Fegyverkezési verseny a világűrben a birodalmi elsőségért
2007. január 27. (21. oldal)
Pósa Tibor
A héten Kína beismerte, hogy január 11-én sikeres kísérletet hajtott végre, amikor saját, idejétmúlt időjárási műholdját rakétával semmisítette meg. Erre eddig csak két ország volt képes: az Egyesült Államok és a hajdanvolt Szovjetunió. Kína kísérletével egyértelműen jelezte, hogy helyet kér a nagyok között – immár a világűrben is.
Fehér könyv
A kínai hadsereg 2,3 millió emberével a legnagyobb fegyveres erő a világon – áll a majd százoldalas jelentésben, amelyet 1998 óta immár ötödször tettek közzé Pekingben a Népi Felszabadító Hadsereg állapotáról. A fehér könyvnek nevezett kormánydokumentumot korántsem kell teljes egészében olyan jelentésnek tekinteni, amely röntgenszerűen átvilágítaná a haderőt, de valamelyest képet ad a kínai katonai erőfeszítésekről. Az 1980-as években négymilliós haderőt sikerült mára majd kétmillió fővel csökkenteni. Kínában is a kisebb, de fegyverzetében korszerűbb hadsereg a cél. A „forradalomnak”, amely áthatja az egész haderőt, úgy kell megvalósulnia, hogy tükrözze a kínai katonai hagyományokat.
Rögtön kezdjük a költségvetésnél, amely az átláthatóság tekintetében, nyugati megfigyelők szerint, hagy némi kívánnivalót maga után. 2006-ban – a fehér könyv szerint – mintegy 30 milliárd dollár volt a kínai katonai kiadásokra fordított összeg, míg az idén várhatóan 35 milliárd dollár körül lesz. Ez a szám hihetetlenül kevés: az Egyesült Államok katonai költségvetésének majd hét százaléka, Nagy-Britanniáénak a fele, Franciaország és Japán hadi kiadásainak csupán a kétharmada. És mindebből élelmezni, ruházni, korszerű fegyverekkel kell ellátni egy kétmilliós hadsereget… Épp ezért nyugati megfigyelők szerint a közölt adatot legalább kettővel, de lehet, hogy hárommal kell szorozni. Ez a „csekély összeg” valószínűleg úgy jön ki, hogy nem számítják bele a fegyverexportot, amely évről évre egyre jelentősebb, eltekintenek a katonai tudományos kutatások költségeitől, a különböző félkatonai szervezetek fenntartásától és a hadiipari kiadásoktól is. De még ha a kínai számokra hagyatkozunk, akkor is igen jelentős a hadi kiadások növekedése, az utóbbi években ez mindig 12-15 százalék körül mozgott. Természetesen van magyarázat erre is, a kínai gazdaság eddig sosem látott fejlődése indokolja.
Washington és Peking hivatalosan stratégiai partnerek, de a két állam kapcsolatában egyre több a versenyszellem, mint a valóságos együttműködés. Nem szabad elfelednünk, hogy jelenleg is fegyverimport-embargó sújtja Kínát az Egyesült Államok és az Európai Unió részéről. Kína ennek feloldását követeli, és egyben elutasítja azt, hogy országa veszélyt jelentene a környező államokra. Tajvan ügye egyértelmű akadálya annak, hogy az Egyesült Államokhoz és Japánhoz fűződő kapcsolatok látványosan javuljanak. Amerika ugyanis vállalta, hogy ha a szárazföldi Kína támadást indítana a kis sziget „visszafoglalásáért”, akkor a tajvaniak oldalára áll. Ugyanakkor az észak-koreai atomrobbantást követő helyzetben kedvezően értékelhetők Kína diplomáciai erőfeszítései a válság tárgyalásos rendezésére. Megfigyelők megemlítik a Pakisztánnal való mind gyümölcsözőbb együttműködést, amellyel a másik ébredező ázsiai óriást, Indiát próbálja sakkban tartani.
Természetesen Kína atomfegyverei sem fenyegetnek senkit, csupán önvédelmi, elrettentő jellegűek – szögezi le a jelentés. Eközben a világ e kérdéssel foglalkozó szaksajtója teli van olyan hírekkel, amelyek szerint Kína megduplázta a nukleáris és ballisztikus kutatásra szánt pénzt. Mennyiségi és minőségi fejlődés tapasztalható az ázsiai ország atomarzenáljában: megjelentek a legkorszerűbb, több robbanófejes rakéták, amelyek egyenként távirányítható fejjel rendelkeznek. Ezeket a hordozóeszközöket ma már mobil indítóálláson helyezik el. Mint azt a fehér könyv is megemlíti, Kínának haditengerészeti fejlesztésekbe kell kezdenie, itt ugyanis jelentősebb a lemaradása, mint a többi területen.A kínai hadseregről szóló tavalyi amerikai jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy Peking hatalmas összegeket költ műhold-megsemmisítő eszközök kifejlesztésére. Az amerikai kormány szakértői azonban aligha gondolhatták, hogy ebből az évből még két hét se telik el, amikor a hírszerzés rögzíti a tényt: Kína sikeresen lelőtte egyik kiöregedett szatellitét.
Több mint 800 kilométerre volt a műhold keringési pályája a Földtől, ezen a magasságon helyezkednek el az amerikai megfigyelési és kommunikációs űreszközök is. Talán nem kell hosszan ecsetelnünk, hogy ez milyen reakciókat váltott ki az Egyesült Államok katonai köreiben.
Amerika nemcsak a Földön, hanem a világűrben is az első számú nagyhatalom. Tudományos fölényét kamatoztatja a haditechnikában is: számtalan kém- és lehallgató, helyzetmeghatározó műholdjával figyeli a „lent” zajló eseményeket. Kína alaposan elemezte az első öbölháború és a koszovói NATO-beavatkozás menetét, és arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai hadviselés kulcselemét jelentik az űrbe telepített kommunikációs eszközök: ha ezeket kiiktatják, akkor jelentősen csökken a légi-vízi, szárazföldi erők együttműködési képessége, hatásfoka.
Tavaly augusztusban már volt egy affér, amelyet akkor még az amerikaiak sem vertek nagydobra: egy Kína fölött elhaladó amerikai kémműholdat nagy erejű lézerrel – katonai kifejezéssel élve – „megfestettek”, azaz egy időre elvakítottak, működésképtelenné tettek. Kína volt a hunyó. Most pedig töltet nélküli közép-hatótávolságú rakétával találták el a Fengjun 1C típusú meteorológiai műholdat, mégpedig az 1980-as évek amerikai módszerével, amelyet „repülő paradicsomkonzervnek” hívtak.
A módszer lényege: Ronald Reagan, az akkori amerikai elnök csillagháborús elképzelésének, a stratégiai védelmi kezdeményezésnek, az SDI-nak a részeként F-15-ös vadászbombázókról indítottak rakétákat műholdak megsemmisítésére, amelyek csupán mozgási energiájukat hasznosították a szatellitek „lelövésekor”. Ez történt a mostani kínai kísérletkor is, amelynek persze semmi köze a negyed századdal ezelőtti amerikai programhoz. A hét kilométer/másodperces sebességgel haladó rakéta úgy találta telibe az 1999-ben felbocsátott műholdat, hogy az 800 nagyobb és több ezer kisebb darabra tört. Mindez siker, de a „melléktermék” gondot okozhat: ez a törmelék vagy huszonöt évig veszélyezteti majd 400-tól egészen 3000 kilométeres magasságig az „űrforgalmat”. Márpedig jelenleg is 120 műhold van az említett magasságban, köztük a most épülő nemzetközi űrállomás. (Azt viszont hozzá kell fűznünk, hogy ilyen űrszemétből több tízmillió kering a fejünk felett.)
Kína 1970-ben bocsátotta fel első műholdját, és – a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat követően – önállóan harmadik országként embert küldött a világűrbe a Hosszú Menetelés hordozórakétával 2003. október 15-én. Azóta már a második repülést is végrehajtották, 2005-ben két kínai is megjárta az űrt. Állítólag az űrkutatásra nem költenek többet évente, mint 500 millió dollárt – a pontos összeget lehetetlen kideríteni.
*
A NASA-nak, az amerikai „testvérszervezetnek” az idei költségvetése 17 milliárd dollár. Ennek ellenére a távol-keleti tudósok tíz éven belül holdutazást terveznek, előtte – 2010-ig – fellőnek egy ember nélküli űrhajót a Föld útitársának tanulmányozására. Titokban azt az álmot dédelgetik a hszicsangi űrközpontban, hogy elsőként kínai ember léphet majd a Marsra.
Az Aviation Week And Space Technology amerikai folyóirat, amely a mostani kísérletről is elsőként számolt be, a repülés terén elért jelentős lépésnek tekinti, hogy Kína a világon önállóan negyedik államként kifejlesztette a Jian-10 nevű, csúcstechnikájú vadászgépét. Eközben – szintén nagyrészt egyedül – folyik a különböző hatótávolságú rakéták továbbfejlesztése. Kína jelentős öszszegeket költ az űrfegyverzetek kutatására, hogy ezzel mi a célja, az még a külföldi kutatók számára is igen homályos. Ne feledjük el, hogy Kínát az 1989-es Tienanmen téri diákmegmozdulás véres eltiprása óta nemzetközi fegyverembargó sújtja, amit az Európai Unió a közelmúltban megerősített. Ennek ellenére a Hezbollah libanoni fegyveresei tavaly nyáron a partok előtt őrjáratozó izraeli cirkálót vagy kétszáz kilométerről rádiójelekkel irányított kínai fejlesztésű rakétával találták el.
Keddi beismerésekor természetesen Kína határozottan azt állította, hogy a műholdgyilkos kísérlet senki ellen nem irányul, és senkire nézve sem jelent veszélyt. Eközben a nemzetközi megfigyelők, köztük számos amerikai, egyenesen az űrfegyverkezési verseny fellángolásától tart. Peking üzenete egyértelmű: ha esetleg valamilyen konfliktusa támadna az Egyesült Államokkal, például Tajvan körül, akkor kész néhány amerikai műhold megsemmisítésére.
Amerika mindeközben úgy tartja, hogy az egész világűr az ő műveleti területe. Csak annak enged oda belépést, akinek jó szándékáról előzőleg meggyőződött. Talán nem véletlen, hogy épp a kínai műholdgyilkosságot követő napokban térségünkben amerikai felkérést kapott Cseh- és Lengyelország, hogy legyenek aktív résztvevői az amerikai rakétaelhárító rendszernek. (A hivatalos indoklás szerint az amerikai rakétapajzs ezen eleme Európát és a NATO-t hivatott védeni a „lator államok” atomcsapásaitól.)
A hidegháború vége óta nem került ilyen veszélybe az akkor kialakult világrend. Senki sem merte ez idáig megkérdőjelezni az Egyesült Államok egyedüli nagyhatalmi szerepét. Most viszont tekintélyes folt esett a császári paláston. Kína nemcsak a fegyverek terén rendelkezik aduval; már így is több mint százmilliárdos többletet halmozott fel az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemben, és a héten megvillantotta az esélyét, hogy majd ezermilliárd dolláros tartalékát esetleg nem dollárban tartaná, ami jelentős csapást mérhetne az amerikai gazdaságra. Ám szakértők szerint ezt a műhold-megsemmisítő képességet példázó, nyilván jó előre kiszámított, óvatos figyelmeztetést a helyén kell értékelni. A műholdgyilkolással Kína egyértelműen inkább csak azt akarta bizonyítani, hogy Ázsia vezető hatalma, Japán csak utána következik. A Kínai Kommunista Párt első embereitől – de még a hadsereg egyre öregedő tábornoki karától is – semmi sem áll távolabb, mint a jó amerikai kereskedőpartnerekkel való összezördülés. Nem, nincs itt az ideje ennek. Talán később. Majd egyszer.
