Forrás: Híradó

A német kancellár négy nap alatt négy országba látogat

Az Európai Unió soros elnökeként, a közel-keleti béke előmozdításának szándékával indult a térségbe szombaton Angela Merkel német kancellár.

A kancellár asszony négy nap alatt négy országba – Egyiptomba, Szaúd-Arábiába, az Egyesült Arab Emírségekbe és Kuvaitba – látogat. Német diplomáciai körökben különösen a kairói és a rijádi vizithez fűznek nagy reményt, úgy ítélik meg ugyanis, hogy a két ország rendkívül fontos közvetítői szerepet tölthet be Izrael és a palesztinok között.

A Közel-Kelettel kapcsolatos diplomácia az első helyen szerepel a német uniós elnökség külpolitikai programjában. Ezzel összefüggésben Berlinben sikerként könyvelik el, hogy – német kezdeményezésre – felújította munkáját az Egyesült Államokat, Oroszországot, az ENSZ-t, továbbá az Európai Uniót tömörítő, úgynevezett közel-keleti kvartett, s hosszú idő óta első ülését tartotta meg pénteken Washingtonban. Értesülések szerint arról is megállapodás született, hogy a négyes csoport következő tanácskozására a közeljövőben Berlinben kerül sor.

Noha a német elnökség, illetve személy szerint Merkel kancellár diplomáciai aktivitása megfigyelők szerint valóban elismerésre méltó, az előjelek nem éppen kedvezőek. Az elmúlt időszakban ismét fellángolt a palesztin belviszály, a két legbefolyásosabb szervezet, Hamász és a Fatah közötti ellenségeskedések nemcsak a palesztinok közötti elengedhetetlen kiegyezést akadályozzák, hanem természetszerűleg az Izrael és a palesztinok közötti megbékélést is. Mindennek ellenére német kormánykörökben nagy reményt fűznek ahhoz, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök képes lesz egy nemzeti egységkormány létrehozására. Berlini megítélés szerint egy esetleges alternatívát új választások kiírása jelenthet, ami várakozások szerint a mérsékeltebb Fatah megerősödésével járhat.

A kancellár közel-keleti körútja során szó lesz még Libanonról, továbbá az iráni atomprogramról. Az előbbivel kapcsolatban az ország szuverenitásának megszilárdítása, míg az utóbbit illetően a Teheránnal szembeni egységes kiállás előmozdítása Angela Merkel fő célja az útiprogramban szereplő fővárosokban.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.