2007.01.23., 2007. évfolyam, 3. szám
szerz: Almási Miklós forrs: 168ra
Mostanában – a pénzügyekben legalábbis – sok minden másképp van. M. úr német vállalkozó (komputerhálózatok) felszámolta üzletét – valami szoftverügy lehetett -, és több száz milliót bespájzolt. Egy svájci bankba tette be a dohányt – ennél biztosabb helyen nem lehet. Legalábbis így gondolta. Mivel azonban ma már minden másképp van, tévedett.
A pénznek – pontosabban egy részének – hűlt helye. Ügyvédje szerint ő is hibás – nemigen nézett utána a pénzforgalomnak, meg hogy mi van a betétjével. (Az ilyet gondozni kell – te is tudod, nem?) De svájci bankban miért tette volna? A világ legbiztosabb helyén volt.
Aztán egyszer csak beütött a krach: egyesek szerint negyvenvalahány, mások szerint száztízmillió dollár tűnt el a folyószámláról. Nyomozás kezdődött, per is indult. Annyi kiderült, hogy egy volt banki alkalmazott – az a nő, aki segített M. úrnak elhelyezni a pénzt a bankba – nyúlta le a betétet (egy részét). Csavaros esze lehet – engem máris a krimirésze érdekel a dolognak. Mert a svájciak nagyon védik a banktitkot – a behatolás lehetetlenségéről meg több filmet is láthattál már. Svájcban száz éve nem tűnt el betét. Szóval: elvben lehetetlen az ilyesmi. És mégis. Merthogy mostanában minden másképp van. De hogyan?
A dolog rejtélyes, egyelőre keresik a megoldást. A nő, akit gyanúsítanak, ügyvédjén keresztül azt mondja, ártatlan; bizonyíték kevés van, a pert elhalasztották. Van, aki azt mondja, nem is a krimi itt az izgi, hanem a jelenség, hogy mik vannak/lehetnek. Persze csak azok mondják, akik nem veszik észre, hogy minden megváltozott, semmi sem olyan már, mint negyven vagy akár húsz évvel korábban. A pénzparadicsom is átalakul (lassan). Először – vagy harminc éve – a maffiaellenes törvények lazították a banktitok védelmét: másképp nem lehetne a rossz emberek (vagy afrikai diktátorok kisíbolt) vagyonának nyomára bukkanni. De aranyletétből is volt már cirkusz. A nácik itt pihentették az összerabolt vagy műfogakból öntött aranyrudakat. A banktitok védte a rudakat, aztán ezen oldottak. Később meg biztosítási pénzekből lett botrány. A holokausztáldozatok hozzátartozói nem kapták meg az egykori életbiztosításokat. Azt mondták nekik, hogy hozzanak halotti bizonyítványt. Na persze, ilyet beszerezni irtó könnyű, csak szólni kell a táborparancsnoknak, az megírja az igazolást, lepecsételi, keltmintfent, és átküldi… Óriási cinizmus. Jogos volt a botrány – aztán ez is rendeződött.
De jött más.
Nemrég komoly felháborodás lett abból is, hogy az amerikai titkosszolgálat a világon (és főleg Európában) minden egyes pénzmozgást figyelni tud. Napi öt-hatszázmillió adat… Ugyanis terrorveszély címszó alatt az átutalási rendszer minden adata átfolyik a szolgálat kezén. 9/11 után az európai és a világot átfogó átutalási rendszer működtetője (és figyelője) átadta jogait az amerikaiaknak. Eddig rendben van – vis maior -, a bankok nem is háborogtak. Most, négy évvel e kukucskaprogram indulása után azonban a jogvédők meg a jogászok morognak. Merthogy ez nemcsak a banktitoktörvényeket sérti, de az európai gazdaság teljes váza áttekinthető, legalábbis tartani lehet attól, hogy a betekintőknek lépéselőnyük lehet az európaiakkal szemben. Arra gondolnak, hogy netán a titkos adatok átfolyhatnak illetéktelenek kezébe is. (Amit nem hiszek.)
Megjelent az a szakértői vélemény is, hogy a legális pénzvilág ilyen brutális átvizsgálására nincs szükség, merthogy a robbantgatók pénzügyeiket nem normál bankokon keresztül intézik, hanem az úgynevezett hawala, az iszlám bizalmi bankrendszer révén. Az egyik manusz, mondjuk Z. (Borneóban) pénzt akar adni Y.-nak, aki tőle több ezer kilométerre lakik, nem bankol, nem megy a postára feladni a pénzt. Z. csak felkeresi saját iszlám bankosát, a hawalát, és átadja neki az összeget, közli rendeltetési helyét, valamint megállapodik vele egy jelszóban. (A jelszó például lehet egy Korán-idézet.) A lényeg az, hogy a pénz nem utazik, és az átutalásnak nincs írásos nyoma. Y. több ezer kilométerre onnét úgy jut hozzá a küldeményhez, hogy az ő hawalája megkapja a fülest (hogy mennyit kell fizetnie, valamint a jelszót), és ott helyben, ám valami más üzletből származó összeget fog Y.-nak kifizetni. A tranzakcióról nem készül bankkivonat, jegyzőkönyv, írás – „becsületpénztárként” működik. (Viszonylag jól, hiszen már a középkorban használták.) Állítólag a hawala egy napon belül képes pénzt repíteni – pénzmozgás nélkül – az arab világ bármely pontjára. Bár hivatalosan a hawalát még arab országokban is tiltják, mégis működik. Ami azért félelmetes, mert ezt a hálózatot nehéz felderíteni, kikapcsolni. Majd” ezer év óta működik. (Hogyan csinálták évszázadokkal korábban, amikor még nem volt telefon? Ne kérdezd… nem tudom.
De működött, lásd a selyemút históriáját: a karavánokat mindig kirabolták, de a pénz, amivel dolgoztak, mindig megmaradt…)
Hát ez is fűtötte a tiltakozást, hogy miért a kutakodás, azaz miért a legális bankokra száll rá a szolgálat, sértve ilyen-olyan jogokat. Csakhogy az az igazság, hogy ez a tiltakozás mégis igazságtalan. Ugyanis a 9/11-ről készített hivatalos jelentés arról is szólt, hogy volt olyan legális bank (Szomáliában), amelyik részt vett a terrortámadás finanszírozásában. De mégis…
Egyébként M. úr pénze elvileg már megvan, meg is fogja kapni. Ugyanis ő egy nagy amerikai bankkal intéztette ezt a svájci letétet, az amerikaiak meg nem lacafacáznak. (Tán még fülest is kaptak a szolgálattól, hogy M. úr pénzével valami baj van… bár ez merész feltételezés.) Szóval az a szál el lesz varrva. Némi bizonytalanság azonban marad. Egyesek azt mondták, Svájc azért nem lépett be az EU-ba, hogy legyen egy semleges (titokőrző) bank. Marhaság, lassan ők is be fognak lépni. De azért a fejekben csak megfordul a gondolat, hogy már az a titkos kontó sem a régi…
