Venezuelai vallomások és képek a hontalanság és az otthonosság érzéséről
2007. február 24. (15. oldal)
Varga Klára
T É N Y – K É P
A Duna TV dél-amerikai napjával sokat tett azért, hogy a kedves néző a rég kikészített kisbaltát egy ideig még ne állítsa bele az idejét többnyire méltatlanul rabló tévékészülékbe. A brazíliai magyarokról készült dokumentumfilmet és Fernando Meirelles nagyszerű, Isten városa című játékfilmjét elérhető időpontban vetítették, a kora délutániakról viszont a legtöbben lemaradtak azok közül, akiket ezek a filmek megszólíthattak volna.
Halmy György Ahol a szivárvány véget ér című filmje a Venezuelában élő magyar kolónia identitására kérdez rá úgy, hogy nekünk, anyaországiaknak is legyen min elgondolkodnunk. A film végén egy idős hölgy, aki a magyar óvodában dolgozik, azt mondja: jó lenne, ha Magyarországról utánpótlás érkezne, ha olyanok jönnének, akik magyar nyelvre, magyar kultúrára tanítják az ottani gyerekeket. Csak hát a másfél órás filmet végignézve az a kérdés, mit tudunk mi mondani, tanítani az ottaniaknak, akik azért hoztak létre magyar házakat, iskolákat, óvodákat, cserkészcsapatot, egyházközségeket, néptánccsoportot, hogy a szovjet megszállás, a kommunista hatalomátvétel előtti Magyarországot megőrizzék maguknak, gyerekeiknek – és nekünk. Mit mondhatunk azoknak, akik úgy tudtak megkapaszkodni az elmúlt évtizedek Venezuelájában, hogy végig fogták egymás kezét, sőt akik nem tartoztak valamelyik magyar házhoz, de bajba kerültek, azokon is időről időre segítettek. Az ott élő magyarokról pedig megbízható adatbázist hoztak létre, amely alapján szinte bárki megtalálható. Mire tanítsuk azokat, akik közt akadtak Horthy-tisztek, de üldözött zsidók is, s végül a magyar filmesként ismert Gózon Fransisco „56-ban emigrált édesapjának elmondása szerint türelemmel, szeretettel, sok munkával, áldozatkészséggel egyazon magyar közösség odaadó tagjai lettek? A filmben ki is fejti, hogy aki zsidóként magyarnak érzi magát, és tesz is magyarságáért, azt el kell fogadni magyarnak. (Igaz, akadtak olyan Magyarországról emigrált zsidók is, akik a honi traumák miatt inkább messzire elkerülték a magyar házat.) Elnézegettem a venezuelai magyar cserkészcsapatot: ott, hátul a sorban az a kicsi mulatt magyar cserkész, meg az a kis kreol, lehet, hogy több magyar népdalt tud, mint a magamfajta anyaországi. A filmből az derül ki, hogy a határvonalat sokan ott húzták meg, hogy választottjuknak feltétel nélkül el kell fogadniuk magyarságukat. Egy német férj, Dieter esetében kisebb bonyodalom is kerekedett abból, hogy ő inkább a magyar egyházközségbe jelentkezett és nem a németek közé. Sokan sokféleképpen beszélnek a filmben a hontalanság és az otthonosság érzéséről. Egy asszony könnyek közt meséli, hogy a családjával az ötvenes években bejárta Romániát egészen a Fekete-tengerig, s aztán hazatérve azt gondolta, hogy többé nem lépi át az országhatárt, s nem telt bele két hónap, máris indulnia kellett. Többen beszélnek arról is, hogy bár magyaroknak érzik magukat, és mindent megtesznek azért, hogy azok is maradjanak, nem tudnának már máshol élni, mint Venezuelában. Gazsó Gábor alapélménye az volt, hogy nemcsak a hazáját vesztette el az emigrálással és azzal, hogy a régi Magyarország romba dőlt, elpusztult, hanem a rendet is – vagy inkább főként a rendet. Aztán Venezuelában figyelni kezdte a tengert. (Amely a Bibliában többnyire épp a káosz, a pusztítás-pusztulás szimbóluma.) Később fényképezni kezdte, hogy állandóságot, kapaszkodót találjon. Azt már a film nem árulja el, de tudjuk, hogy világhírű fotóművész lett, sőt egy időben venezuelai belügyminiszter is volt.
A dél-amerikás magyaroknak állandó a kapcsolatuk az anyaországgal, néhányan a tehetősebbek közül haza is költöztek. Aggódva figyelték az első választásokat, nem bíztak abban, hogy szocialistáink kiengedik a kezükből a hatalmat. Egyikük privát exit poll felméréseket készített a fővárosban a nagy napon a venezuelai Magyar Ház képviseletében. Akkor vették fel a kapcsolatot a venezuelai magyar konzullal, akivel szóba sem álltak, aztán, mivel rendes embernek találták, még egy volt Horthy-tiszt és a családja is összebarátkozott vele.
(Ahol a szivárvány véget ér. Rendezte: Halmy György. Duna TV – Dunatáj – 2003.)
