A tervezet szerint akár négy év börtönt is kaphat az, aki a diszkrimináció cselekményét elköveti vagy ilyenre bujt fel
Olaszországban akár három év börtönre is ítélhetik a kormány által csütörtökön egyhangúlag jóváhagyott törvénytervezet értelmében azt, aki a faji felsőbbrendűség eszméjét hirdeti. Ha a parlament is megszavazza Clemente Mastella igazságügy-miniszter tervezetét, az olasz bírák még ennél is súlyosabb, akár 4 év börtönnel sújthatják azokat, akik a diszkrimináció cselekményét követik el vagy ilyenre bujtanak fel a faji, nemzeti, nemzetiségi, vallási és nemi hovatartozás, vagy a szexuális irányultság alapján.
A minisztérium közleménye szerint a törvénytervezet előirányozza egy, a holokauszttal kapcsolatos nemzetközi nevelési program finanszírozását és egy új testület életre hívását az antiszemitizmus olaszországi megnyilvánulásainak figyelésére.
A törvény elfogadását a január 27-i holokauszt-emléknaphoz időzítették. A tervezet büntetni rendeli az emberiesség elleni bűncselekményekre való felbujtást és az ilyen bűncselekmények mentegetését, anélkül azonban, hogy konkrétan említést tenne a holokauszt tagadásáról.
Mastella a múlt héten azt mondta, hogy az általa kidolgozott törvény büntetni rendeli majd a holokauszt megtörténtének kétségbe vonását. Az igazságügy-minisztérium illetékesei egyelőre nem tudták megmondani, hogy mi lett a holokauszttagadásra vonatkozó passzus sorsa.
MTI/AP/ANSA/hirado.hu

