2007. február 5. (7. oldal)
Az az érzésem, már ezek a vízágyúzó, gumibotozó emberek sem élvezik igazán, amit csinálnak. Amolyan fásultságfélét látok az arcokon, mintha beleuntak volna ebbe a hónapok óta tartó pribékmunkába. Némelyikük szíve szerint talán haza is menne a fatornyos falujába, ahonnét jött, s ahol most a háta mögött rámutogatnak, hogy na, ez az a Józsi gyerek, aki Pesten veri a tüntetőket. Merthogy java részük gyerek, legalábbis fiatal ember, aki eredetileg kalandot keresett a fővárosban, élvezni akarta a balhét, és most hivatalosan, állami jóváhagyással lehet balhézni…
Vajon az, aki tényleg azért állt rendőrnek, mert szereti a rendet, a dolgok becsületes folyását, most hogyan érez? Most, amikor a Rozsdaprefektus esetleg azt mondja neki: na, ide figyeljen, őrmester, maga most kimegy a Parlament elé, és összeveri az arra járó embereket, megértette? Rugdosni csak a földön fekvő embereket szabad, a szemét pedig csak annak lőheti ki, akinek még van legalább egy, végeztem, lelépni.
Érdekes, hogy Izraelben, ahol azért egy kicsit magasabb szinten megy a „rendcsinálás”, a kommandósok egy részének is már tele a hócipője az örökös csihi-puhival, legtöbbjük inkább hazamenne a kibucba. Palesztint verni, lövöldözni is unalmas egy idő után.
Újra visszakapta régi, rossz csengését a rendőr szó. Gergényinek köszönhetően az ember ismét sercint egy hegyeset, ha a szervről esik szó. A nehezen visszaszerzett becsület hamar elpárolgott. Ezek a „rendőrök” a rend helyett ismét a rendszert őrzik. A Szolgálunk és védünk! szlogen írott malaszttá lett. A gazdáikat szolgálják, őket védik…
Vajon mi lesz velük, ha egyszer tényleg visszatér a rend a hazába?
