2007.02.16., 2007. évfolyam, 7. szám
szerző: Krug Emília forrás: 168ra
cimkék: Horthy Miklós, Jobbik
Vasárnap Horthy Miklós halálának ötvenedik évfordulójára hívott emlékezni a Jobbik. Ígértek Bazilikában tartandó szentmisét, lovas, huszáros hagyományőrzést, nemzetébresztő beszédeket. Munkatársunk velük vonult – nem lóháton.
Kattintson a képre! Azt hittük, a gyomorforgató részek a mise után várnak ránk. Tévedtünk.
Bár intő jel volt, hogy a jobbos rendezvények ideológiakufárai a Bazilika lépcsősoráról kínálhatták portékáikat.
Kapun belül imakönyv és gyöngyfüzér, kívül „Engem ne szidj, én nem kúrtam el, nem ezekre szavaztam” matrica, nemzeti kitűzők széles választéka. Valamint piros paprika. Őstermelőtől, fél kiló kilencszáz. Persze az alkalomra tekintettel kormányzós képeslappal és Horthy Miklós táborában című CD-vel („Magyar Királyi Honvédség eredeti felvételei”).
Az ökumenikus mise katolikus része rendben volt. Felvonult vitézi és lovagrend, tengerészet, vármegyék és Szent Korona-másolat. Eljött Horthy István kormányzóhelyettes özvegye, gróf Edelsheim Gyulai Ilona. Itt volt Mádl Dalma. A bejáratnál kóricált Csurka István. Köszöntőjében Szabó Géza protonotárius-kanonok Horthynak az 1938-ban Budapesten megrendezett eucharisztikus világkongresszus tiszteletére elhangzott beszédét idézte – miszerint a Szent István által megvetett alap szilárdnak bizonyult, Magyarország megvédte a keresztény Európát, és örül, hogy a pápa ide hívta össze a kongresszust. Majd citálta a fogadáson jelen lévő Pacelli Jenő, a későbbi XII. Pius válaszát is: „Budapest a béke és a szeretet városa egy felfordult világ közepén.” „Adja Isten!” – zárta a kanonok, a „jó volna, ha így lenne” sóhajokat már taps nyomta el.
A pulpitusról hirdették, hogy az érdeklődők egy katolikus általános iskolában, matiné keretében megtekinthetik Koltay Gábor Horthyról szóló vitéz dokmoziját. (Készültünk, láttuk. A kormányzó kemény, de igazságos, nem enged se balról, se jobbról jövő szélsőségnek. Alatta felvirágzott az ország, a zsidótörvényeket pedig csak azért írta alá, hogy a németek felé úgy tegyen, mintha, pedig nem is.)
Eztán lépett elő igehirdetni Csuka Tamás nyugalmazott református tábori püspök. Megtudtuk tőle, hogy a Horthy-életművet elemző marxista történetírók „bolsevista piszkos szemüvegen keresztül a bennük lévő mocskot zúdítják ránk”. A mai napig folyik a történelemhamisítás, pedig ő úgy tekint a tengernagyra, mint bölcs és hű sáfárra, aki sosem bitorolta a hatalmat, „hozzáteszem, nem is csalással szerezte meg”. (E gondolatot tán nem osztotta maradéktalanul IV. Károly, aki szívesen ült volna vissza a magyar trónra, de Horthy – korábbi ígérete dacára – nem állt félre, sőt. A szerk.)
Csuka püspök úr szerint ország építhető gondoskodó szeretetettel és kordonnal, bevonulni pedig lehet dicsőséges fehér lovon, virágeső közepette és fekete autón, hátulról, paradicsom, rohadt narancs kíséretében. Végül pedig egy ország élére kerülni lehet a nemzet akaratából vagy csalással, hazugsággal, lefizetéssel. Összefoglalás: „Számomra ez a kormány illegitim, nem érdemel tiszteletet, remélem, nem kell sokáig elviselni őket.” Dörgő tapsot kap. És meleg kézfogást a MIÉP elnökétől. Csurka fogta Csuka.
A Himnusz után a gyülekezet rákezdi a Székely himnuszt, majd a Szózat csendül föl, immár félhomályban. Nénik szemében könny.
Kint, a téren a jobbikos vonuldához csatlakozik a bazilikások egy része.
A menet a József nádor téren veszi fel a beígért lovakat és hagyományőrzőket. Jó az ötlet, sokan jöttek miattuk gyerekkel, hadd lásson a kicsi igazi pacit. Fotózó papa nyakából szól egy kölök: „Nézd, kakil!” Jut idő az okításra. Anyuka magyarázza tízéves forma fiának: „Egy teljes nemzedéket eladósítanak, iskolákat zárnak be, de egy hazaáruló nem lehet bármeddig hatalmon, a nemzetnek talpra kell állnia.”
A Vörösmarty téren rövid pihenőt tartunk, itt egy nézelődőben Tomcatet, egy paripás hagyományőrzőben (prémes kucsma lompos farokkal) Pörzse Sándor majdani felszólalót fedezzük fel. Pörzse nem bír a lovával, előbb egy önkéntes menyecske, majd egy legény kénytelen fékezni a riporter alatt mocorgó állatot.
A Váci utcában turisták és árusok szemlélik a társaságot, a menet mentén Kossuth téri Fletó-mix-CD is beszerezhető.
Végállomásunk a Március 15. tér, ahol hangszórókból süvölt a „mindent vissza” és „lesz, lesz, lesz” gondolatkör.
A Magyar Mérce-osztogatók is megjelennek (novemberi remittenda), kisfiú bújja az oldalakat, végül a poszternél tátja a száját: tankos, véres képek, „Dübörög a diktatúra”.
Jobbikos konferanszié üdvözli az egybegyűlteket, köztük a „legnagyobb jobboldali lap főszerkesztőjét” (Bencsik, első sor, közép), hirdetési felületet köszön neki, így a rendezvényt a ballib média nem tudta elhallgatni.
Pörzse nyit. Horthyval egyetértésben úgy véli, a trianoni igazságtalanság helyrehozható. Első lépésben azzal, ha gyerekeinket, unokáinkat ennek jegyében neveljük. „Szellemileg én is Horthy katonájának tartom magam”, az elsődleges feladat az országot „vörös gúnyájából levetkőztetni, és igazi gúnyába öltöztetni”.
Miután Bogdán Péter, Kenderes polgármestere csinos kis életrajzot vázol, Zagyva György Gyula, a 64 vármegyések elnöke szónokol. Szerinte azért nem emlékezik meg a média az évfordulóról, mert még mindig azok utódai vezetik az országot, akik ellen egykor Horthy fellépett. Mert a kormányzó felismerte, ha nem cselekszik, hazáját „bekebelezik az utódállamok”. A hálás utódok „ezt a momentumát azóta se feledték el”.
Mögöttünk összesúg a nép: „Ez égő, vagy tanuljon meg beszélni, vagy ne beszéljen.”
Világi Józsefet konferálják a Horthy Miklós Társaságtól, aki „45-ben maga is küzdött a szovjetek ellen. Meséli, gyerekként vasárnaponta felvitték megnézni a várbéli díszőrségváltást, melyen a kormányzó is részt vett. Az egyik alkalommal egy világháborús rokkant is látni akarta a tengernagyot. „Ő tisztelgett egy kemény mozdulattal, mire mi, gyerekek, de asszonyok, férfiak is kihúzták magukat. S nézek félre, a hadirokkant is áll kiegyenesedett derékkal, kezében két botja, de nem érintik a földet. A Jóisten csodáját láttam akkor.”
Vona Gábor, a Jobbik elnöke földhözragadtabb. Sajnálja, hogy nagymamája a Szamuely Tiborról elnevezett utcában kénytelen lakni, a Kossuth téren meg „ott sunyít a vörös gróf, Károlyi Mihály szobra”. Amúgy „nem rejtjük véka alá, a párt a Parlamentbe készül, a sunyi szobrot oda visszük, ahova való, a tétényi szoborparkba”. Helyébe Horthy kerülne.
Dióhéjnyi aktuálpolitizálásra is futja: a kormány („ez talán benne lesz a holnapi sajtóban”) tudatos, szervezett magyarirtást végez, „ez a magyar holokauszt”. Még jó, hogy Horthy üzenete szerint mindig van felállás, csak akarat kell hozzá.
A Váci utcán bandukolunk vissza. Másfél óra telt el a vonulás óta, de már nyomuk sincs a lócitromoknak.
