Forrás: Híradó

Külföldi szakemberek részvételével elkezdődött a Magyar Idegtudományi Társaság XI. Konferenciája csütörtökön Szegeden

Toldi József, a szegedi egyetem összehasonlító élettani tanszékének vezetője elmondta, hogy a január 27-ig tartó rendezvényen csaknem 400 tudós vesz részt. A programban 300 elméleti és a klinikai gyakorlati területet érintő előadás hangzik majd el.

A prezentációk leginkább a neurodegeneratív betegségekről, a memóriát, gondolkodást és az önellátást károsító, és Magyarországon csaknem 200 ezer embert érintő Alzheimer-kórról, illetve a kéz, a fej és a láb nyugalomban fellépő, mozgásra mérséklődő remegésével járó Parkinson-kórról szólnak; ez a betegség a világon több mint hatmillió, Magyarországon több tízezer embert sújt.

Ezek mellett a normál idegrendszer működéséről, és a legújabb eredményekről számolnak be magyar, amerikai, német, dán, olasz, angol és izraeli kutatók – ismertette. Tájékoztatása szerint az említett betegségek területén egyelőre csak tudományos szinten vannak előrelépések, amelyek átvitele a terápiás ellátásba még hosszú évekbe telhet.

A tudósoknak ugyanakkor komoly eredményt sikerült elérniük olyan anyagok szintetizálásával, amelyek képesek az agyi károsodásokat, sejtpusztulásokat fékezni, jobb esetben pedig megakadályozni – hangsúlyozta a tanszékvezető.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.