Képek a forradalomról a Mammutban · Dokumentumfilmek a mustra első napján
2007. február 1. (15. oldal)
Varga Klára
A Mammut 1 harmadik emeletén nincs nagy tolongás, hiába kezdődött meg a 38. Magyar Filmszemle első napja. Az előtérben is épp csak annyian vannak, nehogy az ember le tudjon ülni pillepalackos ásványvize mellé. A vetítőtermekben gyakran több a stábtag meg a szereplő, mint a filmes kolléga, az újságíró vagy a néző.
Nagyjából este hatig a dokumentumkategóriából láthatók versenyfilmek, aztán következnek az információs vetítések. Utóbbiak közönsége tovább fogyatkozik, mivel sokan már a kongresszusi központba igyekeznek a puccos megnyitóra. Van valami szimbolikus abban, hogy a dokumentumfilmes örök szegénylegények világától jó messze rendezik ma is a rongyrázást, ahogyan abban is, hogy a csillogó üzletek, akciós fehérneműk, hamburgerbüfék birodalmán kell átverekednie magát annak, aki nonfiction filmet akar nézni igazi vetítővásznon. De legalább jelképesen is fölébe emelkedünk a napi káosznak, hiszen a „mozipalota” fönt, a harmadik emelet hátsó zugában van, a székek kényelmesek, hangra, képre pedig nem lehet panaszunk. Az 1-es, 2-es termekbe látogatókat embernagyságú Mephisto-bábu fogadja. Vajon miért hiányzik mellőle Rófusz Ferenc szintén Oscart érő legyecskéje, ha már az ízlésesség és a harmónia amúgy sem szempont?
Az első vetítési nap programjában számos „56-os film szerepel, köztük olyan, amelyet a tévében már láthattunk (A vélt szabadság ára), vagy a Puskin moziban rendezett 13 nap remény című filmfesztiválon is szerepelt (Adásunkat megszakítjuk), de akad egészen friss is (Naplófilm, Nagy szabadtéri börtön, Hol nem volt „56, Itt az idő), illetve Pignitzky Réka Hazatérése, amelyről korábban már írtunk. A tévés szakemberek szerint reneszánszát élő portréműfaj számos darabját is ezen a napon mutatták be, köztük Katona Zsuzsa filmjét Árvai Jolánról és a Fiatal Művészek Stúdiójáról, Soós Ági rendezését Gábor Marianne festőművészről, Bollók Csaba portréját Domonkos István költőről, Szegezdy János rendezésében pedig a Kokas Ignácról készült filmet. Gulyás János Szabó Tamás szobrász-festőművészt és munkáit mutatta be páratlan érzékenységű snitteken Az a dolgom, hogy csináljam… címmel, nem magyarázva, csak híven, a maga hőfokán ábrázolva a művész titokzatos viszonyát az anyaghoz, a valósághoz és alkotásaihoz. Íme, egy mai Van Gogh, aki magyar – gondolta magában a néző a fájdalomtól, káosztól eltorzult emberarcokat látva, aztán mire kételkedni kezdett volna saját magában, Szabó Tamás már meg is mutatta a Van Gogh emlékére készült festményét, az emberileg is nagyszerű Gaál József festőművész mint beszélgetőtárs pedig új lendületet adott a filmnek. Az alkotás utolsó harmadában a roma holokauszt emlékére készült mű és az „56-os szobor bemutatásakor már nem sikerült visszahozni a film első felének páratlan atmoszféráját, talán azért, mert ezekre a témákra túl sok verbális maszatolás rakódott az utóbbi évek alatt.
Ezen a napon láthatta a közönség Gát Balázs filmjét is a nyócker roma rappereiről, akik egyszer majd elmennek Amerikába, és mint Väinämöinen, bedalolják a földbe az ottani néger rappereket. Addig a Roma Parlament hét végi rendezvényein vívják dalpárbajaikat, levédetik még a művésznevüket is az Artisjusnál, és közreműködnek Majka lemezein.
Két focis filmet is láthatott a közönség a keddi napon: a Ria, ria, Hungária az Oltalom FC küzdelmét örökítette meg a hajléktalan-világbajnokságon Légvári Dániel rendezésében, a másik, Muhi András Pires filmje Magyarfutball címmel a magyar ifjúsági válogatott selejtezőtúráját követi nyomon Svédországban. Két tűnő mesterség, a mészégetés és az aranymosás is szerepelt a filmes témák között Makó Andrea és Petrovics Krisztián egy-egy alkotásában. Kedden láthatta a közönség Almási Tamás Ózd-sorozatának következő darabját is A mi kis Európánk címmel.
