A legtekintélyesebb egyiptomi muzulmán pap „szégyentelen agressziónak” minősítette az ásatást és haladéktalan közbelépésre szólította „az összes nemzetközi szervezetet, kormányt és embert”
Egyiptom legtekintélyesebb muzulmán papja „szégyentelen agressziónak” minősítette szerdán, hogy Jeruzsálemben ásatást kezdtek a Templomhegy környékén, és tiltakozásra szólította fel az iszlám világot.
Mohammed Szajjed Tantávi sejk, a kairói al-Azhar, az egyik legrégibb és legtekintélyesebb iszlám hittudományi egyetem nagysejkje (vezetője) haladéktalan közbelépést vár el az ENSZ Biztonsági Tanácsa s „az összes nemzetközi szervezet, kormány és ember részéről”. A sejk kerülte azonban, hogy dzsihádot, szent háborút hirdessen.
Jordániában az ellenzék felszólította a kormányt, hogy szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel a „cionista agresszió” miatt. „A jeruzsálemi (szent) helyeket leromboló exkavátorok szétszaggatják a szerződéseket és megállapodásokat” Jordánia és Izrael között – hangoztatta az ellenzék 14 csoportosulása egy közös nyilatkozatban.
Katarban a kormány adott ki közleményt, amelyben a nemzetközi jog határozatainak megsértéseként minősítette a munkálatokat aTemplomhegy tetején lévő Mecsetek tere közelében.
Franciaország óvatosságra intett a „kényes” ügyben. A külügyminisztérium arra kérte Izraelt, hogy „tartózkodjék olyan lépésektől, amelyek szíthatnák a feszültséget Jeruzsálemben”.
Reuters/EFE/AFP/MTI/hirado.hu

