Prizma
Zsidók és a globalizáció
2007. január 24. 19:10 | Utolsó módosítás:2007. január 24. 19:32
A globalizációnak vannak negatívumai is, de ezek eltörpülnek a pozitívumok mellett – ezt a halahikus, vagyis vallási tanítást ismertette Oberlű¤nder Baruch, az egyik ortodox zsidó irányzat, a Chabad Lubavicsi Mozgalom magyarországi főrabbija.
A Közép-kelet-európai Rabbik Tanácsa (KERT) által a hét elején Budapesten Identitáskérdések a globalizációban címmel tartott konferencián Oberlű¤nder kifejtette, hogy a Tóra nem ítéli el a gazdagságot, valamint a judaizmus támogatja a szabad versenyt, mert az alacsonyabb árakat és jobb minőséget teremt. A Talmud ugyanakkor arról is tartalmaz útmutatást, hogy egy adott utcában csak ott lakó mesterember nyithat üzletet. Az előadásból kitűnt: megoszlanak a vélemények arról, hogy a helyi törvények alapján adózó multi „az utcán kívül lakónak” számít-e. A 11. századi hispániai Joszéf Ibön Migás rabbi például úgy vélte: az idegent csak akkor kell korlátozni, ha szolgáltatása nem jobb a helyi versenytársakénál.

