hamar Imre, Kína
Múlt héten újabb „nem nyilvános” dokumentum részletei kerültek nyilvánosságra. Most épp az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból (IRM) szivárgott ki egy a kormányzat migrációs stratégiájához készült, meg nem tárgyalt, el nem fogadott háttéranyag, amely valahogy „véletlenül” Semjén Zsolthoz került. A KDNP elnöke azt olvasta ki a tanulmányból: a kormány milliós ázsiai tömeget akar betelepíteni az országba. Hogyan élnek nálunk a letelepedett kínaiak, s egyáltalán jönnének-e még többen – munkatársunk ennek is utánajárt.
Fotó: Nehéz-Posony Kata Semjén Zsolt így interpretált a parlamentben: „Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium titkolózva pár hete elkészítette a Magyar Köztársaság bevándorlási stratégiáját. Milliós tömeg betelepítését tervezi, milliós tömeg integrálásának a szükségességéről beszél, milliós tömeg áttelepítési programjáról ír, milliós tömegekről Ázsiából. Ez a kormány megtagadta pár százezer magyartól az állampolgárságot, amit most odaadna milliónyi ázsiai betelepülőnek.” Egy jobboldali hírportál pedig azonnal megállapította: „Valóság a sárga veszedelem.”
Teóriák
Aztán a minisztérium közleményben reagált: kormányhatározat szabta feladat a migrációs stratégia elkészítése. Ám arról a szövegről még nem született döntés, amely a Fidesz és a KDNP honlapjára fölkerült. Viszont ezt a dokumentumot a tárca „nem nyilvánosnak” tekinti 2017-ig. Miként egy forrásunk fogalmazott: „Nem érte el azt a szintet, hogy bárki is tárgyaljon róla.”
Mindenesetre az IRM állásfoglalásában az is szerepel: „A kormányzatnak nem volt korábban, és most sincs olyan szándéka, amely szerint ázsiai vagy más külföldi bevándorlókat tömegesen telepítene le Magyarországon.” Úgy látják a minisztériumban: Semjén Zsolt félreértette a dokumentumot, az „nem ázsiai vagy más külföldi migráns tömeges betelepítéséről szól, hanem egyrészt a migráció globális szinten tapasztalható hatásait értékeli, illetve ezen keresztül a hazánkba legálisan érkező külföldiek társadalmi integrációját célozza”.
Tény, a stratégiavázlatban az olvasható: „A természetes reprodukcióra tett »józan« feltételezések mellett csakis egy emelt szintű bevándorlás jelentheti a népességfejlődés konszolidálását. Ez viszont feltételezi, illetve maga után vonja új demográfiai-társadalmi helyzet kialakulását: sok százezer, akár milliós nagyságrendű külföldi eredetű népesség integrálásának szükségességét. A jelen folyamatok alapján ezt a népességrészt a legnagyobb valószínűség szerint ázsiai országokból érkező migránsok adják majd.” És még egy idézet ugyanonnan: „Hazánk számára az ázsiai migránsok különösen fontos szerepet kaphatnak a jövőben. Erre a ma is megfigyelhető folyamatra, jelenségre – a benne rejlő lehetőségek kiaknázásának céljából – indokolt ráerősíteni azzal, hogy egyes munkaerő-piaci szektorokban, és egyes személyi kör részére (pl. önfoglalkoztatók, kulcsszemélyzet) külön programokkal segítjük az ázsiai migránsok bevándorlását Magyarországra.”
Liu Bo, Kína magyarországi nagykövetségének sajtóosztály-vezetője lapunknak azt nyilatkozta: „Teljesen alaptalan az állítás. Még sohasem hallottunk róla.” Tőle úgy tudjuk, jelenleg mintegy tizenhétezer kínai él Magyarországon: „Nekik jól megy az üzletük, főleg ruhával, cipővel kereskednek. De nem várható migrációs hullám. Nehezebb ugyanis tartózkodási engedélyt kapni, a piac telített, Kína pedig egyre gyorsabban fejlődik.
Most már otthon is több az esély a vállalkozásokra. A kínaiak inkább turistaként érkeznek Magyarországra.” Persze az államközi kapcsolatokban más a helyzet. A két ország közötti kereskedelem egyre bővül, a kínai nagytőke szívesen jön hazánkba gyárakat létrehozni, befektetni.
Hasonlóan vélekedik Hamar Imre, az ELTE kelet-ázsiai tanszékének vezetője, az ELTE nemrég alapított Konfuciusz Intézetének igazgatója is. „A rendszerváltás idején, amikor a két állam közt még vízummentesség volt érvényben, sokan jöttek Kínából hazánkba. A vízum bevezetésével a lelkesedés apadt. Ráadásul ma már sokkal jobb állapotban van a kínai gazdaság, javult az életminőség, sőt olimpiára, világkiállításra készülnek.”
Fotó: Nehéz-Posony Kata Egyébként a „sárga veszedelem” képét először II. Vilmos német császár használta a 19. század legvégén – ezzel buzdítva katonáit a kínai „bokszerlázadás” leverésére. (A bokszerek egy kínai vallási jellegű, politikai párt tagjaiként az európai gyarmatosítás ellen léptek föl.) Salát Gergely történész azt mondja, a kínaiaktól azért tartottak Európában, mert sokan voltak: „E félelmek ma is élnek, gazdasági magyarázatokkal megtámogatva.
Akadnak, akik csak azt látják, itt a kínai árudömping, viszont a magyar ipar tönkrement. Könnyen összekötik a kettőt.” A történész hozzáteszi, hogy mivel a kínaiak nehezen integrálódnak – saját éttermeikbe járnak, megtartják szokásaikat -, a társadalom nem tud fölkészülni a befogadásukra.
Kolóniák
Ugyanakkor Hamar Imre úgy véli, a kínai kolóniák megtalálják a helyüket: „Szorgalmas, tehetséges nép. Békére törekszenek, nincsenek szélsőséges vallási nézeteik. Keményen dolgoznak. Rajtunk múlik, hogy észrevegyük: a kínai kultúra nem azonos a józsefvárosi kínai piaccal.”
Tao Jin-csen a „piacon” kezdte, most szállítmányozással foglalkozik. A Hamburgba érkező kínai árut továbbítja hazánkba és a környező országokba. Tizenhat éve, a Tienanmen téri diáktüntetések után jött el Kínából, ahol geológus volt: „Az elsők között érkeztem Magyarországra. Akkoriban a kétdolláros sportcipőt tizenötért lehetett eladni. Otthon az is sikernek számított volna, ha két és félért megveszik.” Ahogy mondja, jól megy neki, ám gyerekei nem élnek vele. Egyik lánya londoni egyetemen tanul, az ötéves pedig Kínában él, a nagymama felügyelete alatt: „Nem volt elég idő foglalkozni velük, s az itteni iskola sem tűnt elég szigorúnak. Nálunk más a szokás. Aki teheti, a nyelvtudás érdekében inkább amerikai, angol vagy német egyetemre íratja be a gyerekét.”
Nagy Lin 1986-ban költözött ide, Kínában ismerte meg magyar férjét. Azt mondja, akkortájt gyakran reklámozták a sikeres magyar reformokat a kínai tévében, ezért is választot-ták sokan Magyarországot: „Először mindig egy ember ment előre, aztán hozta magával a családját, a barátait s a barátok barátait.” Lin angol tanárképzőn végzett Kínában, de megtanult eszperantóul is. Itt magyar és kínai kétnyelvű ingyenes magazint szerkeszt. Anyanyelvén szerette volna kiadatni Kertész Imre Sorstalanságát, ám a kínai jogot megvették előle. Végül eszperantóul és lovári nyelven jelentette meg a regényt. Korábban a vámhivatalban is tolmácsolt, ma már ő segít honfitársainak az ügyintézésben. „Akik már régóta itt élnek, azoknak többnyire stabil az üzletük. Főként egymás között kereskednek, kínai kínait foglalkoztat. Így egy szakács átlagban kétszázezret visz haza havonta, míg odahaza ennek csak a felét keresné.” Lin szerint nálunk jó külföldiként letelepedni, csak az ügyintézés túl bonyolult, lassú.
Amúgy sosem tapasztalt ellenszenvet. De azt ő is úgy látja: az átlag kínai nem illeszkedik be, nem jár színházba, moziba, koncertre.
A kínaiak többsége a nyelvet sem tanulja meg, csak a feltétlenül szükséges kifejezéseket. Azokat viszont már tudják románul, ukránul is. Az áru felét ugyanis nem nálunk adják el: keletebbre alacsonyabb a vámköltség.
Noha Tao Jin szerint Magyarországon ma már nehezebb boldogulni, kínai ismerősei józsefvárosi nagykerüzle-teiben a polcok roskadoznak a pólók, cipők, táskák alatt. Egyikük büszkén mutatja táblán a feliratot: „Cipőváros”. Társa tört magyarsággal említi, nála a százforintos bolt mintájára egy eurótól vásárolhatunk. Kedvcsinálóként ajándékot ad: tollat, filcet, mindenre jó „csodaszerszettet”, vagyis tapaszt, balzsamot, olajat. Persze minden – „made in China”.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) adatai szerint a 2005-ös kínai-magyar kétoldalú forgalom elérte a 3,990 millió dollárt, ami a 2004-es 3,265 millióhoz képest 22 százalékos növekedés. Ezen belül a magyar export értéke 402 millió volt, ami 3 százalékkal több, mint 2004-ben (390,86 millió). A magyar behozatal 3,588 millió dollárral zárt, ez a 2004-es szinthez (2,874 millió) képest 25 százalékos növekedés.
A GKM tájékoztatása szerint fejlődik az együttműködés az infokommunikációs szektorban, s Kína keresni fogja a gyártási együttműködést és a befektetési lehetőségek fokozatos kihasználását az elektronika, a hírközlés, a gép-, a műanyag-, a vegyipari, a textil- és cipőipari termékek terén is.
Kínában a tavaly kezdődő új ötéves terv célkitűzéseivel összhangban az egyik leglényegesebb feladat a vidékfejlesztés. Ez lehetőségeket teremt a magyar mezőgazdasági termékek, illetve a korszerű állattenyésztési technológiák átadásában is.
Nem mellesleg: kormányzati döntés született arról, hogy Magyarország részt vesz a 2010-es sanghaji világkiállításon.
