2007. január 25. 9:53
MNO
Az izraeliek nagy többsége azt szeretné, ha azonnal lemondana a súlyos bűncselekményekkel gyanúsított, de ártatlanságát hangoztató Móse Kacav államfő – derült ki két közvélemény-kutató intézet ma nyilvánosságra hozott felméréséből.
A Dahaf közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a megkérdezettek 71 százaléka úgy vélte, Kacavnak azonnal le kellene mondania, míg 29 százalékuk szerint most még nem kellene ezt megtennie. Egy másik intézet, a Teleszeker által elvégzett szonda szerint a válaszadók 66,7 százaléka gondolta úgy, hogy az államfőnek le kellene mondania, míg ezzel ellenkező véleményt 20,9 százalékuk hangoztatott, 2,5 százalék pedig nem adott választ.
Kacav szerdán hivatalából való ideiglenes felfüggesztését kérte az izraeli parlamenttől, egy nappal azután, hogy az izraeli főügyész közölte, vádat akar emelni ellene. Kacavot szexuális zaklatással, nemi erőszakkal, hatalommal való visszaéléssel és korrupcióval vádolják. Ideiglenes visszavonulásával Kacav elébe megy számos izraeli közszereplő követeléseinek, akik szerint le kellene mondania hivataláról. Erre szólította fel az államfőt Ehud Olmert miniszterelnök, több miniszter és a Kneszet több mint 30 képviselője.
(klubrado.hu)

