2007. február 6. (8. oldal)
Lóránt Károly
Jacques Chirac nem tartozik a politikusok legfiatalabb nemzedéke közé, de úgy látszik, mégsem tanulta meg, hogy egy politikusnak nem lehet magánvéleménye, különösen akkor, ha egy mikrofon hallótávolságában van, még ha az látszólag ki is van kapcsolva. Ez volt az oka, hogy a francia elnök gyors egymásutánban múlt hétfőn és kedden két interjút is adott: egy „magánt” és egy „hivatalosat” Irán atomfegyverkezéséről.
Történt ugyanis, hogy a New York Times és még néhány más újság megkérte őt, hogy egy, a héten tartandó párizsi konferenciával összefüggésben mondana egy-két szót a globális klímaváltozással kapcsolatos problémákról. Az interjú során Chirac az atomenergia fontosságát hangsúlyozta és ez volt az, amire később az újságírók rákérdeztek: „Elnök úr, ön korábban az atomenergia fontosságáról beszélt. Milyen szerepet játszhat az atomenergia a jövőben, különösen olyan feltörekvő országokban, mint Irán?” Chirac, akinek 2005-ben bizonyos idegrendszeri problémái is voltak, és az interjú során a fáradság és koncentrációhiány jeleit mutatta, megfeledkezett a mikrofonokról, amelyek az eredeti interjú után is bekapcsolva maradtak, és őszintén mondta el véleményét. A francia elnök mondanivalójának lényege az volt, hogy nem nagy baj, ha Iránnak van egy-két atombombája, hiszen nemigen tudná mire használni azokat, de ha mégis kilőne egyet Izraelre, 200 méterre sem emelkedne a magasba, amikorra Teheránt elpusztítanák. Chirac szerint nagyobb baj, hogy Irán atombombája elősegítené a fegyver elterjedését, mert esetleg Szaúd-Arábia és Egyiptom is kedvet kapna a nukleáris fegyverkezéshez. Hírértéke természetesen nem Chirac klímaváltozással kapcsolatos véleményének, hanem az utóbbi mondatoknak volt, ugyanis ellentmondtak Párizs Iránnal kapcsolatos hivatalos álláspontjának. Így történt, hogy a hétfői interjú után az újságírókat egy pótinterjúra kedden ismét az Élysée-palotába rendelték, ahol Chirac szavait visszaváltoztatták a hivatalos verzióra. A legkényesebb kérdés az iráni atombomba ügye volt. Míg Chirac nem hivatalosan nem tartotta tragédiának, az amerikaiak kategorikusan elutasítják, hogy Irán atomfegyverhez jusson. De még Chirac szavainak hivatalosra fordítása után is (amely szerint Irán nem rendelkezhet atomfegyverrel) jelentős különbség maradt a francia és amerikai megközelítés között. Párizs attól fél, hogy az agresszív amerikai politika végül is egy az irakihoz hasonló helyzet kialakulásához vezethet, és a franciák már az Irak elleni háborút is erőteljesen ellenezték, mint utóbb kiderült, nem is alaptalanul. Az európai országok beleegyeztek ugyanis, hogy az ENSZ-határozatával összhangban szankciókat alkalmazzanak Irán ellen, de nem akarnak túlmenni az ENSZ-határozat által megadott kereteken, míg az amerikaiak a szankciók fokozását kívánják.
A terroristák anyagi támogatásával foglalkozó amerikai államtitkár, Stuart Levey az elmúlt hónapokban több európai országot látogatott meg, hogy meggyőzze a multinacionális vállalatokat és bankokat: ne ruházzanak be Iránban. Mindeddig azonban falakba ütközött, mert az európai országok nem hajlandók megszakítani a pénzügyi kapcsolatokat Iránnal. Amerika azonban az európai szankciókat elégtelennek tartja, és azok fokozását kívánja. Míg Amerika akár a háborúig is elvinné az Irán elleni intézkedéseket, az európaiak meg akarják azt tartani a tárgyalások szintjén. És persze meg akarják tartani iráni piacaikat is, hiszen egy jelentős méretű piac nagy érték.
